Hidrológiai tájékoztató, 1969 június

A FERTŐ TÓ KUTATÓ TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG TANULMÁNYAI - Dr. Somogyi Sándor: A Fertő tó vízrajzának vitás kérdései

fiatal kavicstöltést. Tudjuk, hogy ezzel csak ÉK-en találkozunk. Ez is arra mutat, hogy a tómedence mai formájában igen fiatal, mindössze a pleisztocén utolsó fázisából származhat. Esetleg az É-i medence rész korábbi kialakulásával is számolhatunk, ha jóval későbben is, mint arra Kovács L. céloz (1962. 125. o.). Ismét egy továbbkutatásra, bizonyításra váró kérdése a Fertő erősen összetett élettörténetének. Míg a korábbi leírók általában eróziós kimélyítéssel, szélkifújással, majd már sokkal helyesebben folyóvízi elgátolással igyekeztek magyarázni a tó keletkezését, ma inkább a szerkezeti mozgások szerepét bizonyító szemlélet jut túlsúlyra, nem becsülve azonban le a többi mellékhatást sem. A tó vízháztartása A mai értelemben vett első kísérlet a tó vízháztartási egyenletének felírására Schuszter F. (1947) nevéhez fűződik, bár emprikus megfigyelések a vízháztartás egyes tényezőiről már közel száz éve rendelkezésére állottak. Üjabban Károlyi Z. (1966), majd Szesztay K. (1967) szerkesztették meg a Fertő vízháztartási egyenletét. Károlyi Z. azt kísérelte meg igazolni, hogy hogyan következhetett be a Fertő ismeretes 1862—1870 közötti igen alacsony vízállása, majd teljes kiszáradása. Vonatkozó adatsorából az tűnik ki, hogy bár meglehetősen önkényesen írta fel a vízháztartási egyenlet egyes tagjait, mégis sikerült a Fertő vízszíntingadozását megmagyarázni minden felszínalatti hozzáfolyás feltételezése nélkül. Károlyi Z. vízháztartási egyenletét azonban nem fogadhatjuk el véglegesnek, mert pl. 1859—1860-ban is — amikor pedig az időszak száraz évei között a legtöbb csapadék volt a Fertő vidékén (602—662 mm) — szerintünk túl nagy párolgást tételez fel, 850—900 mm-t. Márpedig csapadékos évben egyrészt a gyakori felhőborítottság, másrészt a levegő nagyobb páratartalma miatt nem lehet ilyen nagy a vízfelszín párolgása (V. ö. Szesztay K. 1958.). Amit a Fertő-vidék szeles volta jelent a párolgás szemszögéből, azt kiegyenlíti alacsonyabb hőmérséklete. Természetesen a Schuszter tői felvett 1500 mm-es párolgási adatot még kevésbé lehet érvényesként elfogadni — erre vallanak az újabb párolgási megfigyelések (Bacsó N. 1950., Szesztay K. 1958.). Schuszter F. túl nagy párolgási értéke azzal járt, hogy a vízháztartási egyenlet másik szárnyán túl nagy hozzáfolyási értéket volt kénytelen feltételezni. A felszíni hozzáfolyás mellett a Fertő ÉK-i partjain általa feltételezett közel 1/5 m

3/s. km-es értékeket Károlyi Z. is cáfolja Gyalokay M. nyomán, de Kovács Gy. (1957) és Ubell K. (1960) adatai sem igazolják, mert csak kb. a Schusztertől közölt hozzáfolyási értékek V^-ével számolnak. A Schusztertől közölt 1500 mm-es párolgási érték azért sem tartható, mert egyetlen újabb hazai mérőállomás sem adott ilyen nagy értéket. Bacsó N. (1950). Budapest környékére 800 mm körüli értéket fogadott el reálisnak. Szesztay K. 1958-ban kiadott értekezése szerint ezek az értékek a Fertő-vidékén eléggé lecsökkennek (600 mm-ig). Tekintettel arra, hogy a Fertő vidéke hazánk Ny-i szélkapujában fekszik és a kis vízmélység miatt gyorsan és tartósan felmelegszik, valamint a vízinövényzet fokozott evapotranspirációjára, mégis inkább Bacsó N. értékeit kell mértékadónak tartanunk. Szesztay K. legújabb (1967) tanulmányában így írta fel a tó vízháztartási egyenletét: Cs+H=P+L; 710 mm-|-220 mm=900 mm+30 mm. Tehát a 710 mm-es csapadék mellett 900 mm-es párolgási átlaggal számol. Mindkét érték reális bár, kissé magasabb az eddig elfogadottaknál (V. ö. Magyarország éghajlati atlasza, Károlyi Z. 1955. 320. o.). Túlságosan alacsonynak tartjuk azonban a 0,26 m

