Hidrológiai tájékoztató, 1967

2. szám, november - Dr. Oroszlány István: Öntözőberendezések és a választék

Ez egyben azt jelenti, hogy az adagolandó öntözővíz, szántóföldi növények öntözése esetében, a fenti három esettől és a csapadékellátottságtól függően, átlag 0—250 mm között ingadozhat. Az öntözővíz hasznosulása azonban lényegesen változik az alkalmazott agrotechnika színvonalával, összehasonlításul vegyünk fel két különböző öntöző üzemet, egy mai jót és egy gyengét. Vizsgáljuk meg most már, hogy e két üzemben az öntözővíz mennyiségére vonatkozó előbbi három eset egyikében másikában — számításaink szerint — milyen átlagos hasznosulás várha-. tó a szántóföldön. Az eredményeket az alábbi táblázatban foglaltuk össze, ahol a megadott terméstöbblet értékek alsó határa a gyenge, a felső a jó üzemre vonatkozik. 25%-os valószínűségű csapadék esetében 50%-os valószínűségű csapadék esetében 75%-os valószínűségű csapadék esetében 1. eset 2. eset 3. eset Öntözővíz hasznosulás kg/mm. ha, GE 3—5 4—6 0 5—7 6—8 7—10 6—8 6—9 7—10 Számaink csak az arányokat akarják érzékeltetni, mert a helyi adottságok azokat változtathatják és ha nem szántóföldi öntözésről van szó, legelőnél az értékek sokkal kisebbek, zöldségnél, gyümölcsösnél pedig lényegesen nagyobbak lehetnek. Ha az 1 mm vízzel előállított termést is vizsgálni kívánjuk, akkor tájékoztató számaink alakulása a következőképpen várható. 25%-os valószínűségű csapadék esetében 50%-os valószínűségű csapadék esetében 75%-os valószínűségű csapadék esetében 1. eset 2. eset 3. eset A várható terméstöbblet q/ha GE 3—5 2—3 0 9—13 7—11 5—7 13—20 12—19 10—15 A vízhasznosulás mellett az üzem számára az sem közömbös, hogy milyen áldozatot kell hoznia a víz biztosítása érdekében. A helyi adottságok függvényében ez lényegesen változhat, összehasonlításul mégis tekintsük át, hogy a jelenleg működő öntözőtelepeken mibe kerülhet 1 mm víz, amíg az a talajba kerül. Erre többek között Szőke Molnár L. ad részletes vizsgálati anyagot. Eszerint: Az öntözés összes költsége évi 1 2 3 öntözés esetében Ft/ha. mm Legelő öntözésnél 2,6— 3,1 1,7—2,3 1,5—2,0 Szántó felületi öntözésnél 6,5— 7,1 4,0—4,5 3,1—3,5 Ugyanez de rizstelepen 9,5—10,3 5,4—6,3 4,1—4,9 Hordozható esőztető berendezésekkel 8,0—23,0 Tőzsér J. szerint szántóföldi növények öntözése esetében esőztető öntözőberendezésekkel felületi öntözőberendezésekkel 9,2—17,3 Ft/ha. mm 4,0— 6,6 Ft/ha. mm Minden gazdaságossági vizsgálat nélkül, küszöbértékként el kell fogadnunk, hogy az öntözés költsége nem lehet több, mint a vele előállított termés értéke. Átgondolva a fenti sok tényező összhatását, láthatjuk, hogy — még a helyi adottságok ismeretében is — elég nehéz annak eldöntése, hogy (a berendezés elévülési idején belül figyelembe vehető fejlődéssel is számolva) átlagosan és évenként hány öntözéssel érdemes az öntözőberendezés tervezése során számolni. Ez pedig döntően meghatározza a berendezés vízszállító képességére vonatkozó igényt. Mindehhez még hozzávehetjük azt is, hogy a többlettermés figyelembevétele önmagában nem mindig egyedüli szempont fentiek meghatározásánál, mert sokszor az évenkénti azonos termésre való törekvés — a nagyobb termelési biztonság és kiegyenlítettség — önmagában is meghatározhatja az öntözés szükségességét és mértékét. így, ha pl. arról van szó, hogy az előállított termést az üzem maga dolgozza fel, akkor az évenként azonos termésmennyiség feltétele lehet a feldolgozó létesítmény gazdaságos üzemeltetésének is. Gondoljunk csak arra, hogy míg a természetes csapadék változékonyságából, mint egyedüli okból következő termésingadozás elérheti a ±30%-ot, addig helyes öntözéssel — számításaink szerint — ez +10%-ra csökkenthető. 