Hidrológiai tájékoztató, 1969 június

Dr. Bendefy László: Walcher József

ezredéven át, 106 m A. f. körüli magasságban alakult ki. Ennek a vízállásnak a középvízszintje csupán a csapadékosabb, illetőleg aszályosabb időszakok szerint változott néhány deciméterrel. Már ez a vízállás is elegendő volt ahhoz, hogy a víz ma száraznak ismert hatalmas területeket borítson el. Mivel a tónak ez időben természetes lefolyása gyakorlatilag nem volt, Galerius császár parancsára a mai Siófok közelében zsilip épült és elkészült a Balaton vizét a Dunába levezető csatorna. A rómaiak uralmának századában a Balaton vízállása körülbelül a mai magasság körül alakult ki. A siófoki római zsilip azonban a népvándorlás viharaiban elpusztult, a levezető árok rövidesen feltöltődött, és ezzel kezdetét vette a tó vízszintjének lassú, de fokozatos emelkedése. A középkori oklevelek, amelyek közül a legkorábbi 1037-ből, a legkésőbbi 1627-ből való, egyöntetűen a Balaton magas vízállásáról vallanak. Magasnak is kellett lennie, mert már 1240 táján, a tatárjáráskor, a tó vízszintje olyan magas volt, hogy Kádán serege nem tudta a szigetté vált Tihanyt elfoglalni, noha ez időben Tihanynak még semmiféle erődítménye sem volt. Az okleveles adatok és az egykorú térképek százai bizonyítják, hogy Tihany, Szigliget és Fonyód évszázadokon át sziget volt. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha a Balaton vízállása a 110 m A. f. szintet meghaladja. Közvetlenül szerzett, kézzelfogható magassági adatokat csakis a törökök kiűzése utáni idők szolgáltattak. Bél Mátyás 1731. évi adatából számítva a Balaton víztükrének magassága 110,6 m A. f., Bartsch C. D. 1781. évi közlése nyomán ugyanezt 110,3 m A. f.-inek állapítottam meg (13). A Balaton szintje tehát csak 1700 körül kezd veszíteni évszázadokon át mesterségesen tartott magasságából. Ennek elsősorban a partmenti birtokosok szívós ellenállása volt az oka. Az évszázadok során kialakult, tartósan magas vízállás ugyanis a birtokosok számára kedvező viszonyokat teremtett, mert számos jól jövedelmező malmot építhettek mind a tó közelében, mind a távolabbi folyókon. De nem volt rossz a jobbágyok számára sem, mert halászati lehetőségeket nyújtott. Hadászati szempontból pedig egyenesen kedvező volt. Olyan ingoványok keletkeztek ugyanis, amelyek lehetővé tették, hogy egy-egy kisebb erődöt, végvárat alig néhány tucat fegyveres védelmezhessen meg a török, de ha kell az osztrák ellen. Nem volt különb a helyzet Belső-Somogyban sem. A törökök neves földrajzi-történeti írója, Cselebi szerint (1660) a Sárvíz partján épült Jeni Palánkát, valamint Simontornya várát átlábolhatatlan mocsarak védték. Sőt Cselebi arról is tud, hogy Szulejmán szultán a Balaton délnyugati partvidékének szomszédságában levő mocsarak vízállását — hadászati okokból — megemeltette. Ebből a célból elrendelte az Almás patak medrének kitisztítását és azon keresztül eresztettek vizet a mondott területre. Ennek következtében természetesen nemcsak a mocsarak, hanem a Balaton vízállása is megemelkedett, mivel ezek a vízborította területek összefüggésben voltak egymással. Bél Mátyás szerint (1731) a Kapós Pusztakorpád alatt valóságos tóvá terül szét. Mindezek a közlések ma már szinte elképzelhetetlenül magas vízállásra utalnak. Ezt csak megerősíti Bél Mátyásnak az a feljegyzése, hogy a Balaton délnyugati-, valamint a vele szomszédos Kis-Balaton partjai annyira mocsarasak, hogy a valódi tómeder szegélyén még csak egyetlen járható ösvény sincsen. Az előbbiekkel teljesen összhangban van Beinek és Mikovinynek a Balaton mélységére vonatkozó adata. Szerintük a tó legnagyobb fenékmélysége a Zala-torkolat és a tihanyi kút között 6 öl, tehát kereken 11,5 m. Ha ebből levonjuk a tónak ugyanezen a részen tapasztalt mai legnagyobb átlagos mélységét: 3,0 métert kiderül, hogy a Balaton vízállása a XVII—XVIII. században 8,5 méterrel volt magasabb a mainál: tehátmegközelítette a 113 m A. f. szintet. Ez az adat azonban 1731-re vonatkoztatva nem fogadható el. Van ugyanis Beinek egy másik, sokkal megbízhatóbb adatközlése is. írja ugyanis, hogy amikor 1731-ben Tihanyban járt, mindössze 200 lépés (150—160 m) széles földszalag kötötte össze Tihanyt az aszófői parttal. Ahhoz, hogy ez a topográfiai helyzet bekövetkezzék, a Balaton vízállásának 110,6 m A. f. magasságúnak kell lennie. Így és csakis ilyen vízállásviszonyok mellett értelmezhető Bél Mátyásnak ama másik közlése, hogy a Sió (Sivó) csakis akkor vezet le vizet a Balatonból, ha a tó vize túlcsordul. Egyébként a Sió széles völgye a Balaton partja és Mezőkomárom között Asbóth János szerint is (1803) merő mocsár, de ennek ellenére a Balatonból való kifolyás közvetlen közelében néhány malmot hajt. Utána vize szétterül, völgye eliszaposodik és járhatatlan ingovánnyá lesz. A Balaton vízviszonyainak rendezése a XVIII. század közepére halaszthatatlan szükségességgé vált. Már Mikoviny Sámuel felismerte 1731—1734-ben, hogy a Balatont le lehet, és le is kell csapolni. Érdemlegesen és hivatalból azonban csak 30 évvel később három kitűnő mérnökünk foglalkozott első vonalban a kérdéssel: Böhm Ferenc, Krieger Sámuel és Beszédes József. Böhm felismerte azt, hogy elsősorban a Sió, Sárvíz és a Kapós folyók rendezése szükséges, és csak ezek szabályozása után kerülhet sor a Balatonra. Krieger elkészítette a Balaton felvételét és lecsapolási tervét. Beszédes a végleges lecsapolási munkálatokban — főként a somogyi-tolnai folyószabályozások vonatkozásában — vett részt. Mindezek az előkészítő munkálatok kiváltották a nagybirtokosok ellenállását. Tumler Henrik veszprémi építész személyében Krieger jól kidolgozott tervével szemben ellenszakértőt állítottak. A vita — váltakozó hevességgel — évekig elhúzódott. Ekkor az udvari kancellária Waleher József hajózási igazgatót bízta meg a Balaton lecsapolási tervének felülvizsgálatával, és az erre vonatkozó végleges javaslat kidolgozásával. Ez időben Waleher mellett négy kerületi mérnök dolgozott: Várady Pál, Szalaky Gábor, tarnói Milecz György és Hölczel Károly kamarai mérnökök, illetőleg gyakornokok (14). Azonnal nekifogtak, és újból összeszintezték a Dunát (Bátától Siófokig) a Balatonnal. A mérési munkálatokban Waleher személyesen is részt vett. Bebizonyosodott, hogy Krieger szintezései megbízhatók, és lecsapolási terve kifogástalan. Ezek után Waleher beterjesztette javaslatát (15). Ebben arra való hivatkozással, hogy a Balaton magas 8