Hidrológiai tájékoztató, 1967
2. szám, november - Dr. Vitális Sándor:50 éves a Magyar Hidrológiai Társaság
1964. Középdunántúli Csoport (Székesfehérvár), Békésmegyei Csoport. 1965. Bajai Csoport. 1967. Szolnoki Csoport. Társaságunknak ma Budapesten 8 Szakosztálya, és vidéken 14 Csoportja működik. Természetesen a fejlődéssel együtt járt a taglétszám növekedése, mely az 1917-es 45 főről 1966-ra kereken 2000 főre emelkedett. A legörvendetesebb, amire Társaságunk már kezdettől fogva törekedett, hogy szaklapunk a Hidrológiai Közlöny 1964 óta már rendszeresen havonta jelenik meg. A fejlődési kép nem volna teljes, ha nem emlékeznénk meg a Hidrológiai Tájékoztatóról. Társaságunk már 1960-ban elhatározta, hogy tagságunk tájékoztatására megindítja a Tájékoztatót, s azt a tagságnak a tagdíj fejében — ami nem fedezi a nyomdai költségeket sem — bocsátja rendelkezésre. Az elmúlt 50 év alatt a Hidrológiai Közlöny, a Hidrológiai Tájékoztató és a nagyrendezvények nyomtatásban megjelent anyaga kereken 5000 tanulmányt, illetve közleményt tartalmaz. Társaságunknak a szakosztályokban, vidéki csoportokban folyó rendszeres, és az utóbbi években egész évre előre megtervezett — a sokszorosított éves terv ma már kötetnyi — összehangolt munkáján kívül talán legfontosabb tevékenysége volt a budapesti és vidéki nagyrendezvények (konferenciák, kongresszusok, ankétok, tanulmányutak) megszervezése és lebonyolítása. (A rendezvényeknek csak a felsorolása, tárgykörük ismertetése és értékelése, oldalakat venne igénybe, ezért csak összefoglalva vázoljuk.) 1949—1966-ig bezárólag összesen kilencvenhét ilyen nagyrendezvényünk volt, melyeknek anyaga eleinte részletes jegyzőkönyvek alakjában, majd előre vagy utólag sokszorosítva, végül a legfontosabbak külön nyomtatott kiadványokban s jó részüknek anyaga a Hidrológiai Közlönyben és Hidrológiai Tájékoztatóban jelentek meg. Ezeket a rendezvényeket sokszor a Magyar Tudományos Akadémia, Országos Vízügyi Főigazgatóság, Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet, Vízügyi Tervező Vállalat és az érdekelt Szakegyesületekkel közösen bonyolítottuk le, de legtöbbször Társaságunk vagy egyes Szakosztályaink — Vidéki Csoportjaink — közös rendezvényei voltak. Ezeken a rendezvényekert sok esetben számos külföldi szakember is aktívan t iszt vett. A rendezvényeknek fő célja az volt, hogy egy-egy aktuális ví? gazdálkodási kérdésben irányt mutasson, felhívja a ti.gság, az érdekelt közületek, hatóságok figyelmét és e ősegítse határozati javaslataival a megoldásra váró feladatokat. A másik fő célja az volt, hogy az elhangzott előadások, viták alapján előrevigye a tagság tudományos és gyakorlati továbbképzését. Az alapítók által elvetett mag 50 év alatt hatalmas fává terebélyesedett, melynek ágai ma már behálózzák az egész országot. Első titkárunk Bogdánfy Ödön 50 év előtt írt „Munkatervében" már ráirányította a figyelmet a komplex vízgazdálkodási szemlélet fontosságára, ami ma már Társaságunk egész munkásságában valóra vált. Az elért szakmai eredmények elsősorban áldozatkész, önzetlen, minden társadalmi munkát nemcsak vállaló, hanem kiteljesítő tagságunknak köszönhető; Ez magában véve azonban kevés lett volna, ha nem jön segítségünkre Kormányzatunk. Kormányzatunk telte lehetővé, hogy a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségén keresztül anyagi gondjainktól nagyrészt mentesültünk és Társaságunk múltjához, de főleg a mai szerteágazó tevékenykedéséhez méltó, illetve megfelelő otthonhoz jutottunk. Rövid megnyitómnak nem volt és nem is lehetett az a célja, hogy Társaságunk 50 éves történetét vázoljam, hanem csakis az ötven év alatt elért fejlődést iparkodtam bemutatni. Hiszem és remélem, hogy az élkövetkező években Társaságunk munkássága még jobban kiteljesedik, amihez a magam részéről sok sikert kívánva ünnepi közgyűlésünket megnyitom. Dr. Vitális Sándor 7