Hidrológiai tájékoztató, 1966 június

Kiss György: Az 1965. évi árvíz az Alsódunavölgyi Vízügyi Igazgatóság területén

gek munkabíró lakosságát Dunaújváros, Pécs, Budapest ipari üzemei vonják el és ezek a dolgozók legjobb esetben is a hét végén tartózkodnak községükben. A mezőgazdasági termelőszövetkezetekből védekezéshez vezényelt munkaerőnél a kieső munka miatt károkkal kellett számolni. A további mezőgazdasági kieséeket ellensúlyozta a honvédség nagy létszámú és jól felszerelt egységeinek bevetése. A kiürítés először önkéntes alapon indult meg a Ferenc-csatorna menti magaspart felé és a honvédség, valamint a Rév vállalatok segítségével a Dunántúlra. A Bács megyei Területi Bizottság elnöke a Kormánybiztos engedélye alapján elrendelte a hivatalos kiürítést 1965. június hó 4-én az Új mohács—nagybaracskai országúttól délre eső területekre. A későbbi időben kiürítést kellett elrendelni a Mohács-sziget északi felére is Szeremle község és környezete kivételével. (A község környezetét védő lokalizációs gát időben elkészült.) A lakosság elhelyezése rokonoknál, ismerősöknél, kultúrotthonokban és iskolákban történt. Külön kellett gondoskodni a közös és a háztáji állatállomány elhelyezéséről. Hasonlóképpen figyelemmel kellett lenni az állategészségügyi szempontokra is. A védekezéshez felvonuló gépek súlya miatt, valamint a kiürítés gyorsítása érdekében a honvédség kisegítő hídakát épített Nagybaracskán és Herceg-' szántón a Ferenc-csatornán keresztül. A kiürítés után a lakosság zavartalanul végezte a növényápolási és termésbetakarítási munkálatokat, mert a riasztórendszer megszervezése és a Nagybaracskán állomásozó honvédségi kétéltű járművek állandó készenléte ezt lehetővé tette számukra. A pártbizottságok politikai felvilágosító munkájának eredményeképpen a Bács-Kiskun megyei magas parti községek lakossága szocialista segítőkészséggel fogadta a Baranya megyei veszélyeztetett területekről kiürítetteket. A kiürített lakosságot a tanácsi szervek kereskedelmi osztályai a MÉSZÖV-vel együttműködve a vendéglátóipari egységeiken keresztül látták el élelemmel. A közétkeztetési konyhák felállításánál nagy segítséget jelentett a honvédség közreműködése. A főzés állandó orvosi felügyelet mellett történt. Igen jelentős zavarokat okozott a fakadóvizek miatt az ivóvízellátás. A kutak nagy része fertőzötté vált és mind a védekezők, mind a lakosság ellátására távszállításra kellett berendezkedni. A kiürített lakosság egészségügyi ellátására a bajai kórházban üres ágyakat, Hercegszántón és Csátalján szükségkórházakat biztosítottak. Számba kellett venni a terhesanyákat, gyermekeket,' öregeket, és fertőző betegeket. Az óvodáskorú gyerrrtekek napközi otthonokban, idősebb emberek a bajai Szociális Otthonban és egyes községek öregek számára létesített napközi otthonaiban nyertek elhelyezést. Az egészségügyi ellátást a községek egészségügyi szervezetei, a vöröskereszt aktívái végezték. A KÖJÁL laboratóriumai Bajáról irányították az ivóvizek ellenőrzését. Az iható vizű kutakat jelekkel látták el, a kezelést és fertőtlenítést folyamatosan végezték. A gátakon védekező közerő és honvédségi egységek nyugodt védekezését a szúnyogirtó szerek légi és szárazföldi szórásával biztosította az egészségügyi szolgálat. A tífusz elleni védőoltások és lakások egészségügyi felülvizsgálata, valamint az összes kutak fertőtlenítése a visszatelepítés előtt mind megtörtént. 