2. Eddigiekben a nettó öntözővíz-mennyiség szükségletet vizsgáltuk, vagyis azt a mennyiséget, amit az'öntözőelemekkel (sáv, barázda, szórófej) közvetlenül kivánunk a talajba juttatni. Az üzemeltetés során azonban nem minden víz kerül az aktív talajrétegbe. Csupán a vízadagolás során, a különböző veszteségek elsősorban — öntözőmódszertől lényegében függetlenül — a szakszerű kezeléstől, öntözéstől, függenek. Mint ezt saját méréseink is igazolták, a vízadagolás során, főleg az öntözés szakszerűségétől függően, 20—60% veszteség tapasztalható, vagyis az aktív talajrétegben talált és kiadagolt víz hányadosa, a vízadagolás hatásfoka rj 3= = 0,4—0,8. Ezeknek a veszteségeknek a csökkentése elsősorban a hasznosító gondos és szakszerű munkájától függ. Más a helyzet ott, ahol a víz szállítása folyik, azokban a létesítményekben, melyekben a víz az öntözőtelep vízkivételi művétől az öntözőelemekig eljut. E vízszállító hálózatban (csatornákban, árkokban stb.) is keletkezhetnek jelentős veszteségek. Ezek azonban már kevésbé a hasznosító munkájától, inkább az öntözőberendezés típusától, a vízszállító hálózat minőségétől függenek. A hasznosító számára nem közömbös, hogy a vízszállító hálózata milyen hatásfokkal működik, hiszen a veszteségként jelentkező vizet is sok költség terheli, nem beszélve arról az elmaradó terméstöbbletről, ami az elveszett víz hiányában előáll. A különböző öntözőberendezések szállító hálózatában — a műszaki megoldástól függően (földcsatorna, burkolt-, szigetelt földcsatorna, betoncsatorna, cső, tömlő stb.) — méréseink szerint 0—40%-os veszteség keletkezhet, vagyis a szállító hálózat hatásfoka = 0,6—1,0 között ingadozik. Marjai Gy. vizsgálataiban a vízadagolás és vízszállítás veszteségeit összevontan kezelte és megállapította, hogy a különböző típusú berendezések hatásfoka (felületi és esőztető megoldás egyaránt) szántóföldi kultúráknál *]' 2+ »?S = 0,4—0,7 határok között változott A hasznosító, fentiek részletes ismeretében lehetőségeit és igényeit összehangolhatja. A kevesebb veszteségre, nagyobb hatásfokra való törekvését összeegyeztetheti a vízhasznosulás mértékével, és ha a várható hasznosulás kicsi, nyilván igényeiből kell engednie. De a gazdaságos megoldást részletes tájékoztató számadatok nélkül előre nem ítélheti meg. 3. A hasznosító döntését (különösen magas termelési színvonal, vagy igen jó vízhasznosulás esetében) sokszor nem is a fenti mutatókkal mért gazdaságosabb megoldásra való feltétlen törekvés határozza meg. Esetleg az is, hogy az öntözőberendezés szakszerű kezeléséhez áll e rendelkezésére elegendő számú és képesítésű személyzet. Ennek hiányában esetenként a drágább, de jobban gépesített, automatizált megoldást kell választania, még akkor is, ha ez az összes öntözési költség egyidejű emelkedésével jár. A munkaerőszükséglet megítéléséhez tájékoztatásul néhány adatot mutatunk be, melyeket az ATE Üzemtani Tanszéke dr. Tóth M. vezetésével 1962. évben közölt. Ezek szerint: 29