Hidrológiai tájékoztató, 1967

2. szám, november - Dr. Lovász György: A szerkezeti viszonyok hatása a Dráva és Muravölgy esésgörbéjére, illetve a nagyobb mellékfolyók mechanizmusára

A szerkezeti viszonyok hatása a Dráva és a Muravölgy esésgörbéjére, illetve a nagyobb mellékfolyók mechanizmusára DR. LOVÁSZ GYÖRGY MTA Dunántúli Tudományos Intézet A dolgozatban megfelelő bizonyító anyag segítségé­vel legfőképpen az újpleisztocéntól a jelenkorig eltelt idő szerkezeti mozgásainak vízrajzi hatását kívánjuk tanulmányozni. A kérdés vizsgálatát a társadalmi behatás következ­tében ketté kellett választani. Más módszerrel kell a jelenkori és mással az óholocén- poszt-, illetve újpleisz­tocén viszonyokat tanulmányozni. A legutóbbi földtani korok — új és poszt-pleisztocén — mechanizmusát morfológiai módszerrel látszik a leg­célravezetőbbnek vizsgálni. Az említett időszak tár­gyalandó jelenségeit a völgykeresztmetszet, a völgytalp esési viszonyainak változása és a folyó alaprajzának alakulásából igyekszünk levezetni. Kézenfekvő ugyan­is, hogy ha egy folyó nagyesésű, szűk szakaszból szé­les talpú kisesésű völgyszakaszba lép, és ott erőtelje­sen meanderez, vagy éppen ágakra bomlik, akkor vál­toztatta mechanizmusát. A fent említett három ténye­ző megfelelő mértékű változása alapján a követke­zőkben három szakaszjellegről (alsó, közép és felső) te­szünk említést. Ezek a fogalmak természetesen nem fe­dik a szakaszjelleg Cholnoky féle hagyományos, me­rev tartalmát, hanem sokban hasonlítanak a Kádár­téle értelmezéshez (1954). A szakaszjelleg tekintélyes mértékben függ a vízhozamtól, azaz a vízjárástól is. Van olyan szakasz, amelyet az alaprajz, völgykereszt­metszet és a völgyesés alapján alsószakasz jellegűnek íogunk meghatározni, holott tudatában vagyunk annak, hogy ez az állapot árhullám levonulásakor mélyítő, eró­ziós munkát végző állapotba csaphat át. Fenti fogal­mainkat tehát nem tartjuk abszolút érvényűek. A fenti morfológiai módszerrel tehát tulajdonképpen a közelmúlt földtani korok szakaszjelleg változásait kívánjuk feltárni a Dráva és a Mura hossz-szelvényé­ben. Ezekből a két folyó hordalékszállítási viszonyaira kapunk tájékoztatást. Ezt a természetes állapotot vál­toztatta meg, vagy próbálta megváltoztatni a mérnöki beavatkozás. Dolgozatunkban, — adatainknak megfele­lő mértékben — ezt is próbáltuk bemutatni. Ezért szer­kesztettük meg a LKV görbéket a két folyó hossz-szel­vényének különböző pontján. Sajnos a terjedelem nem engedi, hogy az összes megszerkesztett LKV gör­bét be tudjuk mutatni, így egy részénél meg kell elé­gedni azok tendenciájának leírásával. A jelenkori me­chanizmust tehát grafikus módszerrel mutatjuk be. A közelmúlt földtani és a jelen idők mechanizmus viszonyait végső soron az adatok adta lehetőségen be­lül össze tudjuk hasonlítani, és a hossz-szelvények né­hány pontján meg tudjuk állapítani, hogy az emberi tevékenység meg tudta-e változtatni a folyószakasz ter­mészetes mechanizmusát. Végezetül meg kívánjuk jegyezni, hogy dolgozatunk­ban nem a meder, hanem a völgyesés-vonalakból von­juk le következtetéseinket. A mederesés adatait ugyan­is nem tudtuk beszerezni. Mivel azonban ezek ten­dencia tekintetében mindenképpen követik a völgytalp esését, így ezen adatainkat megfelelőnek tartjuk elem­zésre. A két folyó völgyesés görbéjét 1:50 000-es térké­pek szintvonal adatai alapján szerkesztettük. A Dráva esésgörbéje A Dráva, mint az egész vízrendszer hidrográfiai ten­gelye, szerkezetileg változatos felszínen halad eredeté­től torkolatáig. Ezért völgyének esésvonala a normális esésvonaltól távol áll. A folyó ÉK—DNy-i irányú nagy­szerkezeti rendszerben ered, így hiányzik a legelső fo­lyás km-es rendkívül meredek esése (1. ábra). (A folyó esésgörbéjét bemutató 1. ábrával kapcsolatban megje­gyezzük, hogy azt csak az országhatárig szerkesztet­tük meg, mert alább a görbe teljesen lapos, semmi vál­tozatosságot nem mutat.) N­4---- folyó főbb törésrendszer 1. ábra. A Dráva—Mura vízrendszer főbb szerkezeti vonalai (Heritsch F. és Kühn O. munkái alapján összeállította a szerző) 42

Next

/
Thumbnails
Contents