Hidrológiai tájékoztató, 1969 június

Körösmezey László: Beszámoló a Magyar Hidrológiai Társaság Keszthely-hévízi tanulmányútjáról

Beszámoló a Magyar Hidrológiai Társaság Keszthely- Hávizi tanulmányútjáról Az 1968. október 21—22-i tanulmányutat négy szakosztály: a Szennyvíz Szakosztály; a Vízkémiai és Víztechnológiai Szakosztály; a Vízépítőipari Szakosztály és a Balneotechnikai Szakosztály közösen rendezte. Csodálatosan tiszta, ragyogó verőfényes, kissé azért csípős őszi időben érkezett meg vonatunk a keszthelyi vasútállomásra. Itt már várt ránk két autóbusz, amelyek Hévízre, szállásunkra, két ottani üdülőbe szállítottak bennünket. A program jól kezdődött: közös ebéddel á SZOT üdülőben és ugyanott ebéd után a társalgóban az első szakmai ismertetéssel. Gerhardt József (VlZITERV) ismertette azt a regionális tervet, amellyel a Balaton partvonalának nyugati '/3-át tervezik jóminőségű ivóvízzel ellátni a nyírádi bauxitbánya víztelenítésével kapcsolatban kitermelt karsztvízből. Ez a vízmű 21,5 ezer m

3 napi ivóvizet fog szolgáltatni és — szükség esetén a nyári csúcsfogyasztás idején a helyi, meglévő víztermelő helyek segítségével — a Balaton-parton Badacsonytól Balatonszemesig fog jóminőségű ivóvizet szolgáltatni, továbbá ellátja Nyírádtól Tapolcáig a nyomóvezeték mentén fekvő községeket is. Ezután a tanulmányút első tényleges programpontja, a hévizi és keszthelyi vízellátási rendszer megtekintése következett. Az autóbuszok újra előálltak és először a Hévíztől keletre létesített ún. Dobogói Vízműhöz szállítottak. Itt Bárkányi Lajos a Balatoni Víz- és Csatornamű főtechnológusa ismertette az igen szépen karbantartott létesítményt, amely Hévízen kívül Cserszegtomajnak és Rezinek is szolgáltat vizet. A Vízmű átlagos termelése 1200 m

3/nap karsztvíz, amelyet 2 db 600 l/p teljesítményű szivattyú nyom a hálózatba. Szép környezetben, Hévízzel átellenben fekszik a Vízmű, a völgy felőli oldalon a völgyet áztató patak árvize ellen védve egy hatalmas, burkolt időszakos meder által. Szemben a rohamosan fejlődő, ma már egyre távolabb terjeszkedő fürdőhely parányi házai, és az erdőben rejtőzködő világ csodája: a hévforrás és tó. Október 21. van, de az ősz közelségét a smaragd színekben bujálkodó határ nem engedi sejteni, csak a hosszú árnyékok és az árnyék mögött megbúvó hideg levegő érezteti velünk, hogy a naptárnak igaza van. Karavánunk — a két nagy autóbusz meg négy-öt személykocsi — most Keszthely irányába vette útját. Közben néhány pillantást vetettünk a vízellátási rendszer közelmúltban átalakított kútja: az ún. Vadaskerti vízmű felé. Azután megálltunk a Festetics kastély előtt, hogy két vízmű között a történelmi levegőjű kastély emlékeinek megtekintésével emlékezzünk a reformkor nagy magyarjaira. Ez a szándékunk azonban egyelőre csak a kastély külsejének megcsodálására és a parkban tett kisebb sétákra korlátozódott, mivel a múzeum és a könyvtár hétfőn zárva tartott. Az autóbuszok innen továbbvittek a Balaton fővárosán keresztül Vonyarcvashegy felé. Megpillantottuk az őszi-téli nyugalomra készülődő távoli víztükröt, amit a Szentmihály-domb és kis fehér kápolnájának jellegzetes foltja szakított meg. Az út északi oldalán szőlőkkel borított, távolabb fenyőkkel koszorúzott dombok pihentették a tekintetet. Az út Balaton felöli oldalán építkezés folyik: fektetésre váró azbesztcement csövek kísérik útunkat. Éppen az itteni vízmű-létesítmények korszerűsítése és bővítése folyik. Kiszállunk a Vonyarci Vízműnél, amely még a Festeticsek idejében készült, de az azóta idejét múlt gőzgépeket ma takarosan kezelt villamos meghajtású szivattyúk helyettesítik. A vízmű több forráscsoport: a vonyarci, a János forrás, és a legújabb Erzsébet forrás vizét szállítja Keszthelyre, miközben felhasználja a hegyoldalba telepített ellennyomó medencék 2X300 m

3~es tározótérfogatát. Innen a városon belül települt ú. n. Ligeti vízműhöz térünk vissza, ahol megnéztük a szivattyúházat és a vízmű területét. Akik kicsit ismerték Keszthelyt, nem mulaszthatták el, hogy a fennmaradó öt perc alatt ne keressék fel a Ligetben emelt Helikon emlékművet és a körülötte ültetett emlékfákat — felidézve egy ébredező kort és igaz magyarjainak sokszor nem irigylésre méltó sorsát. „Itt, a kék Balaton partja virányain, Hol minden mosolyog, mint az aranyvilág, Hol dús búzakalász rengedez a mezőn, S a halmok koszorús oldalain ragyog A százféle gyümölcs s a zamatos gerezd; Itt a keszthelyi zöld parton emelkedik A csendes Helikon ..." Ezután az első nap, sőt talán az egész tanulmányút legérdekesebb látnivalója következett: a még hivatalos megnyitás előtt álló új hévízi fedett termálfürdő. A pompás, tágas, ízléses előcsarnokban vártuk meg vezetőinket, a fürdő főorvosát és főmérnökét, hogy az ő irányításúit mellett ismerkedjünk meg a fürdő különlegességeivel. Sokan bizony laikusként csodáltuk meg azt a sokféle gépet és szerkezetet, amelyeket a világ legkülönbözőbb tájairól vásároltak meg és amelyek a gyógykezelés legspeciálisabb igényeit is ki tudják elégíteni. Találunk egyszerű kádfürdőt, kéz, láb, kar fürdetőt és nagynyomású vízsugárral masszírozó berendezést, továbbá fürdetés, masszázs és elektromos kezelés egyidejű alkalmazására valamint iszapkezelésre való berendezést. Van szénsavas kamra, az egyes végtagokat változó erővel és sebességgel húzó gépszerkezet, fényosztály különleges lámpákkal és sugárzó készülékekkel és még sokféle egyéb csodálatos berendezés. A helységek elhelyezése és az építészeti megoldások is szinte pazarló változatossággal hozzák zavarba az idegent. A feljáró lépcső helyett hosszú szakaszon kifejtett enyhe lejtő a tolókocsik és nehezen járó betegek számára. A falburkolatok apró mozaikból, a menyezetek műanyag bevonattal (hypalon) készülnek a gyógyvíz párájának agresszív hatása ellen. A bútorok műbőr bevonatú kényelmes székek. Mindezt az érdekeset és szemgyönyörködtetőt megnéztük visszájáról is: a csőpincéket, a gépházakat, tolózárkamrákat, a ventillátortermeket és az iszapmelegítőket. Jártunk a fürdőmedencék alatt, amelyek 20 143