Hidrológiai tájékoztató, 1968 június

Dr. Illés István: Beszámoló az Egészségügyi Világszervezet által rendezett nyugateurópai tanulmányútról

1. ábra. Hollandia vezetékes vízellátási helyzete 1953-ban ra építették Rotterdam felett néhány km-rel a Honingerdijk-i telepet. A Rajnából vett nyers víz minősége eleinte jó volt, csupán mechanikai tisztításra volt szükség. A századforduló után, amikor Németországban az iparosodás üteme és ezzel együtt a Rajnába vezetett szennyvíz- és szennyeződés-mennyiség is ugrásszerűen megnőtt, kénytelenek voltak a biológiai tisztításra is áttérni. A szennyeződés tulajdonképpen két irányból érkezett: a Rajna hozta a német ipari ázenynyeződéseket, ugyanakkor dagályok alkalmával a tenger behozta a Rajnába a sós vizet. Az utóbbi ellen könnyebben tudtak védekezni, a sós víz ugyanis nagyobb fajsúlyú, mint az édes víz, a folyó alsóbb rétegeiben helyezkedik el, a vízkivételt tehát magasabb rétegekből oldották meg. Az ipari szennyeződés elhárítására bevezették még a kémiai kezelést is és emellett akkora tározókat építettek, hogy elegendő legyen magas Rajna-vízállásoknál a vízkivétel, amikor a folyóban a higítási fok magasabb. Mivel az előbb vázoltak szerint a vízigény ugrásszerűen nőtt (1956-ben még évi 34 millió m

3, 1965-ben már évi 90 millió m

3 felett és 1980-ra várhatóan 160 millió m

3 felett lesz az igény) és a régi telepen a tározótérfogat már nem volt növelhető, új telepet építettek Berenplaat szigetén, amelyet 1966 tavaszán helyeztek üzembe. Az új telep teljesen korszerű, lényegében azonban csupán egy új érdekes megoldást érdemes kiemelni a tisztítási folyamatból. A tározóban hosszú ideig tárolt vízben algatenyészet alakul ki, amely egyrészt a szennyeződéseket a tározás ideje alatt kivonja a vízből, másrészt azonban annak BOI

5 tartalmát az elhalt algák szervesanyagtartalmával növeli. Emiatt a víz tisztítása az algáknak mikroszűrőkön való kiszűrése után történhet csak. Ami az ország szennyvíztisztítási helyzetét illeti, az komplexen beilleszkedik a vízgazdálkodás előbb vázolt helyzetébe. Mivel a felszíni vizeket vízforrásoknak tekintik, a felszíni vizeket maximális mértékben védik is. Csak oxidációs árkos telepből több, mint százat tartanak üzemben és állandó ellenőrzés alatt. Berendezéseik szépen karbantartottak és kiválóan üzemelnek. Az újabb oxidációs árkos berendezéseket a Hidrológiai Közlöny 1967/9. számában közölt tanulmányomban mutattam be. A Rajna-Wesztfáliai Iparvidék (Ruhr-vidék) vízgazdálkodása Az iparvidék a múlt század közepén a Ruhr folyó völgyében indult virágzásnak. Először a kőszénbányászás indult meg, amelyet csakhamar követtek a vasipar és a fémipar különböző ágai. Az iparosodás nagy üteme a századfordulón már az Emscher völgyét is magával ragadta és egymás után hozta létre az ipartelepeket és közelükben a munkásvárosok láncolatát. Az iparvidék északi folyójának, a Lippének vízgyűjtőterülete csak az elmúlt évtizedekben vált az ipari termelés területévé. A három folyó vízgyűjtői közül az Emscheré a legsűrűbben lakott. Ugyancsak itt a legsűrűbb az ipartelepek láncolata is. Így nem véletlen, hogy egész Európában ezen a területen vált először problémává a felszíni vizek védelme. Eleinte elegendőnek bizonyult a szennyvizek mechanikai tisztítása (hisz a szennyeződés zömét viszonylag könnyen ülepíthető szén-szennyeződések alkották, erre emlékeztet ma is pl. az Emscher-kút, vagy Dortmundi-medence elnevezés. Ha a Ruhr-, Emscher- és Lippe vízgyűjtő területét vizsgáljuk mai állapotában, szembetűnő, hogy — míg az Emscher völgyében szinte egymást érik a települések, a Ruhr völgyének délkeleti része úgyszólván teljesen érintetlen, hasonlóképpen a keleti része is. A Lippe völgybe is csak kis területre tört be az ipar. Ez az állapot hozta magával, hogy az iparvidék vízellátása úgyszólván teljesen a Ruhr völgyére támaszkodik. A Ruhr vízgyűjtő területére évente mintegy 4,4 milliárd m

