Hidrológiai tájékoztató, 1965 június

Dr. Bendefy László: Huszár Mátyás

Kiváló folyószabályo/ó mérnökök emléktáblájának leleplezése HUSZÁR MÁTYÁS (1778—1843) A Geodéziai és Kartográfiai Egyesület feladatának tekinti a szakmai emlékek felkutatását és megőrzését. Ennek megfelelően került sor az egykori „Kishortobágyi csárda" épületének geodéziai műemlékké nyilvánítására. Az egyesület az Országos Vízügyi Főigazgatósággal közösen emléktáblát helyezett el az épületen. Az emléktábla leleplezésére 1964. július 16-án az ország minden részéből közel 200-an jöttek el, az Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal, az Országos Vízügyi Főigazgatóság, a műszaki egyetemek és a megyei hatóságok és vállalatok képviselői. Az emléktábla leleplezésekor ünnepi beszédében dr. Bendefy László a következőkkel méltatta annak jelentőségét: „Három régi, kiváló vízmérnöknek és geodétának állított emléket a szakmai kegyelet. Három, a maga korában is kiváló egyéniségnek. De hármukon keresztül tulajdonképpen annak az egész mérnöknemzedéknek, amely a törökök által a középkori állapotba visszasüllyesztett Alföldből újból virágzó kultúrtájat csinált. Igazi emberi és szakmai nagyságuk valójában csak ma bontakozik ki előttünk, amikor másfél évszázad távlatából tekintünk vissza reájuk. E táblán a legkiemelkedőbb név Huszár Mátyásé. Tragikus sorsú férfiú annak ellenére, hogy Vay Miklós mellett — korának kétségtelenül egyik legképzettebb folyószabályozó mérnöke és geodétája volt. Bogovich Károly és Holecz András már a fiatalabb nemzedékhez tartoztak és Huszár közelebbi munkatársainak számítottak. Huszár Mátyás néhány évi városi mérnöki gyakorlat után 1814-ben tűnt fel a Károlyiak beregszatmári birtokán. Kisherestyénben született, paraszti sorban élő hétszilvafás, bocskoros-nemcs családból. Nagy anyagi nehézségek között végezte iskoláit, de 30 éves korára három diplomát is szerzett; elvégezte ugyanis a pozsonyi- és a kassai akadémiát, majd a pesti Instituitum Geometricumot, mindegyiket kitűnő eredménnyel. Utána a helytartótanács ösztöndíjával évekre külföldre ment ismereteket gyűjteni, kimondottan a vízépítési és folyószabályozási munkálatok körébe vágó legújabb külföldi tapasztalatok megszerzése céljából. Amikor hazatér, hét nyelven tökéletesen ír, olvas és beszél, ide értvén a latint is. Huszár Mátyás európai tanulmányútja a napóleoni időkre esett. Természetes dolog, hogy a népek öntudatra ébredése, a forrongó eszmék, a haladás útjának lázas keresése nagy hatással voltak reá is. Forradalmisággal telítve érkezik haza. Első éveiben, úgy 1814 és 1820 között talán csak belülről fűti ez a forradalmi láz. A nép, a közösség szolgálatának vágya tölti el. Rövid bereg-szatmári működése alatt elkészíti az Eesedi láp lecsapolásának tervét, a kiviteli munkálatokat is majdnem azok befejeztéig vezeti. Ugyanezekben az években vagy 36 falu úrbéri rendezésének tervét és térképét készíti el. Ebből nemcsak az tűnik ki, hogy Huszár Mátyás hihetetlen szorgalmú, kitűnő geodéta volt, hanem az is, hogy nagyon értett a geodéziai munkálatok gyakorlati oldalához is. Háromszögelői tudása és felkészültsége nagyon alapos volt. Ebben az időben a tiszántúli vízvidék szabályozásának királyi biztosa Vay Miklós mérnökgenerális volt. Ez a nagytudású férfiú egy-két találkozásuk után felismerte Huszár képességeit és kineveztette kamarai mérnökké. Huszár Mátyás életének vonala ettől kezdve egy évtizeden át szédületesen ívelt felfelé. Alig egy-két évig a lugosi kamarai mérnöki hivatal beosztott mérnöke, s máris kinevezik a hasonló, de sokkal nagyobb nagyváradi hivatal igazgatójává, s megbízzák a Körös-vidék valamennyi folyójának és mocsárvidékének szabályozásával, illetőleg rendezésével. öt év alatt elkészültek a tervekkel s nagyjában megtörtént a Kornádi környéki mocsárvilág lecsapolása. Ha Huszár Mátyás életében csakis ezt az egyetlen munkát hajtotta volna végre, akkor is a legnagyobbak között emlegethetnénk, mert az általa 1823—1824-ben lecsapolt mocsárrengetegnek kiterjedése meghaladta a 2470 km

