Hidrológiai tájékoztató, 1966 június

Dr. Bényey Zoltán: A vízgazdálkodás igazgatási kérdései

Lényeges árcsökkentést várnak az atomerőművek létesítésétől Ezek az erőművek ugyanis igen nagy, több millió kW teljesítménnyel egyrészt és főként villamos energiát termelnek majd, másrészt a turbinákról levett nagy mennyiségű fáradt gőzzel desztillációs úton napi több százezer m'

1 vizet, tudnak előállítani. Így az igen nagy teljesítőképesség és a termelt energia több irányú hasznosítása miatt tudnak majd a berendezésekkel olcsóbb vizet termelni. FELHASZNÁLT SZAKCIKKEK: Eau douce ä partir de l'eau de mer (1964. okt.) Pour rendre potable l'eau salée (19S5. június). Le probléme de la production d'eau potable par distillation (1965. július). M. J. Snel: Boirons-nous l'eau de la mer? (1965. augusztus). Y. Henderyckx: Le dessalement des eaux saumatres et marines (1965. szeptember). A vízgazdálkodás igazgatási kérdései DR. BÉNYEY ZOLTÁN Országos Vízügyi Főigazgatóság Korunkat a tudománytörténetben nemcsak az tünteti majd ki, hogy egészen új, forradalmi jelentőségű tudományos felismerések, új tudományágak és tudomány-kapcsolatok születésének lehetünk kortársi tanúi, hanem legalább ilyen mértékben az is, hogy új tudományos módszerek keletkezésének korszakában élünk. Ez a két tudomány-történeti jelenség szorosan összefügg egymással. Tudjuk, hogy a módszer mindig a tudomány-tárgy természetének megfelelő célszerű eljárásmód, az új tudomány-területek és tudományok tehát szükségképpen új módszeri megfontolásokra kell, hogy vezessenek. Régebben a módszertan a tudományelmélet egyik fejezete, s "ezzel a filozófia logikai-ismeretelméleti tárgykörének a része volt, az egyes szaktudományok pedig ennek az általános metodikának a téziseit használták fel saját módszereik kidolgozásánál. A tudományos kutatás és a tudományos előadás módszerei mellett azonban újabban egyre inkább önálló jelentőséget nyernek a különféle gyakorlati tevékenységek legcélszerűbb elvégzését, kutató módszertani vizsgálatok is. Ilyen pl. műszaki területeken a különféle technológiák kidolgozása, de nemkülönben a társadalmi-gazdasági tevékenység különféle ágában is a legmegfelelőbb gvakorla'i cs:lekvés elveit és szabályait kutató, lcnyegükben ugyancsak módszertani mi'fon'o'ások. Ennek az utóbb említett gyakorlati módszertani kutatómunkának az egyik tekintélyes munkaterületét alkotják azok a metodikai vizsgálatok, emalyek a kollektív emberi magatartások szervezésére, irányítására vonatkozó általános tételek kic.ol~ozásáí, a legeredményesebb közösségi tevékenység s'°rve73ti formáinak és működési elveinek kimunkálását tűzik ki céJul. Ezeket és az ezekkel összefüggő kérdéseket vizsgálja a napjainkban egyre több visszhangot kiváltó igazgatás-tudomány, amelynek újabban már nálunk is számos ágazatában folynak jelentős kutatások (pl. szervezés-tudomány, ügyvitelszervezés és gépesítés, vezető-képzés, információs módszerek stb.). \ Az „igazgatás" fogalma, amely ennek a viszonylag új tudománynak a tárgya, egészen általános. Alkalmazásának területét illetően, tárgyi szempontból beszélhetünk műszaki, gazdasági, tudományos, kulturális vagy állami igazgatásról, s ezeken belül az igazgatási területek számos változata különül el. Körét tekintve lehet szerven belüli, ún. belső igazgatás, vagy több szervet magában foglaló szervezet igazgatása, sőt az egész társadalmat átfogó