Hidrológiai tájékoztató, 1967

1. szám, május - Illés György: Településeink vízellátása

A vízellátás fejlesztését elősegítő hatósági intézkedések A vízgazdálkodás feladata a társadalom víz iránti igényének a természeti adottságokkal történő összehangolása. Ezt a célt egyrészt szolgálják azok a technikai berendezések, amelyek a vizet kitermelik, feldolgozzák (tisztítják) és a fogyasztókhoz szállítják, másrészt azonban preventív intézkedést is kell tenni az ipartelepítés bizonyos mértékű szabályozásával, továbbá a vízhozamok és vízfogyasztás időbeni harmóniájának biztosítására. A vízügyről szóló 1964. évi IV. törvény a vízellátás fejlesztését is hatékonyan segítik elő. Az új vízügyi törvénnyel összhangban a vízgazdálkodás fejlesztését szolgálják — többek közt — a következő rendelkezések: 6. kép. Víztisztító (vas és mangántalanító) berendezés (10 000 m '/nap) A tervszerű ipari vízgazdálkodásról szóló utasítás előírja, hogy az ipari minisztériumokban megfelelő szakképzettséggel rendelkező vízgazdálkodási referensek kinevezésével hatékonyabbá kell tenni a vízgazdálkodási tevékenységet a tárca irányítása alá tartozó egész területen. Az ipari üzemeknél meg kell szervezni a hidrotechnológusok hálózatát.. A rendelkezés meghatározza részletesen mind a minisztériumi, mind az üzemi vízügyi szakemberek feladatait. Szakemberek munkájának elősegítésére a vízügyi szolgálat ipari vízgazdálkodási kézikönyveket dolgoztat ki és bocsát az üzemek rendelkezésére. Az ivóvízminőségű vizet termelő közüzemi vízművek elsősorban a lakosság céljaira épülnek. Az egyéb vízellátási megoldás hiányában azonban a ipar jelentős részét is az ivóvízművek hálózatáról kell ellátni. A fokozódó ipari vízelvonás (1965-ben már elérte a 40—50%-ot) sürgős beavatkozást követelt a vízszolgáltatás rendjébe. Az ipari vízfogyasztás rendjéről szóló 1964. évi utasítás értelmében az ipari üzemeknek a vízművekkel éves — az igényekkel és a víztermelési lehetőségekkel összehangolt — vízfogyasztási szerződést kell kötniök. A szerződés meghatározza a havonta elfogyasztható vízmennyiséget is. A szerződést túllépők a többletfogyasztás után a megállapított vízdíj 60-szorosáig terjedhető büntetővízdíjat fizetnek. (1965-ben a kivetett büntetővízdíj mértéke átlagosan 25.- Ft/m

3 volt, szemben az 1,30 Ft alapvízdíjjal.) A vízhasznosítást elősegítő tevékenység ^kutatások, mederállapot fenntartás, a vizek minőségének védelme stb.) költsége a vízdijakban térül meg. A közüzemi vízművek, vagy az iparvállalatok saját vízművei csak a víz kitermelésétől a fogyasztás helyéig felmerülő üzemelés költségeit veszik figyelembe. A rendelet célkitűzése, hogy a vízhasznosítást elősegítő munkák költsége — vagy legalább egyenlőre ezek bizonyos hányada — a vízdíjakban megtérüljön. Az új vízdíjrendszer már ennek a követelménynek a jegyében készül. Az ún. „vízkészlethasználali díj" kialakításánál figyelembe veszik, hogy a fogyasztás vízzel jól, közepesen, vagy roszszul ellátott területen történik-e, továbbá, hogy a fogyasztó a vizet csak használja, vagy el is használja (elszennyezi). A közüzemi vízműveket (és csatornaműveket) 1960-ig a községek és a városok üzemeltették. A vízellátás fejlesztésének regionális tendenciái, a helyi üzemek felszerelésének alacsony színvonala és a szakemberek hiánya miatt a korábbi 330 vízszolgáltató üzemet 32 vállalattá vontuk össze, amelyek a megyei közigazgatási szervek közvetlen irányítása és az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki és gazdasági szakfelügyelete alatt állnak. Az összevont szervezetnél megfelelőbb a szakemberellátás, a gép és műszerellátás, gazdaságosabb az üzemmenet. A területi vállalati szervezet lehetővé teszi az igen eltérő víztermelési költségek egyegy szolgáltatási régión belüli kiegyenlítését és területi átlagvízdíjak megállapítását. A vizek tisztaságának védelme A vízellátást és csatornázást biztosító berendezések állóeszközértéke jelenleg mintegy 15 milliárd Ft. Ilyen berendezések biztosítására 5 évenként 5—6 milliárd Ft-ot fordítunk. A befektetett beruházási eszközök eredményes működése csak abban az esetben lesz biztosítható, ha megtisztítjuk a rendelkezésre álló vízkészleteket az elszennyeződéstől, biztosítjuk a víz megfelelő minőségét, óvjuk a vizeket és azok környezetét. A vizek elszennyeződése világjelenség, amelynek folyamata az elmúlt 10 év alatt hazánkban is meggyorsult. Az ipari és lakótelepekről 5,5 millió m

3 víz jut vissza naponta élővizeinkbe, ebből 1,4 millió m

3 káros, élővizeinkre súlyos veszélyt jelentő szennyvíz. A szennyvízből 700 000—800 000 m

3 tisztítatlan szennyvíz, míg a többi többé-kevésbbé tisztított vagy pedig megfelelő higítás mellett jut a befogadókba. Ezeknek a szennyvizeknek hatására kisvizek idején — az oxigénfogyasztást, mint szennyezési mutatót véve tekintetbe — a vizek hozamának csak mintegy 32°/

0-a természetes tisztaságú, 56%-a még elfogadható, de kisebb mértékben már szennyezett, 12%-a pedig szennyezett, illetve túlszennyezett. Az 1/1961. Korm. sz. rendelet alapvető rendelkezés volt a további szennyezések megakadályozására, illetve megszüntetésére. Ezt sok más végrehajtási intézkedés követte. A rendelet megjelenése óta az új telepítéseknél (ipari üzemeknél, közintézményeknél, lakótelepeknél stb.) a szennyvíztisztító berendezések a beruházás szerves részét képezik és a tisztító berendezések általában megépülnek. Ennek hatására az elszennyeződés folyamatában jelentős csökkenés tapasztalható, sőt a legtöbb területeken a szennyeződés folyamata megállt. A régi, szennyvíztisztító teleppel nem rendelkező ipari és városi csatornaműveknél a meglevő szennyezések megszüntetése azonban mintegy 1,5 milliárdos beruházást jelent, amelyre a kidolgozott beruházási programot 1972-ig kell végrehajtani. A vízügyi szervek 1963—65-ben együttesen 81 millió Ft bírságot vetettek ki a vizeket szennyező ipartelepekre és volt olyan ipartelep, amely egyedül 6 millió Ft-ot fizetett évente. A bírságolási eljárások, a vízmi21