3 csapadék hull. Ezt a körülményt, valamint a délkeleti részek kedvező topográfiáját felhasználva (ahol a Ruhr felé siető folyók völgyét mesterséges gátakkal elzárva mesterséges tározókat létesítettek) az alkotó ember lehetővé tette, hogy az egyenlőtlenül lehulló csapadékot a Ruhrba vezetve, annak vízhozamát olyan mértékűre egészíthesse ki, hogy az a teljes iparvidék vízellátását (2. ábra) képes legyen biztosítani. Erre szükség is van, mivei a Ruhr igen szélsőséges vízjárása (3—2000 m

3/sec) önmagában ezt nem tenné lehetővé. A víznyerés rendszere a helyi szerkezethez igazodik. Mivel a Ruhr szemcsés szerkezetű ágyban folyik, ahol az alapkőzet viszonylag közel helyezkedik el a felszínhez, az egyenletes vízhozamúvá tett folyóból talajvízdúsító medencékbe emelik ki a vizet, az a szemcsés szerkezetű talajon átszivárogva, megtisztultan jut a kutakba, majd az ellátási területre. A településekben és ipartelepeken keletkező szennyvizeket korábban zárt csatornarendszer vezette le a Rajna felé igyekvő folyókba. Tekintettel azonban arra, hogy az iparvidék területe alá van bányászva, állandó csatornatörések tették bizonytalanná a levezetést. Emiatt kellett áttérni a nyílt csatornák rendszerére. Ezek már nem olyan érzékenyek a helyi talajsüllyedésekre, viszont állandósult az a helyzet, hogy egy-egy újabban megsüllyedt csatorna vizét csak átemeléssel, új átemelő építésével lehet bekötni a gyűjtő csatornába, ahová korábban gravitációsan lefolyt. Így az átemelők száma évről évre nő. Ugyancsak állandóan emelkedik a szennyvíztisztító berendezések száma és tisztítási hatásfoka is. Korábban utaltam rá, hogy az első szennyvíztisztító telepek mechanikai tisztítást biztosítottak. Általános kép, hogy minden modern szennyvíztisztító telepen megtalálható a hajdani mechanikai tisztító egység. Ezt aztán fokozatosan fejlesztették fel biológiai berendezéssé, sőt fejlesztik ma is. Sok fenoltalanító berendezést is találunk, általában extrakciós berendezéseket, .amelyek lehetővé teszik a drága fenol és krezol egy részének visszanyerését. Elsőrangúnak mondható az a vízszennyezés ellenőrzési rendszer, amit alkalmaznak. Nagyobb üzemek és települések alatti befogadószakaszokon önműködő mintavevő állomásokat építettek be, amelyek a befogadó vízminőségének változását dinamikusan rögzítik. Az iparvidék vízgazdálkodása három társaság kezében van. Az Emschergenossenschaft, a Lippeverband és a Ruhrverband hatósági, tervezői, kutatói, üzemeltetői és ellenőrző funkciójával jól kézben tartja az iparvidék vízellátási és csatornázási problémáját. 126