Hidrológiai tájékoztató, 1967

1. szám, május - Dr. Miháltz István: A Tiszalöki vízlépcső helyének földtani vizsgálata

találjuk a holocén rétegek alatt, a lösz- és iszap-agyag rétegsort azonban a holocén erózió eltávolította. A holocén ártéri lerakódásokat a fentiekben már jellemeztük. Uralkodólag finomhomokból, iszapos finomhomokból álló, vékony iszap közbetelepülésekkel jellemzett, lencsésen kiékelődő rétegsoruk élesen megkülönböztethető a meglehetősen egyenletes, tiszta homokból álló pleisztocén homokrétegektől. Alapozási viszonyok. A műtárgyak elhelyezése olyan, hogy maga a duzzasztómű a holocén ártéren, a hajózó főcsatorna hajózsilipje és vízbeeresztő zsilipje a pleisztocén lösz felszínen épül. Mint már említettem, az alapozási mélység az ártéri rétegek alatt levő pleisztocén homokrétegek szintjébe esik, nagyrészt az apró szemű homok, kisebb részben a középszemű homokból álló rétegekre. Mivel a holocén ártéri rétegek ezen a tájon jóval magasabban végződnek, ezek iszapos volta, valamint iszaprétegekkel lencsés településben való váltakozása, amely egyébként kedvezőtlen alapozási viszonyokat jelentene, egyáltalában nem jön számításba. A pleisztocén homokrétegeknek egyetlen körülménye volt, ami az alapozás szempontjából aggályokat okozott, e rétegek tőzeg- és lignittartalma. A fúrásminták igen gyakran tartalmaztak lignitesedett fatörmeléket, egyes esetekben pedig dudvanemű növények tőzegszerűen összehalmozódott anyagát. Ez utóbbi csak ritkán előforduló, egyes lencsékben van, a lignittörmelék azonban kisebb mennyiségben nagyon gyakori. Nagyobb ág- és fatörzsadarabok is előfordulnak, de a leggyakoribb a mm-es nagyságrendű vagy ennél is finomabban elosztott fatörmelék. Az elvégzett laboratóriumi vizsgálatok alapján mindazokban a mintákban, amelyekben finoman eloszlott lignittörmelék látszott, az esetek legnagyobb részében 3—6 térfogatszázalék volt a lignit mennyisége. Néhány kivételes esetben vékony, tiszta lignitből álló réteget találtunk, ez azonban 20 cm-nél sohasem volt vastagabb. Egyes tőzeges homokrétegek sokkal nagyobb szerves anyag tartalmat mutattak, 22—34%-ot. Ezek is kivételes esetek voltak, és a műtárgyak területén kívül estek. Végeredményben a Vízgazdálkodási Hivatal vezetősége egyes szakértők meghallgatása után arra a meggyőződésre jutott, hogy a 3—6 térfogatszázaléknyi, homokban finoman eloszlott lignittörmelék nem fokozza a homok összenyomhatóságát, a néhány helyen előforduló 10—20 cm vastag és kis kiterjedésű tiszta lignitréteg összenyomhatósága pedig szintén elhanyagolható. Mindenesetre igyekezni kellett az adott lehetőségek közt a fúrások alapján legkisebb lignittartalmú területekre korlátozni a műtárgyak helyét, ami a Hivatal vezetőségének illetékeseivel egyetértésben meg is történt. Vízáteresztőképesség vizsgálatok. A műtárgyak alapozása homokrétegekben történik, ezért ezek vízáteresztőképességének ismerete okvetlenül szükséges volt, különösen a vízlépcső következtében előálló víznyomáskülönbség miatt, amelynek következtében az alapozás alatt vízátszivárgás, meg nem engedett fokú szivárgás esetén pedig anyagkimosás veszélye fenyegethet. Az egyes üledékféleségek vízátbocsátóképessége öszszefoglalóan a következő: Üledékféleség: Finomhomokos iszap Lösz Iszapos finomhomok Aprószemű homok Középszemű homok Durvaszemű homok Uralkodó szemnagyság: 0,002—0,1 0,02—0,05 0,02—0,1 0,1—0,2 0,2—0,5 0,5—2,0 mm 10~

5 mm 105 mm mm mm iszaptartalom között szerint változik 10~

4—10~

2 „k" tényező 10"

6 cm/sec cm/sec cm/sec cm/sec A mérések uralkodó többségében 10~

3 cm/sec Ez az utóbbi adat jellemzi az alapozás szintjében levő homokkomplexum vízáteresztőképességét. A fejlemények azt mutatták, hogy ezt az adatot a Tervezési Osztály jól tudta hasznosítani a talajvízszínsüllyesztő munkálatoknál. IRODALOM 1. ALLING, H. L.: A Metric Grade Scale for Sedimentary Rocks. (The Journal of Geologie, Vol. No. 4., 259—269.) Chicago, Illionis USA 1943. 2. ATTERBERG, A.: Die Klassifikation der Sande und Kiese. (Chem. Zeit. Vol. XXIX. pp. 195—198.) 1905. 3. LAMPL H.: Az alföldi altalajok osztályozása és gyakorlati meghatározása a mérnök szempontjából. (Vízügyi Közlemények. XV. évf. 1. sz. 63—97. o.) Budapest, 1933. 4. MIHALTZ I.: A Duna—Tisza csatorna geológiai viszonyainak tanulmányozása. (A Duna—Tisza csatorna. A M. Földművelésügyi Minisztérium kiadványa.) Budapest, 1947. 5. MIHALTZ I.: Homok szemnagyság helyszíni meghatározása. (Földtani Közlöny LXXXH. évf. 1—3. sz. 51—57. old.) Budapest, 1952. 6. SCHERF E.: A Szabolcs megyei sósvizek geológiai, hidrológiai és chemiai viszonyai. (Jelentés a jövedéki mélykutatás 1947—48. évi munkálatairól. M. Pénzügyminisztérium kiadványa.) Budapest, 1848. 7. SCHERF E.: Versuch einer Einteilung des ungarischen Pleistozäns auf moderner polyglazialistischer-Grundlage. (Verhandlungen der HI. Internationalen Quartär-Konferenz. S. 237—247.) Wien, 1938. 8. SÜMEGHY J.: A Tiszántúl. (Magyar Tájak Földtani Leírása. VI. M. All. Földtani Intézet kiadása.) Budapest, 1944. 9. USA Department of Agricultures Bureau of Soils 1906. 10. WENTWORTH, C. K.

: A Scale of Grade and Class Terms for Clastic Sediments. (The Journal of Geologie, Vol. XXX., p. 384), Chicago, Illionis, USA 1922. 96