Hidrológiai tájékoztató, 1967

2. szám, november - Dr. Bendefy László: Lányi Sámuel

csony vízállás nyomainak felvételét, amelyet Lányi még 1834-ben végeztetett el. Ebből a munkálatból 6 lapon 39 keresztszelvény, valamint a Tápé és Gyála közötti hosszszelvény maradt fenn [17]. A felvételeken mindkét szélsőséges vízállást feltüntették. 1834-ben elkészültek a Tisza- és a Maros-torkolat felmérésével [18]. A Maros ebben az időben gyakran változtatta torkolati szakaszának medrét. Hol a mai mederágytól északra, hol délre ömlött a Tiszába. A szabályozás érdekében e terület térképezése különösen sürgős feladat volt. (Ezzel a munkálattal kapcsolatban vált szükségessé a szegedi vízmérce null-pontja helyzetének tisztázása is.) Ugyanebben az esztendőben Tiszaújlaknál is folyt már a munka. 1835-ben 12 szelvényen elkészültek a Szolnok és Algyő közötti terület felvételével. 1836-ból fennmaradt áttekintő lap szerint csak a Szolnok és Titel közötti Tisza-felvétel 169 szel vény lapot tartalmaz. Ekkorra már elkészült a Tisza-menti új háromszögláncolat, amelynek eredményét Záhonytól Nagybe'cskerekig 157 szelvénylap tartalmazza. A Huszttól Tokajig terjedő láncolatrészt 1837-ben külön lapokon dolgozták fel. Ez év (1837) végén felterjesztette Lányi a Tiszamappációnak Tokaj és Szolnok, valamint Tiszabercel és Kanyár közötti teljesen kész részletes szel vény lapjait is. Első három évi munkásságuk eredményét a bécsi Kriegsministerium-hoz is fel kellett terjeszteni. A kiváló gondossággal készült térkép címe: Übersicht, des durch die Kgl. Theiss- Fluss-Mappierung in den Jahren 1834, 1835, 1836 trigonometrisch ausgeführten DreieckNetzes von Nagy-Becskerek bis Huszt, Von Ingenieur Sámuel Lányi; 3 lap, 2 termion, 1837. — Wien, Kriegsarchiv, K VII k 158. Eperjessy Kálmán találta meg [19]. A következő évben a Gáva és Tiszaújlak közötti folyószakaszról 132 szelvényt adtak át a főigazgatóságnak, majd 1839-ben elkészültek a zsurki átvágás tervével. Ez az esztendő kiválóan eredményes volt: az év végéig ugyanis a Técső és Tiszaújlak, sőt a Tisza forrásai és Técső közötti szelvények is teljesen átadásra kerülhettek. Lényegében tehát Lányi hat év alatt (1834—1839) végzett a Tisza és a Bodrog teljes felvételével. A sok száz szelvényt tartalmazó lapok 1"=100° vagyis 1 : 7200 méretarányban készültek, 73X70 cm nagyságú lapokon; színezetten, az árteret a hegyek, dombok lábáig ábrázolva, a Huszár Mátyás által 1820-ban lerögzített elvek [1] értelmében. 1840-ben vette kezdetét a folyó részletes hidrográfiai felvétele. Ezerszámra készültek a mederről kereszt- és vízemésztési szelvények, a jegyzőkönyvek százaiban vízsebességmérési adatok stb. Egyidejűleg megkezdték a tervezett átvágások és az építendő töltések helyeinek részletes felmérését és a tervek készítését is. Míg egyesek ezzel foglalkoztak, Lányi — mérnökeinek javával — a Maros folyó újbóli felvételét kezdette meg. Alig több, mint két év alatt készült el a Marosnak Szegedtől a lippai szorosig terjedő részét feltüntető 405 szelvénylapja, a tiszaiakhoz hasonló kivitelben. De ezeken kívül is készült még több száz különböző tartalmú vízmérési szelvény a Marosról: annak forrásvidékétől Erdély határáig. Ugyancsak 1844-ben kapta Lányi azt a feladatot, hogy sürgős felvételt készítsen a Hortobágyról. Tervet kellett készíteni ugyanis avégből, hogy megszüntessék a hatalmas pusztaságnak évről évre árvízzel való elöntését. A helyszíni munkát Bogovich Károly, Holecz András és Kamőczy Gábor végezték el.

