Hidrológiai tájékoztató, 1967

2. szám, november - Dr. Berczik Árpád: Hidrobiológia a hazai felsőoktatásban

jobb kialakítását is tanulmányozta. Az ugyanitt felépí­tett nagy terepmodellen a Duna-csatornázás különböző vízhozamait vizsgálják a Regensburg— Straubing szaka­szon. Az RMD külön cikkben ismerteti az építészeti fel­adatokat a víziút kialakításával kapcsolatban. 1965-ben a Budapesten rendezett Duna-csatornázási konferencián Dr. Ing. Heinz Fuchs vezérigazgató színes képek kíséretében mutatta be azt a hatalmas munkát, amelyet az RDM addig végzett. A MTESZ Elnöksége a Hajózástudományi Együttmű­ködési Bizottság javaslatára 1968. szeptemberére egy újabb Duna-csatornázási nemzetközi konferencia meg­5. kép. A bertoldsheimi erőmű építése a német Felső­Dunán 1966. évben 6. kép. A bertoldsheimi erőmű építkezése (1966. decem­beri állapot) rendezését határozta el. Az 1968. évi konferencia elő­készítésében ugyanúgy mint az 1965. évi jól sikerült rendezvény lebonyolításában Tóth Lajosnak, a Bizott­ság időközben elhalt titkárának elévülhetetlen érde­mei vannak. Egy újabb konferencia megrendezése nagyban előse­gítheti a dunai népek szorosabo kapcsolatát, a Duna­csatornázást és az európai nagy tranzverzális hajózó út megvalósítását. Az RMD munkássága e téren nemcsak úttörő, de műszaki szempontból számunkra is igen ta­nulságos lehet. Remélhető, hogy 1968-ban ugyancsak számos műszaki előadás gyarapítja majd ismeretein­ket. Kontur György Hidrobiológia a hazai felsőoktatásban* * Társaságunk Oktatási Bizottsága hosszabb ideje foglal­kozik a hazai hidrobiológiái felsőoktatás kérdésével is. A bizottság 1967. február 8-i ülésén e tárgyban beszámoló hang­zott el, melyet — kisebb kiegészítésekkel — az alábbiakban Ismertetünk. Szerk. Előzmények A hazánkban és világszerte egyaránt rohamosan nö­vekvő víz-kérdéssel kapcsolatos sokrétű feladatok ellá­tása — többek között — elméleti és alkalmazott tekin­tetben egyaránt jól képzett hidrobiológusokat is kíván. Míg azonban Európa-szerte, s így a közvetlen szomszéd államokban is, a hidrobiológia és a hidrobiológus-kép­zés évtizedes múlttal rendelkezik a felsőoktatásban, ad­dig hazánkban egyedülállóan mostoha helyzetben volt e kérdés. Magyarországon 1950-ig, a magántanári képesítés el­törléséig, a téma iránt érdeklődő hallgatók mindhárom tudományegyetem (Budapest, Szeged, Debrecen) termé­szettudományi karán, szabadon választható tárgyként hallgathattak hidrobiológiát, limnológiát, vagy azzal ro­kontárgyú előadást. Ezt követően mintegy 10 évig a tu­dományegyetemeken semmiféle, tárgykörbe vágó elő­adás sem volt hallgatható. 1962-től kezdve Budapesten, majd Szegeden, végül Debrecenben is ún. speciál-kollé­giumok (szabadon választható előadások) keretében is­merkedhettek meg az érdeklődők a hidrobiológia alap­elemeivel. Ettől kezdve a témakörből szakdolgozatok (diplomatervek) is rendszeresen készülnek. A Magyar Hidrológiai Társaság Limnológiai Szakosz­tálya szinte megalakulásától (1949) fogva szorgalmazta a hidrobiológiái felsőoktatás, a szakemberképzés meg­szervezését — sok éven át sajnos eredménytelenül. Társaságunk Oktatási Bizottságának 1963. november 8-i ülésén az ügy ismét felmerült és megbízást kaptam, hogy foglalkozzam a kérdéssel. Megfelelő összetételű munkabizottságot hívtam össze, amely a hazai hidro­biológiái felsőoktatás szükségességét, az erre vonatkozó érveket javaslatba foglalta, s az illetékes és érdekelt szervekhez eljuttatta. A javaslat igen pozitív visszhang­ra talált, majd rövidesen — a Tudományos és Felső­oktatási Tanács felszólítására — a Művelődésügyi Mi­nisztérium tudományegyetemi Biológiai Szakbizottsága is foglalkozott az üggyel, állást foglalva a szakképzés megszervezésének szükségessége mellett. Ezt követően a Művelődésügyi Minisztérium Tudományegyetemi Fő­osztálya levélben kérte fel Társaságunkat az országos hidrobiológus létszámigény felmérésére. A felméréssel kapcsolatban a legilletékesebb intézmények képviselői­vel személyes tárgyalásokra is sor került, hogy a fel­mérés eredménye lehetőleg reális legyen. Az 1968—75. időszakra végül mintegy félszáz fős igény rajzolódott ki. A felmérés részletes eredményeit a Művelődésügyi Minisztérium Tudományegyetemi Főosztályával és Bio­lógiai Szakbizottságával közöltük, Jelenlegi helyzet A gyakorlat parancsoló szükségéből az alkalmazott tudományok területén, két egyetemen, az Agrártudomá­nyi Egyetemen (Gödöllő) és az Építőipari és Közleke­dési Műszaki Egyetemen (Budapest) a szakmérnökkép­zés keretében már sok éve adnak elő alkalmazott hid­robiológiát. A nemrégiben létesült Felsőfokú Vízgazdál­kodási Technikum (Baja) tananyagában is szerepelnek elméleti és gyakorlati hidrobiológiái tárgyak. Mindezek­hez a megfelelő jegyzetek is rendelkezésre állnak. Tudományegyetemeink vonatkozásában a helyzet az alábbi. A budapesti és a szegedi tudományegyetem termé­87

Next

/
Thumbnails
Contents