Hidrológiai tájékoztató, 1968 június

Dr. Vetró János: Hozzászólás a Vízvédelem időszerű kérdései c. előadáshoz

nehéz és különösen költséges műszerezettséget igényel. A fentiek tették szükségessé, hogy a VITUKI kutatási téma keretében foglalkozzék az elmúlt esztendőben evvel a két újabb szennyezővel. Bevezetőben részletesen feltártuk mind a két kérdés irodalmát, majd igyekeztünk megteremteni annak le­hetőségét, hogy az analitikai meghatározások elvégzé­se a vízügyi igazgatóságok laboratóriumaiban is meg­oldható legyen. Felszíni vizek olajtartalmának megha­tározásánál sikerült olyan módszert kidolgoznunk, amelynél megoldottuk először is a mintavétel nehéz­ségeit, másodszor pedig egy adszorbens segítségével olyan analitikai eljárást dolgoztunk ki, amelynek segít­ségével a meghatározás pontossága 10%-on belül van, tehát jóval meghaladja a hazánkban eddig használa­tos magyar szabványt, illetve KGST módszerek pon­tosságát. Előnye, hogy a meghatározás nem igényli nagymennyiségű vízminta beszállítását a Dunán vég­zett vizsgálataink maximum 2—3 liter vízminta volt szükséges a fenti pontosság eléréséhez. Az analitikai eljárás részletes leírását közeljövőben átadjuk a gya­korlat számára. Ezzel a munkával kapcsolatos vizsgálataink azt mu­tatják, hogy a Duna olaj szennyezettsége, bár erős idő­szaki ingadozást mutat, már magyar területre érkezé­sekor is jelentős. Az országot elhagyó víz közel ha­sonló olajterheléssel távozik, aminek oka egyrészt a folyó öntisztító képességében, másrészt a lebegőanyag­hoz kötött olajtartalom lerakodásában keresendő. Ki kell emelnünk azokat az időszerű szennyeződéseket, amelyeket a tartályhajó ürítése és mosása okoz, vala­mint azt az érdekes tapasztalatot, hogy a tisztítatlan városi szennyvizek nagy olajtartalma milyen jelentős szennyezőforrást jelent. Itt a Tiszán ezek a kérdések az olajkutakkal kapcsolatosan ugyancsak vizsgálat tár­gyát kell képezzék a jövőben, a most már birtokunk­ban levő meghatározási módokkal. A peszticidek vizsgálatával kapcsolatosan az anali­tikai módszerek kidolgozása ugyancsak nagy nehézsé­get jelentett. Az irodalmi adatok egybehangzó véle­ménye szerint ma a gázkromatográfia a legmegfele­lőbb eljárás a vízanalitikai munkák számára. Az el­múlt év egyik legfontosabb eredménye számunkra, hogy a VITUKI részére főhatósága gázkromatográfot biztosított. Ennek munkába állítását el is végeztük. Sajnos a gázkromatográfiás módszer nem alkalmaz­ható a területi laboratóriumokban, így ezt úgy igye­keztünk áthidalni, hogy a vízügyi igazgatságok szá­mára megadtuk az előírásokat a vízminták előkészí­tésére, amelyeket azután a VITUKI-ba szállítva gáz­kromatográffal mérni tudunk. Így sikerült egy olyan készenléti állapotot biztosítani, amely szükségtelenné teszi a nagymennyiségű vízminták azonnali Budapest­re szállítását. Ezen túlmenőleg azonban tervünkben szerepel — és az 1967-re helyezték kilátásba az ezideig még hiányzó vékonyréteg kromatográfiás meghatáro­záshoz szükséges műszert — kidolgozása olyan mód­szernek, amellyel a továbbiakban majd a laboratóriu­mok is közvetlenül meghatározhatják a területükön jelentkező peszticid szennyeződéseket, legalábis meg­közelítő pontossággal. Kutatási munkánk során nagymennyiségű anyagot gyűjtöttünk és dolgoztunk fel különösen a Balaton tér­ségéből és azok nagyrészének analízisét is elvégeztük. Megállapításaink szerint a vizsgált vizekben, üledék­mintákban, élőlényekben stb. kimutatott peszticid mennyisége nem ad okot