Hidrológiai tájékoztató, 1967
1. szám, május - Fekete Gábor-Takács László András: A Tétényi úti kórház kútjairól
A Tétényi úti Kórház kútjairól FEKETE GÁBOR—TAKÁCS LÁSZLÓ ANDRÁS Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem M. III/9. tanulókör Bevezetés Budapest területén hat keserűvizes telep van a Duna jobb partján. Ezek egyike a Műszaki Egyetem és a Kelenföldi pu. között fekvő 300—400 m széles, szulfátokban igen gazdag lágymányosi terület. Vizsgálatunk tárgyául e területnek a XI. Tétényi úti Kórház parkjában található kútjait választottuk. A lágymányosi keserűvizes telep egy, helyenként folyóhordalékkal feltöltött, más helyen felszínre bukkanó középsőoligocén „kiscelli" agyag alkotta óholocén lapályon terül el. Az eredeti középsőoligocén agyag kékes-szürke színű a benne még üde állapotban lévő pirit szemcséktől. A mechanikai elemzés kimutatta, hogy a kiscelli agyag kolloidtartalma igen kicsi, kisebb, mint 30%, jelentős azonban az iszap és homok mennyisége. Az agyag felszíni részei vöröses sárga színűek, bennük a pirit már barna vassá oxidálódott. E reakció következtében kénsav is keletkezik, amelynek hatására az egyébként is kis kolloid tartalom jelentős része koagulálódik. Ennek következtében az agyag morzsalékosabb szemcseszerkezetűvé és kis mértékben vízvezetővé is válik. A keserűvíz keletkezése és tulajdonságai Elöljáróban meg kell állapítanunk, hogy a telep keserűvize talajvíz jellegű, tehát a felszín alatt összefüggő rétegben található. Valószínű az a feltevés, hogy a Duna vize jelenleg nem nyomulhat be a mélyebb fekvésű keserűvizes telepre. Szabó J. ezt azzal magyarázta, hogy a Gellért hegy egy nyúlványa dél felé húzódik, és vízválasztó gátat képez. Vendl A. szerint a lapályt a vízzáró „kiscelli" agyagba vágódott óholocén Duna medre alkotja. A Lágymányos talajvize ebben, a finom üledékkel feltöltött mederben igen lassan áramlik és Albertfalva tájékán érheti el a Dunát. Tehát a talajvíz semmiféle élővízfolyással nincs közvetlen kapcsolatban, szinte pang a vizet egyébként is rosszul vezető finom folyami üledékben, illetve a „kiscelli" agyag morzsalékos felszíni részeiben. A keserűvíz, amelynek legfontosabb hatóanyagai a keserűsó és glaubersó, a „kiscelli" agyagban képződik. Létrejöttét a pirit okozza, amelynek oxidációja folytán keletkező kénsav reakcióba lép a talajban lévő kőzetalkotókkal. A víz glaubersó (Na 2S0 4) tartalma a plagioklászokból, keserűsó (MgSO/,) tartalma pedig a dolomit szemcsékből származik, amely reakciónál vízben oldhatatlan gipsz (CaS0 4.2 H 20) is lecsapódik. A keserűvíz töménysége függ elsősorban a „kiscelli" agyag piríttartalmától, a párolgás lehetőségétől, a csapadék beszivárgásától és a talaj vízáram sebességétől; tehát az oxidáció mértékétől, közvetve ennek időtartamától. Feltűnő, hogy a keserűvizes kutak vizének átlagos évi hőmérséklete 10,3—13,2 C° között mozgott, továbbá, hogy a víz évi hőmérsékletingadozása a 4 C°-t nem haladta meg. E két jelenség magyarázatául a kémiai reakciók exoterm jellege szolgál. A pirit oxidációjakor és a szulfátok képződésénél egész évben egyenletesen keletkező hőmennyiség a vizek hőmérsékletét részben függetleníti a környezettől, és talajvizek szokásos hőmérsékleténél magasabb szinten tartja. A telep története és mai állapota A volt Erzsébet sósfürdő keserűvizét 1853-ban fedezték fel. Az öntözésre alkalmatlan kút körül Unger F. gyógyszerész kezdetleges fürdőt nyitott, a 60-as évek elején pedig már ivókúra céljára palackozta is a vizet. 1881-től intenzívebben fejlődő fürdő épületét Ybl M. tervezte. 1929-ben 22 kút üzemelt. A kitermelés az OTI kezelésében 1943-ig folyt. Gyógyászati felhasználása igen sokrétű volt. Ivókúraként az emésztőszervi betegségek hatásos ellenszere. A pezsgő és kádfürdőkben napi 80—100 m 3, 37—38 C°-ra melegített vizet használtak mozgásszervi betegségek kezelésére, de főleg nőgyógyászati célokra. A 30-as évek végén évente 80—90 ezer nő kereste itt gyógyulását. Az Erzsébet sósfürdő területén Vendl A. 1947-ben 15 kutat ír le, ezek közül öt esik az általunk vizsgált területre. 1965. október 23-án három kutat találtunk meg igen elhanyagolt és szennyezett állapotban. Az általunk 1., 2. és 3. számmal jelölt kutak (1. ábra) Vendl A. munkája nyomán azonosíthatók az ottani 10., 9., 8. sz. kutakkal. 1. ábra. A kutak helyszínrajza az egykori fürdő-, és a jelenlegi kórházépületekkel Az 1. sz. kút (sokhelyen „Kálmán forrás"-ként említik) 140 cm 0-jű betonkávája 30 cm-re emelkedik a felszín fölé, falazata tégla, fedlap vasbeton (1. kép). A 2. számú kút (2. kép) tégla és mészkő falazata felfelé szűkül és a felszín alatt néhány centiméterrel 50 cm 0-jű téglakávában végződik, melyet 60X60-as betonfedlap takar. A 3. sz. kutat (3. kép) fedetlenül, részben beomolva találtuk. A 150 cm 0-jű szarmata „sóskúti" 59
