Hidrológiai tájékoztató, 1967

1. szám, május - Dr. Bendefy László: Huszár Mátyás szegedi vízmércéje

Huszár Mátyás szegedi vízmércéje (Tanulmány a Tisza és mellékfolyói szabályozás előtti vízszintviszonyainak megállapításához) DR BENDEFY LÁSZLÓ Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet A múlt század elejének Tiszája merőben más folyó volt, mint az a Tisza, amelyet mi ismerünk. A szabályozás előtti folyó medre mély és kanyargós, esése pedig nagyon kicsiny volt. Árvizei roppant területeket borítottak el. Az egész Tisza-völgy óriási víztározóhoz hasonlított, amelyben a Felső-Tisza és mellékfolyóinak árhullámai összegeződtek (12). Mivel árterének szélessége általában többszöröse volt a mainak, a folyó vízjárása természetszerűen kiegyenlítettebb volt. így az egyes érkező árhullámok nem külön-külön, hanem egymásra halmozódva alakították ki a mindenkori vízszintet. Ahogy az árhullámok hatása lassabban érvényesült, mint napjainkban, ugyanúgy a vizek levonulása is lassúbb ütemű volt, és az ártereken — a mai állapothoz viszonyítva — lényegesen több víz maradt vissza. Feltétlenül bele kellett tehát nyúlni a Tisza életébe. A korábbi tervek és a már elkészült átvágások figyelembe vételével 1855-ben 111 átvágás létesítését hagyta jóvá az Országos Építési és Hajózási Igazgatóság. Ezek közül 1867-ig 105 el is készült. A Tisza hossza ezáltal 461 km-rel megrövidült. Ugyanezen időpontig 1100 km hosszban épültek ki az árvédelmi töltések. A mai Tisza tehát valóban egészen más folyó, mint elődje volt másfél évszázaddal ezelőtt. Ám éppen ezért semmiképp sem lesz érdektelen megvizsgálnunk, hogyan viszonylanak a hajdani Tisza és mellékfolyóinak vízszintviszonyai ugyanazon folyók mai vízszintviszonyaihoz. Ennek a vizsgálatnak az alapját azok a geodéziai és vízmérési munkálatok szolgáltatják, amelyeket annak idején, 1818—1820 körül még Huszár Mátyás rendelt el, illetőleg hajtatott végre (7). Az erre a célra szolgáló szintezési hálózatot maga Huszár Mátyás tervezte, sőt rajzolta meg, és szintezési utasításához* mellékletként csatolta. Ezt az ezidőszerint egyetlen ismeretes példányt Országos Levéltárunk őrzi. Nemrég előkerült az 1820-as években végrehajtott szintezés (lejtmérés) végeredményeit tartalmazó magassági jegyzék is. Végül — ugyancsak az Országos Levéltár anyagában •— rátaláltunk azokra az adalékokra, amelyek lehetővé teszik, hogy az említett, Huszár Mátyás Körös-szabályozási kamarai hivatalából származó egykorú magassági jegyzék adatait kézzelfoghatóan érzékelhetővé tegyük. Ez az utolsó láncszem a Huszár-féle szintezési hálózat kiindulási (vonatkoztatási) pontjának adatait tartalmazza (13). 1953-ban már foglalkoztam vele, de a magassági jegyzék hiányában tartalma nem volt realizálható. Magáról a szintezési hálózatról is érdemes néhány szót szólanunk. A hálózat létesítési módjának alapelvét Huszár még lugosi kamarai mérnök korában dolgozhatta ki. Ugyanis amikor 1818-ban, Vay Miklós mérnök-generális, királyi komiszárius javaslatára nagyváradi kamarai igazgatóvá nevezték ki, már készen volt tervével, és azonnal hozzáfogott annak megvalósításához. Elgondolása a maga korában merőben újszerű volt, szakítva minden előző hagyománnyal. Huszár Mátyás megtiltotta ugyanis beosztott mérnökeinek, hogy az addig szokásos módon helyi relatív rendszerekben dolgozzanak, hanem minden magasságmérést az általa tervezett egységes tiszántúli hálózatba * Címe: Nivellirungs Instruction zum Behut der 4 Körössé, Berettyó, Hortobágy, Kakat und Theiss Fluss Nivellirungen, verfasst im Jahre 1820. Monath Dezember durch Mathias Huszár Königl. Fluss Ing. Directors. Részletes ismertetést lásd (7) a. ld. munkában. ** Lechner József (* 1791. Ómoldva — t 1846, Buda) mérnöki oklevelét a pesti Institutum Geometricumban 1815-ben nyerte (9). Igen rövidesen az Építési Főigazgatóság alkalmazta; 1834ben már „első adjunktus", ami — mai fogalmaink szerint — igazgatóhelyettesi rangnak felel meg (7). Az 1838. évi nagy pest-büdai árvíz után a házak falába elhelyezett márványtáblákat ő tervezte (7). kellett beilleszteniük. Ennek a rendszernek az alapja elvben a Duna belgrádi legkisebb vízállása volt, amelyet Huszár — a belgrádi Duna-szinthez viszonyítva — (számítás és becslés alapján) kereken 50 lábnak vett fel. Huszár tehát szakított korának azzal a gyakorlatával, amely a térszíni magasságokat valamely magasan felvett alapszinttől lefelé irányuló „függők"-ben adta meg. Az ilyen rendszer ellentétes a természeti formákkal, mert minél magasabb valamely térszíni pont, függőmértéke számszerűleg annál kisebb, és fordítva. Huszár azzal, hogy rendszerének alapsíkját a mélyen fekvő belgrádi dunai kisvíz-szinthez igazította, tudatosan olyan természetes rendszert alakított ki, amelyben a térszíni pontok valóságos magassága és azok számszerű értéke összhangban volt egymással. Huszár Mátyás rendszerének alapjául az addig észlelt szegedi legkisebb tiszai vízállást választotta, és ezt gyakorlatilag az általa létesített szegedi vízmércével rögzítette. A régi szegedi vízmérce A Tisza szegedi legkisebb vízállását Huszár Mátyás a szegedi vár déli körbástyájának, az ún. vízibástyának (1. és 2. kép) oldalában elhelyezett vízmércén kívánta 1. kép. A szegedi vár vízibástyájának képe lebontás közben. (Korabeli fénykép a szegedi Móra Ferenc Múzeumban) megjelölni. Létesítésének időpontját — sajnos — nem ismerjük egészen pontosan, de bizonyos, hogy 1819 tavasza és 1820 karácsonya között készült. Ugyanis Huszár az 1820 decemberéből keletkezett szintezési utasításban mint kész dologról beszél róla. Az utasítás 27. §-ban írja, hogy „a szegedi legkisebb vízállás 50 láb" ...; majd a 28. §-ban olvassuk, hogy „az első főmenet a Tiszánál kezdődik és Szegedtől Csongrádon és Szolnokon át Abád(-szalók)ig tart." Ebből a főmenetből ágaztak ki a Körösök felé haladó vonalak. Az Utasításhoz mellékelt szintezési vázlaton (13) is 7 Hidrológia 97