1965. július hó 8-án a Területi Bizottság határozatot hozott a visszatelepülés rövid idő alatti végrehajtására. A visszatelepítési terv szerint a védőoltásban részesített lakosság és állatállomány napok alatt viszszatért eredeti helyére, és nagy erővel megkezdődtek a mezőgazdasági munkák. Az 1965. évi árvédekezés az előző árvédekezésekhez viszonyítva minden tekintetben egy előrehaladottabb, komplexebb védekezés jellegét öltötte magára. A védekezés eredményessége igen sok tényezőnek köszönhető, melyek főbb vonalakban az alábbiakban határozhatók meg: megnövekedett népgazdasági potenciál; gondos vízmagasság előrejelzés; őrszolgálat tökéletes megszervezése, biztonságosan üzemelő hírközlő szolgálat és megfelelő hosszban nagy fényerejű világítás létrehozása; vízügyi és honvédségi árvédelmi osztagok ésszerű telepítése, gyorsan bevethető készenléti egységek folyamatos fenntartása; megfelelő létszámú és kellő mennyiségű tartalékok képzése; védekező anyag előkészítése; egységes földmunkagéppark létrehozása; közlekedés és szállítás függetlenítése az időjárástól (szárazföldi és vízijárművek segítségével); pártszervezetek, tanácsok, honvédség, vízügyi, egyéb szervek összehangolt munkája; az árvédekezés és a honvédség legfelső vezetőinek gyakori helyszíni szemléje és gyors intézkedései; a honvédség fegyelmezett munkája. A gátőrök, segédőrök, vészőrök állandó vízügyi munkások a megelőző időszakban kiképzésben részesültek azért, hogy a töltésállapot romlását okozó jelenségeket időben és helyesen ismerjék fel. Ennél az árvédekezésnél ez a jólképzett őrszolgálat kiegészült a karhatalmi alakulat és a honvédség katonáival. A karhatalmista, a dunai és tiszai gátőr együttes őrjárata magába foglalta az éberség, a szakmai felismerés helyességének minden tényezőjét. A sűrített őrjáratok észleléseinek rádió útján történő továbbítása a beavatkozás gyorsaságának az alapjait teremtették meg. Minden gátőrház között — a veszélyeztetett szakaszokon — a rádióközlési lehetőségen kívül rendelkezésre álltak a honvédség külön e célra kiépített távbeszélő vonalai, és az igazgatóság üzemi távbeszélő hálózatának vezetékeire kapcsolható, hordozható készülékek. Az őrszolgálat megfigyelő munkájával egyidőben talajmechanikai megfigyeléseket végeztek a VlZITERV, a MÉLYÉPTEV és az Igazgatóság Vízgazdálkodási Osztályának mérnökei. Ezek a megfigyelő, minősítő és értékelő személyek hívták fel a központi védelemvezető figyelmét a szükséges intézkedések megtételére. A hírközlő hálózat mind az árvédekezés előkészítésében, mind annak levezetésében alapvető fontosságú tényező volt. Az Igazgatóság árvédelmi szervezete rendelkezett egy üzemi távbeszélő központtal a védekezés irányításának székhelyén és árvédelmi távbeszélő állomásokkal az árvízvédelmi szakaszokon. Az üzemi távbeszélő központhoz postai távbeszélő központ is kapcsolódott és a fontosabb rendeltetésű gátőrházaknál postai távbeszélő főállomásokat létesítettünk. Az URH rádióhálózat bajai központja sugárzott a szárazföldi rádióállomásokra, továbbá szárazföldi és vízijárművekre. Külön adó-vevő állomás látta el bajai központokból a légi járművekkel szükséges beszélgetéseket. Az árvízveszély növekedésével egyidőben fejlesztettük hírközlő berendezéseink teljesítőképességét. Üj üzemi telefonvonalakat építettünk ki, és új rádióállomásokat létesítettünk. Igerj nagy szolgálatot tett az árvízvédekezés központi irányításában a géptávíró és a „K"-vonal. Postai vonalak beszerelései rövid idő alatt megtörténtek a veszélyeztetett töltésszakaszok gátőrházaihoz. A szomszédos jugoszláv árvédekező szervvel állandó kapcsolatot létesítettünk, a Duna bal parti védvonalon kiépített, határmenti üzemi vonallal és a Ferenc-csatorna mentén összekapcsolt üzemi távbeszélő vonallal. A megelőző árvédekezések fáklyáit és petróleumlámpáit felváltották a nagy fényerejű lámpák. Energia pótlásra töltőállomásokat rendeztünk be, melyeken a lámpák feltöltését napközben végezték el. A veszélyeztetett szakaszokon agregátok fejlesztették az áramot, melyet gumikábelen vezettünk a telefonoszlopok közé felállított világítóberendezésekhez. Kivilágítottuk a védtöltés erősen átázott szakaszait a nagy csurgások és buzgárok munkahelyeit és a védekező anyag szárazföldi és vízi be-, ki- és átrakodó helyét. A pátria lemezekből készült szádfalak leverését