5 Ténylegesen csatlakoztak Huszár Mátyásnak, a szegedi vízmércétől kiinduló szintezési hálózatához [1]. 1845-ben Lányi végre felkerülhetett Budára. Az egykori Duna-mappáció hivatal helyiségeiben rendezkedett be a „Tisza-mérés központi intézet". A Duna térképeit és minden más térképet elraktároztak egy kis szobában, majd mégkezdődött a Tisza és a Maros felvételi anyagának feldolgozása. Levéltári forrásokból tudjuk, hogy Lányi egy 22 lapból álló térképsorozaton 1"=1000°, azaz 5 E hatalmas méretű geodéziai munkálatban részt veti mérnökök emlékét a Kis-Hortobágyi csárdán (Balmazújváros ós Cserepes v. áll. között) márvány emléktábla hirdeti [20]. 1: 72 000 méretarányban megszerkesztette a „Vízhelyzeti térkép az egész Tisza folyóról és ennek árhatáráról" című térképművét. Valószínű, hogy ez az igen értékes sorozat is a későbbi (de ma már egykori) Vízrajzi Intézet birtokába került. Egyelőre nyoma veszett, pedig bizonyára egyike lenne legértékesebb kartográfiai kincseinknek. 1846-ban megkezdődtek a Tisza szabályozási munkálatai. Lányi még a Tisza-térképészet központi hivatalában dolgozott Budán, amikor Vásárhelyi Páli — 1846. április 8-án — a Tiszavölgyi Társulat gyűlésén — tervei ismertetése és védelme közben — szívszélhűdés érte. Természetes lett volna, hogy Vásárhelyi örökébe Lányi Sámuel lépjen. Ki ismerte nála jobban a Tiszát, a Dunát, a Körösöket, Marost, a Bodrogot, Sajót és még egy sor kisebb folyót, melyek felvételében kezdettől részt vett, vagy azokat irányította. Negyedszázada állott már a folyószabályozási munkálatok szolgálatában, és hatalmas szakmai tudásánál, rengeteg személyes tapasztalatánál talán csak pontossága, lelkiismeretessége és munkaszeretete volt nagyobb. Soha senkivel nem került szembe. Mindenki tisztelte, becsülte. Ö maga is úgy érezte, nem vét a szerénység szabálya ellen, ha tesz néhány kísérletező lépést ez irányban. Rauchmüller azonban nem óhajtott Huszár és Vásárhelyi után ebben a legmagasabb vízügyi pozícióban, (amely ma az országos vízügyi főigazgatói és az országos hajózási hivatali elnöki ranghelynek együttesen felel meg), ismét magyar embert látni. Még arra sem volt hajlandó, hogy fizetését rendezze. Lányi szerette volna elérni, hogy fizetésben legalább megközelítse Huszárt vagy Vásárhelyit, mert jövedelme Budán — a napidíjak, kocsipénz stb. elmaradása miatt — lényegesen lecsökkent. Az időben egy mérnöksegéd 4 forint, Lányi pedig 6 forint napidíjat kapott egy napra. Ez egy-egy hónapban Lányinál közel 200 forint többletjövedelmet jelentett. Óriási értékű pénz! Lányi csupán azt óhajtotta elérni, hogy havi fizetése a 100 forintot megközelítse. Kérelmét Rauchmüller elutasította [21]. * * * Ezzel Lányi személye el is tűnik szemünk elől. Neve többé sem az Építési és Hajózási Igazgatóság iratanyagában, sem az Index-, sem az Elenchus-kötetekben nem fordul elő. Ugyanúgy hiába kerestük nevét az egykorú hivatalos tiszti címtárakban. Végre Müller 1854. évi Nagynaptárában [22] akadtunk nyomára. Eszerint Balassi Antal báró kékkői uradalmának geometrája. Ezek után a Balassi-család levéltárát kutattuk át. Sajnos, a család levéltárának, csak az 1850 év utáni anyaga került az Országos Levéltárba. Ez Lányira vonatkozóan számos dokumentumot tartalmaz, de még így is életének három esztendejében (1847—1850) történteket csak sejthetjük. Amikor Lányi — közel negyedszázados távollét után — ismét Budára került, ezúttal egészen más, az ő szeriében — modern, nyugtalan, forrongó, utat kereső Pest-Budát talált. Egy új, számára ismeretlen, de nagyon is vonzó várost, amely — Széchenyi szavaival — lehetett „csúnyácska", de ahol minden erjedt, forrott: írók, művészek, mérnökök, ifjak és idősebbek, polgárok és főnemesek egyaránt csinosítani és korszerűsíteni igyekeztek az ország fővárosát. Ezt a hangulatot, ezt az általános törekvést a kor hozta magával; a kor diktálta, és senki sem vonhatta ki magát alóla. Az a szűkebb mérnöki-baráti-ismerősi kör, amelyben Lányi Pesten találta magát, szintén több jeles reformert számlált. Vásárhelyi is közéjük számított, hisz benne Széchenyi országos méretű terveinek megvalósítóját látta. Karacs Ferenc háza nemcsak a korszerű magyar kartográfia bölcsője volt, hanem Karacsné Takács Judit és Karacs Teréz a művész leánya, a korszerű magyar nőnevelés úttörői. A fővárosban Szépítő Egylet, illetőleg a városi tanács mellett Szépítő Bizottmány dolgozott, amely az 1838. évi nagy árvíz óta a mai Budapest arculatát igyekezett nagy erőfeszítéssel kialakítani. Ennek egyik lelkes tagja Lechner József, az Országos Építészeti Igazgatóság helyettes vezetője. 11