2

jt. Ez a terület az akkori Magyarország területének 1/147-ed részét, mai államunk területének pedig 1/38-adát teszi. Amikor azonban azt mondjuk, hogy öt év alatt elkészültek a Huszárra bízott terület egészének, mintegy 35—40 000 km

2 vízrendezésének átfogó tervével, tudnunk kell, hogy geodéziailag majdnem üres lapokkal kellett a munkába fogniuk. A térképezés egyöntetűségét összefogó háromszöghálózat kifejlesztésével biztosították. E célból az Institutum Geometricum birtokában levő mérőrudakkal Pest, Békéscsaba és Szatmárnémeti közelében sajátmaguk egy-egy alapvonalat mértek. A mérőrudakat a bécsi Szállásmesteri Törzs Háromszögméreti Hivatalának etalonjaival kooperálták. A hálózati háromszögelés során használták már a Huszár Mátyás-féle vonatkozó utasításban leírt központosításokat, ideértvén mind a külpontos földi jelek, mind a tornyok központosítását is. Míg ezek a munkálatok tartottak, más mérnökcsoportok — Huszár Mátyás tervei és végrehajtási utasítása alapján — megkezdték a Tisza—Körös- és Maros vidék szintezését, akkori szóval: tejtanérését. Ebben a munkában igen sok jónevű geodéta és vízmérnök vett részt. Többek között Vörös László, akiből később egyidőre Huszár Mátyás helyettese, majd Somogy vármegye hites főgeometrája lett; Komnenovich Sándor és Schmidt György, a későbbiekben az Institutum Geometricum tanárai, Lányi Sámuel, a Tisza-mappációban Huszár Mátyás utóda; Bogovich Károly, az Ung—bereg-szatmári—szabolcsi vízvidékek kiváló rendezője; Holecz András, akiből később Borsod vármegye hites geometrája lett és mások. A szóbanforgó lejtmérések végrehajtása során Huszár Mátyás geodéziai kiválóságának újabb oldalai mutatkoztak meg. Elkészítette a legelső átfogó, bizonyos elvekben ma is korszerűnek mondható országos szintezési utasítást; ezzel kapcsolatban a Tiszántúl országos szintezési hálózatának tervét a Nagyszőllőstől Aradig, illetőleg az Erdélyi Határhegység lábáig terjedő országrészre. Bevezette az ortométeres korrekciónak megfelelő, ma már természetesen túlhaladott formájú javítást. Végül megalkotta azt a szintezőcsavart, amelyet tőle elorozva csak 15—20 évvel később készített el a Voigtländer-féle műszergyár, s amelyet — lényegileg változatlan formában — ma Stampfer-csavar néven világszerte ismernek és használnak. A szintezésekkel három felől közeledtek egy tiszai csomópont felé. Huszár Mátyás közvetlen csoportja Nagyvárad és Diószeg felől, Bogovichék a beregi síkság felőí. Vásárosnaményon és a hírhedett Veresnádon át; Holecz András pedig a Tiszától Hortobágyon és Balmazújvároson át közelítették meg a három híres hortobágyi csárdát: az Ágotáit, a Tirimpót és a Kishortobágyi csárda (1. kép) nevezetűt. Vé-