3/s átlagos lefolyás feltételezését, mert ennél a mai fertőszéli zsilipen (méretezése 10—12 m

3/s) annak időszakos nyitvatartása ellenére is több távozhat el. Méginkább alacsonynak tartható a hozzáfolyás öszszege. A Szesztaytó\ felvett érték (220 mm) az 1019 km'-'-es vízgyűjtőről 1,8 l/s km'--es fajlagos lefolyást ad, ami 57 mm-es, 8%-os lefolyási tényezőre számítható át. Ez megfelel Károlyi Z. újabb adatainak (1960-ban 6%-os lefolyási tényező), de ellentmond Károlyi Z. régibb adatainak (1955-ben a Vulka vízgyűjtőjéről 38%-os, máshol 20%-os, valószínűleg túlzott lefolyási tényezőt számít), valamint a tapasztalatnak. Károlyi és mások adatai szerint hazánk Fertő-vidéki területén mind a fajlagos lefolyás, mind a lefolyási tényező nagyobb a Szesztaytól a Fertő vidékére megadottnál (1. a VITUKI különböző kiadványait). Eltekintve az előbbi kérdéses adatoktól. Szesztay K. egyenlete önmagában is okát adja a tó ismeretes nagy vízállásingadozásainak. Még felszínalatti táplálást sem kell feltételezni. Pedig korábban éppen ennek az állítólagos felszínalatti utánpótlásnak az időszakos megszűnésével kísérelték megmagyarázni a Fertő kiszáradását. Elsősorban a Lajta és Duna felőli talajvízszivárgásra gondoltak. Ha csupán a Fertő víztükrének magasságát (115,23 m A. f.) hasonlítjuk össze a Duna (Pozsony O. pont 129,22 m, Rajka O. pont 123,26 m) vagy a Lajta (Hegyeshalom O. pont 122,23 m az A. f.) vízszint adataival, akkor elméletileg feltételezhető az e folyókból eredő talajvízáramlás, főleg árvíz idején. Azonban már 1902-ben a Földművelésügyi Minisztériumtól kiküldött szakbizottság megállapította, hogy a „vízvezető rétegek geológiai fekvése sem teszi valószínűvé a Lajta vagy a Duna felől történő táplálás lehetőségét" (Károlyi Z. 1955. 306. o.). Az újabb földtani kutatások megerősítik ezt az állásfoglalást. Tauber A. F. (1959) tanulmányából kitűnik, hogy a Parndorfi-plató kavicstakarója meglehetősen vékony (általában 10 m), önmagában is szigetszerűen emelkedik a Lajta és a Duna víztükre fölé (K-i íelén is 30—40 m-rel magasabb). A kavicsfekű finom homokos, agyagos rétegei pedig eléggé vízzáró tulajdonságúak és erőteljesen süllyednek DK-felé. így a kavicstakarón át a rétegfejek közé beszivárgó csapadékvíz sem elsősorban D-re, a Fertő medencéje irányába, hanem a magyaróvári pleisztocén üst süllyedéke felé szivárog. A felszín közelében mégis feltételezhető a tisztán csapadék utánpótlású talajvíznek meglehetősen keskeny partsávról a tómedencébe való szivárgása. Ez a sáv azonban nem terjedhet messzebb a Nezsider—Gálos közötti plató peremnél. A Fertőzúg apró tavainak lefolyástalan jellege önmagában is igazolja, hogy ezeknek független vízháztartása van a Parndorfi-platótól.. A plató mélyebb rétegeinek nagy koncentrációjú ásványos 59