államigazgatás, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Mindezekben közös mozzanat azonban, s így az igazgatás legbensőbb lényege: az irányító jellegű akaratátvitel a szoros értelemben „igazgató" funkciókat végzők és az „igazgatottak" között. Más szóval minden igazgatás a munkamegosztás által differenciált tagok egységesen felépített, szervezeti keretekben való összefogása és tevékenységüknek a közös cél elérésére, illetőleg legcélszerűbb szolgálatára irányítása. Az igazgatástudomány ezeknek és hasonló kérdéseknek a legáltalánosabb érvényű megoldására törekszik, és elsősorban az ezekkel összefüggő szervezési és működési feladatok praktikus megoldási módozatainak kidolgozását végzi el. Tágabb értelemben tehát módszertani kutatási terület, noha természetesen számos önálló tárgyat, kutatási témát gyűjt és fog össze, s így méltán emelkedett maga is önálló tudomány rangjára. A fentiek előrebocsátását azért tartottuk szükségesnek, mert igen szorosan összefüggenek azzal, amit közelebbi témánkról a vízgazdálkodásról szeretnék mondani. Tudvalevő, hogy a társadalmi-gazdasági fejlődés által a vízzel kapcsolatosan — a felhasználásra alkalmas vízkészlet iránt és a vizek kártételei elleni védekezéssel szemben — támasztott igények rohamos megnövekedésével a vízgazdálkodás hatalmas méretű tevékenységgé fejlődött ki, és nagy léptekkel halad előre. Nincs itt most terünk e fejlődés indítékaira és főbb szakaszaira, még kevésbé eredményeire részletesen kitérni, de ez a folyamat, eléggé sokszor hangsúlyozott és közismert is. Megkíséreljük azonban általánosítani azokat a főbb jellemzőket, amelyek e fejlődési vonalon kialakult korszerű vízgazdálkodás lényegére leginkább rávilágítanak és megkülönböztetik minden korábbi hasonló célú tevékenységgel szemben. Ezek a vonások a következőkben állapíthatók meg: a) a vízzel kapcsolatos emberi tevékenység a vizek természetes viszonyaiba való esetleges, helyi, közvetlenül a felmerült cél szolgálatában álló „behatás" helyett, majd későbben, a műszaki tevékenység intézményessé válásával kialakult egyes szakágazatoknak az egymástól elszigetelten folyó munkáján is túlnőve, manapság nagytávlatú, nagy térségekre kiterjedő, valamennyi szakágazati tevékenységet a komplex célok szolgálatában egyesítő, nagy műszaki felkészültséget igénylő „beavatkozássá" változott, amely valósággal átalakítja a természet által adott hidrológiai, sőt. vízföldrajzi viszonyokat. A korszerű vízgazdálkodás tehát több elemet magába olvasztó, de azokat egyúttal meg is haladó, önálló egységet alkotó műszaki tevékenységgé fejlődött ki; b) a vizekkel kapcsolatos emberi szükségletek kielégítése ezzel minőségi változáson ment át. Az egyes, vagy csoport-igényekről helyileg és ad hoc történő gondoskodásból nagytávlatú, népgazdasági méretekben számoló, társadalmi méretű szükséglet-kielégítéssé alakult át. A társadalom, a népgazdaság igényeinek és adott lehetőségeinek a vízgazdálkodásilag adott lehetőségekkel való összehangolása, tervszerű egybevetése a népgazdaság egyik önálló ágazatának rangjára emelkedett, egységes és tervszerű társadalmi szükségletkielégítő funkcióvá vált, azaz céljait, feltételeit és módszereit tekintve egyaránt közgazdasági tevékenység lett; c) ezek után szükségszerűnek kell felismerni, hogy az ilyen hatalmas mennyiségi és minőségi változáson keresztül kialakult műszaki-gazdasági erőösszpontosítás, mint amilyen ma a vízgazdálkodás, az