különösebb aggodalomra. Ta­pasztalataink szerint hazánkban peszticidek hatására előfordult halpusztulások oka tapasztalatlanság, szak­szerűtlen kezelés, vagy gondatlanság volt. Bár Veszp­rémi közleményében amelyben az 1966. évi halpusztu­lások okait elemzi megállapítja, hogy a halhullások 24%-át nagy valószínűséggel növényvédőszerek bemo­sódása okozta, ezt a tényt kémiai analízis nélkül bizo­nyítani nem lehetett. Most már azonban rendelkezé­sünkre áll a megfelelő módszer, amellyel a közvetett bizonyítékokkal alátámasztott peszticid okozta halpusz­tulások oka kémiai-analitikai módszerekkel i s bizo­nyítást nyerhet, bár reméljük erre mind ritkábban ke­rül sor. Hozzászólás a Vízvédelem időszerű kérdései címíí előadáshoz DR. VETRÖ JÁNOS Szeged Mj. Városi Közegészségügyi — Járványügyi Állomás Hozzászóló Holló István előadásának ahhoz a részé­hez kapcsolódott, melyben arra utalt, hogy 1960—1966­ig hazánkban is 200%-kal emelkedett a felhasznált ro­varirtó szerek mennyisége. Ezeknek jelentékeny része bekerül élővizeinkbe is. Itt a biológiai láncon keresz­tül feldúsul és a magasabbrendű vízi szervezetekben igen jelentékeny értékeket érhet el. Rámutatott azokra az Észak-Amerikai példákra, amikor 1954, 1955, 1957. években a Clear Lake vizén a búvárvöcskök tömegesen elpusztultak. Az elpusztult búvárvöcskökből vett zsír­minta 1600 ppm DDT-t tartalmazott. A tóból származó halak, amelyekkel a vöcskök éltek 10 ppm-től 2800 ppm-ig tartalmaztak DDT-t. Ez 14 000-szerese volt a vízben talált koncentrációnak. Ez és egyéb hazai és külföldi irodalmi példák ismeretében határozta el a Szeged Városi KÖJÁL élelmezésegészségügyi csoport­ja — Petheő—Mindszenty—Csiszár dr. — megvizsgál­ni, hogy egyéb élelmi anyagaink mellett a Szeged-kör­nyéki halakban milyen viszonyok alakultak ki a per­zisztens peszticidek mennyiségét illetően. A DDT mel­lett még a HCH izomérjeit is vizsgálták. Vegyes min­ták mellett külön vizsgálták a folyó vizekből és külön a halastavi tenyészetekből származó élőhalakat és hal­készítményeket. Tavi eredetű pontyokban a HCH tartalom 0,40 mg/kg, tiszai eredetű pontyokban 0,60 és tiszai har­csákban 0,60 mg/kg volt mediánban kifejezve. A DDT értékeket illetően azt találták különböző tavi tenyészetekben, hogy 10 és 20 mg között változott a halhús kg-ra számított DDT mennyiség, míg a Tisza különböző szakaszairól származó tükörpontyokban 0,13 és harcsákban 0,20 mg/kg halhúsra számított DDT-t találtak. A halhúsban feldolgozás közben csak a konzerválás hatására^ csökkent számottevően a DDT maradéka, míg akár a laboratóriumban végeztek főzési próbát, akár a hagyományosan készített halászlét vizsgálták meg, a DDT tartalom az eredeti értékhez képest alig csökke­nő szinten maradt. Az eddigi eredmények azt mutat­ták, hogy majdnem mindegy, hogy tavi tenyészetek­ből, vagy a Tiszából származik a hal, mert húsuk kb. azonos mennyiségű DDT tartalmú (0,13—0,20 mg/kg). Irodalmi adatok szerint az a legkisebb koncentráció, amely mellett a DDT klorfenolra" és jodoformra emlé­keztető szaga a halhúson megérzik 0,35 ppm. Ennek már közel a fele megtalálható halainkban. Néhány harcsa húsában szélső értékként 0,30 mg/kg DDT tartalmat már ők is találtak. Adataik, melyeket 1966 őszén és 1967 tavaszán nyer­tek, a kezdeti peszticidszint meghatározására szolgál­tak. Adataikat ki fogják egészíteni az ugyanezen vizek­ben talált peszticid mennyiségek mérésével. A víz­minta sorozatok begyűjtése folyamatban van. 105

Next

/
Thumbnails
Contents