Hidrológiai tájékoztató, 1968 június

Dr. Szabó László-dr. Szekrényi Béla: A lecsapolás-vízrendezés időszerű kérdései

A lecsapolás-vízrendezés időszerű kérdései DR. SZABÓ LÄSZLÖ — DR. SZEKRÉNY! BÉLA BME, Vízgazdálkodási Tanszék; Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet A lecsapolás-vízrendezés hazánkban nagy területekre terjed ki, és sok évtizedes múltra tekinthet vissza. Ismeretes, hogy ezen tevékenység keretében a magyar mérnökök 1820-tól csaknem 3,7 millió ha-nyi területet tettek művelhetővé a Kárpát-medencében. Még napjainkban is hazánkban mintegy 230 000 hektárnyi területet tartunk nyilván, ahol a vízkárok következtében a mezőgazdasági termelés bizonytalan. Ebből kb. 85 000 ha vízrendezés nélkül egyáltalán nem művelhető, a többi területekre pedig a termelés bizonytalansága és az alacsony terméseredmények jellemzőek. A lecsapolás vízrendezési kérdéseit az teszi időszerűvé, hogy a mezőgazdaság belterjessége világméretekben gyors ütemben fokozódik, mellyel lépést kell tartanunk, az ipari és lakótelepülések miatt nagy területek esnek ki a termelésből (hazánkban pl. a felszabadulás óta kb. 0,6 millió ha), továbbá és nem utolsósorban sok esetben a vízrendezés a korszerű nagyüzemi gazdálkodás alapvető feltétele. A továbbiakban a Hidrológiai Társaság Hidraulikai és Mezőgazdasági Vízgazdálkodási Szakosztálya keretében 1967. április 19-én tartott „A lecsapolás-vízrendezés időszerű kérdései" előadás-sorozat fontosabb megállapításait témacsoportonként foglaljuk össze. Mezőgazdasági kérdések A lecsapolás-vízrendezés mezőgazdasági vonatkozásait bevezető előadásként dr. Bélák Sándor professzor foglalta össze. Ennek keretéen foglalkozott a vízrendezés jelentőségével és területi elhelyezkedésével. Rámutatott, hogy csaknem 100 000 ha szántóterület szorul vízrendezésre. Ezek a területek zömében Zala, Borsod, Vas és Veszprém megyében helyezkednek el, mely megyék 20—30 ezer ha-ral vannak képviselve. Szabolcs-Szatmár Győr-Sopron, Somogy, Fejér, Tolna és Baranya megyék is számottevő (600 ha-nál nagyobb), míg a többiek kisebb területtel érdekeltek. A lecsapolás-vízrendezés elsősorban a szántóterületeket érinti, de a közölt adatokban — mintegy 40—50%kal — rét-legelő is szerepel. Részleteiben világított rá arra, hogy pl. az örségben a természeti adottságok következtében időszakosan jelentkező pangóvizek okozzák a mezőgazdasági termelés egyik legnagyobb nehézségét. A felszíni vízállások kártevései szorosan kapcsolódnak itt az erózió kérdéseihez. Az ország más területein a lecsapolás és vízrendezés az öntözés és a szikjavítás feladataival fonódik össze. Különös súllyal kell foglalkozni a rossz vízgazdálkodású, kötött, szikes talajok vízrendezésével. Ezeken a rendszerint mélyfekvésű területeken csapadékos években, de egyes nagyobb intenzitású esők után is_a művelt réteg vízzel való telítettsége és a felszíni vízállások nemcsak a talaj művelését akadályozzák meg, hanem a növények pusztulását is okozzák. Ilyen tájakon a korszerű nagyüzemi mezőgazdaság keretei között csak a helyes vízgazdálkodás nyújthat megfelelő lermelési biztonságot. Ma már nem elegendő az a — csupán c. . j n belüli — felszíni vízállások lecsapolására korlátozódé tevékenység, melyet egykor az ún. „ekés emberek" láttak el. A korszerű lecsapolás és vízrendezés arra törekszik, hogy a talaj vízháztartását és ezen belül a talaj nedvességi állapotát a növények vízigényének megfelelően szabályozza. Ehhez a feladathoz nem elégséges a megfelelő lecsapoló rendszerek és más műszaki létesítmények kiépítése, hanem az agrotechnikának is arra kell törekednie, hogy a talaj a