Hidrológiai tájékoztató, 1966 június
Dr. Ivicsics Lajos: A Nemzetközi Hidraulikai Kutatásügyi Szövetség 1965. évi kongresszusa
4. ábra. Ybbs—persenbeugi duzzasztómű elrendezési terve Kachlet Jochenstein Ybbs Aschach max. 45 m 84 m 92 m 100 m, min. 90 m. A már kivitelezett kettős hajózsilipek az osztrák Dunaszakaszon — éjjeli üzemet feltételezve —, évi 30 millió tonna árut képesek átzsilipelni. Ezzel szemben az osztrák Duna-szakasz hajóforgalma az 1960—62. években így alakult: 1960-ban az évi hajóforg. 1961-ben 1962-ben 2,49 millió tonna, 1,88 „ „ 2,07 „ „ volt. Tehát a vízlépcsők sorozata a jelenlegi forgalom 15-szörösének kielégítésére alkalmas. A hajózás érdekében egyes erőművek kiépítése még akkor is indokolt, ha egyébként az erőmű kiépítése egymagában nem is lenne gazdaságos. Az adatokat és az értékes képanyagot Dipl. Ing. Josef Kobilka úr előadásából vettük, aki az österreichsche Donaukraftwerke. A. G. főmérnök? és 1965. szeptemberében „A Duna csatornázás szerepe és jelentősége a transzkontinentális. víziút hálózatban" c. budapesti nemzetközi konferencián ismertette a magyar hajózást is közelről érintő kérdést. Kontur György A Nemzetközi Hidraulikai Kutatásügyi Szövetség 1965. évi kongresszusa A Nemzetközi Hidraulikai Kutatásügyi Szövetség (International Association for Hydraulic Research, rövidítve IAHR) a hidraulikusok és a hidraulikai kutatással foglalkozó intézmények nemzetközi szervezete. A Szövetség kétévenként rendezi kongresszusait. Ezeknek napirendjén a hidraulikai (pontosabban a hidromechanikai) kutatások időszerű, világviszonylatban leginkább fontos kérdései szerepelnek. A kongresszusokra küldött tanulmányok, a kongresszusokon elhangzott előadások, hozzászólások összessége jellemző képet ad a tárgyalt kérdések területén alkalmazott kutatási módszerekről, az elért eredményekről, de elősegíti a még megoldásra váró feladatokra való következtetést, a felvetődő nehézségekről való tájékozódást is. Ezen kívül természetesen — mint a kongresszusok általában — az IAHR kongresszusai is lehetővé teszik a személyes kapcsolatok létrehozását, kiterjesztését, a vélemények közvetlen kicserélését. Az IAHR XI., 1965. évi kongresszusát 1965. szeptember 5—12. között Leningrádban rendezte (az előző, 1963. évi kongresszus helye London, az 1961. évié Dubrovnik volt). A rendezés munkáit az IAHR XI. Kongresszusának Rendező Bizottsága és az IAHR Szovjet Nemzeti Bizottsága végezte. A kongresszusra küldött tanulmányok az alábbi négy fő- és három szemináriumi téma köré csoportosultak:' Főtémák: 1. Nagy sebességű vízmozgások. 2. Szennyvizek elhelyezésének kérdései, ide értve a sűrűségkülönbség hatását is. 3. Nem permanens vízmozgás nyílt medrekben. 4. A vízmozgással kapcsolatos rugalmassági kérdések. Szemináriumi témák: 1. Kis hőmérsékletek hatása a vízfolyásokban és a tározókban lejátszódó vízmozgásokra, ide értve a sűrűségkülönbség hatását is. 2. Szivárgás telítetlen, porózus közegben. 3. A hordalékmozgás kérdései és a hordalék elhelyezkedése part menti sávokban. A kongresszusra küldött tanulmányokat összefoglalóan referálok ismertették és értékelték. A hazai hidraulikai kutatás és vízgazdálkodás szempontjából elsősorban a nagy sebességű és a nem permanens vízmozgásokkal, továbbá a vízmozgásokkal kapcsolatos rugalmassági kérdésekkel összefüggő kutatási eredmények jelentősek. Völgyzárógátakhoz csatlakozó, a külvíz-, valamint a belvízelvezető rendszerekben létesítendő surrantok méretezése során igen gyakran vetőd147