nagyobb termésmennyiségek eléréséhez szükséges vízmennyiséget tárolni tudja és a ielf>slegben jelentkező vízmennyiséget pedig a növények víztűrésének megfelelő ütemben a lecsapoló hálózatba juttassa. A lecsapolás-vízrendezés során a gyűjtő és vízelvezető rendszerek tervezése és kivitelezése műszaki feladat. Ezzel szemben a táblán belüli vízrendezés (az égetett agyag vagy műanyagcsöves drénhálózatok kivételével) a mezőgazdasági üzem feladata. Ennek megfelelően a talaj víztárolóképességének mélyművelésselmélylazítással történő fokozása, a káros vizek elvezetésének elősegítése vakonddrénezéssel kifejezetten agronómiai művelet. Ezek a műszaki és agronómiai feladatok egymást kiegészítik és önállóan egyik sem lehet eredményes. Az említett agrotechnikai műveletek legkedvezőbb kialakításához elegendő hazai tapasztalattal még nem rendelkezünk. A Keszthelyi Agrártudományi Főiskola 1956 óta üzemelő szentgyörgy völgyi kísérleti telepe is csupán a nyugatdunántúli rossz vízgazdálkodású talajok talajvédelmi és vízháztartási kérdéseinek alapvető agrotechnikai eljárásait tisztázta (1). -E kísérletek folytatására és más tájegységekre történő kibővítésére, az üzemen belüli vízrendezések megoldása érdekében feltétlenül szükség van. Talajtani és agrotechnikai kérdések A lecsapolás és vízrendezés talajtani, talajfizikai és agrotechnikai vonatkozásaival dr. Szekrényi Béla foglalkozott. Előadásában rámutatott arra, hogy a talaj fizikai értelemben rendkívül bonyolult háromfázisú rendszer, melyben a fizikai folyamatok mellett még különböző kémiai, biológiai, kolloidikai stb, folyamatok is játszódnak le. Ahhoz, hogy rajta eredményes termelést tudjunk folytatni a szilárd, a légnemű és folyékony fázis egyidejű, meghatározott arányban való jelenléte szükséges. A jó szerkezetű, kellő humusz és tápanyag ellátottságú, vízálló, stabil morzsákkal rendelkező talajok szinte minden emberi beavatkozás nélkül biztosítják ezt a legkedvezőbb állapotot. Rossz vízgazdálkodású talajainkon azonban agrotechnikai, kultúrtechnikai beavatkozás szükséges, hogy a talaj vízháztartását szabályozzuk, és a talajban a víznek, levegőnek legkedvezőbb arányát biztosítsuk. A talajt vízháztartási szempontból egy pórusrendszernek foghatjuk fel,, melyben maga a talaj, a szilárd fázis bizonyos fizikai törvényeknek (duzzadás, zsugorodás, koaguláció, szétiszapolódás stb.) engedelmeskedve állandóan változik s ennek következtében változik a talajagregátumok közötti pórusok mennyisége, térbeli elhelyezkedése és bennük a víz—levegő aránya is. A talajban levő pórusrendszer ezért meghatározó fontosságú a talaj víz-, hő- és légháztartásának szabályozásában. Az agrotechnikának és ezen belül a mechanikai talajjavításnak arra kell törekednie, hogy azokon a talajokon, ahol a megfelelő talajszerkezet és a talaj kedvező víz-, hő- és légháztartása a természettől fogva nem biztosított, a kívánt kedvező állapotot idézze elő. A mechanikai talajjavításnak egyrészt a víz gyors befogadását és a talaj mélyebb rétegeibe való vezetését kell biztosítania az összefüggő gravitációs pórusrendszer kialakítása útján, másrészt a kapilláris pórusok telítődése után a feleslegben jelentkező és a feszültségmentes hézagterekben esetlegesen stagnáló vizet kell kártétel nélkül elvezetnie. Rossz szerkezetű, iszapos, anyagos, szikes stb. területeinken a talaj víz- és levegőforgalma nem biztosított, s víztorlódás, vízpangás állhat elő mind a szelvény belsejében, mind a talaj felületén. Ilyenkor a talaj víz- és hőháztar^ásának kedvező befolyásolása már nem oldható meg a hagyományos agrotechnikai módszerekkel, hanem mélylazítás, 44