Hidrológiai tájékoztató, 1964 június

HIDROMECHANIZÁCIÓS ANKÉT - Pásztor Dezső: Beszámoló a "Hidromechanizációs földműépítés" című ankétról - Dános Valér: A hidromechanizációs ankét bevezető előadása

közben megfigyelve a kifolyó zagyot, azt sók esetben legalább 20 %-os sűrűségre lehetett becsülni, mégis a munka végén az összes iszapolt töltés mennyiségéből és a hasznos kotró üzemórából kiszámítható átlagos zagysűrűség 10,5% értéket adott, ami jól egyezett a VITUKI mérés alapján megállapított 9,8 %-os zagykoncentrációval. Az a tény, hogy a kotró csak kb. 10 %-os átlagsűrűségű zagyot tudott szállítani, azt mutatja, hogy a kotró szívóaknájának kiképzése nem megfelelő. Ezt a kérdést érdemes lenne egy hozzáértő szakemberrel megvizsgáltatni, mert ha a kotró ilyen ideálisnak mondható anyagban és körülmények között is csak 10 %-os zagyszállításra képes, akkor már csak emiatt is megérett a kiselejtezésre. A zagyszállításos munka gazdaságosságának egyik alapfeltétele a minél sűrűbb zagy szállítása. Mindenképpen törekedni kell tehát legalább 20%-os sűrűségű zagyszállítás elérésére. A tapasztalat azt mutatta, hogy az adott anyaggal az ülepítő medence hosszával el lehet menni 250—300 m-ig is. Az is megállapítható volt, hogy ennél az anyagnál nem kellett törekedni hosszú ülepítő kialakítására. A túlfolyó bukóélét elegendő olyan magasságban tartani, hogy mintegy 5 — 6 m vízfelszínű ülepítőtó képződjön, mert az anyag gyors ülepedése folytán ilyen körülmények között is már csak tiszta víz bukott át. A kísérleti munka alapján megállapítható, hogy a tervben a háttöltés 16 m-es szélessége túl óvatos előirányzat volt. Az ülepítőtöltéssel való építésnél a háttöltés minimális szélességét az szabja meg, hogy az ülepítő és az árvédelmi töltés között annyi iszapolt anyag legyen, amelyből a következő lépcső ülepítőtöltése megépíthető. Közel azonos rézsű esetén 0,80 m-es iszapolt lépcsők háttöltésének minimális szélessége 7,5 m, míg 1,10 m-es lépcsőknél már 11 m. Ennél keskenyebb háttöltés csak akkor építhető, ha az ülepítőtöltés anyagát a gáton kívüli anyag• gödörből szerezzük be. Az ülepítőgát csökkentését igen jól lehet biztosítani a Morton féle megoldással. Ennél a módszernél ugyanis a medencét csak egy lépcsőben egyetlen ülepítőgáttal kell kialakítani, mely a területről letolt humuszból készül és így a munka végén ismét rendelkezésre áll a háttöltés humuszterítésére. Ez feltétlen gazdaságos munkamódszer, mert fajlagosan kevesebb ülepítőgátat és csőszerelési munkát igényel és a megtakarítás bőven fedezi a többlet-dóy zermunka költségét. Az ülepítőtöltés elhelyezésének célszerű módja, ha az a tervezett háttöltés lábától indul ki. Ha a háttöltés 1:6 arányú rézsüvei padka nélkül csatlakozik az árvédelmi töltéshez, akkor az iszapolt mennyiségnek kb. l/3-át kell dózerrel feltolni. A I l.b. szakaszon az ülepitőgát nélküli szabadrézsüs zagyolást próbáltuk ki. A letisztult vizet a 70 m-re helyezett árok vezette el a szivattyúaknába. A szabad rézsün él négyféle rézsűhajlás alakult ki. A felső résztől számítva 9 m hosszon 1:8, a következő részen 19 m hosszon 1:14, utána 24 m hosszon 1:24, végül 18 m hosszban 1:44, átlag 1:19. A zagykieresztés felfelé fordított pipacsövön keresztül történt és így a rézsű felülete annyira egyenletesen alakult ki, hogy utólagos rézsű rendezési munkára nem volt szükség. A letisztult víz visszaszivattyúzásával különösebb nehézség nem volt. Az alkalmazott T0-300-as és DIMPT-22-es szivattyúk megfelelők voltak az átlag 10 000 l/p vízmennyiség átemelésére. Ritkán esett meg, hogy szivattyú üzemzavar miatt az iszapolást meg kellett szakítani és át kellett kapcsolni másik medencére. Az összes átemelt vízmennyiség mintegy 140 000 m

3 volt. A betervezett szivornyát a szükséges csőanyag hiánya miatt nem tudták kipróbálni. , Tájékozásul közlöm, hogy 17 248 m

3 iszapolt töltés készült és az iszapolást 1962. október 9-én, majd a teljes munkát október 29-én fejezték be. A végszamla I 175 830 Ft-ot tett ki. A kísérleti munka tapasztalatai alapján javasoljuk, hogy a jövőben a munkát — az összes mellékmunkákkal együtt — egy vállalat végezze. így kiküszöbölhető lesz a vállalatok közötti vita, amely rendszerint az ülepítőtöltés időbeni elkészítése és a víz visszaszivattyúzása körül eddig fennállott. A FOKÁ-nál tehát meg kell szervezni egy kiviteli részleget és azt fel kell szerelni a megfelelő földmunkagépekkel, valamint szivattyúkkal, a hozzá tartozó csővezetékkel stb. A legrövidebb idő alatt biztosítani kell a FOKA részére korszerű kotróberendezést és zagyszállító csőanyagot. Az új kotrónak vederláncos szívó-nyomó kotrótípust javasolunk olyan berendezéssel, hogy az homokban 250 l/sec teljesítménnyel átlag 20 %-os sűrűségű zagyot legalább 2 km-re tudjon szállítani és a kotró fel legyen szerelve zagysebesség- és sűrűségmérő műszerekkel. Az új csöveket gyorskapcsolású patentzárakkal kell ellátni. Javasoljuk továbbá, hogy jövőben a hidromechanizációs munka — ellentétben az eddigi "átalányáras" elszámolással, ami lényegében regie elszámolás volt — a végzett teljesítmény, vagyis a felmért, beépített iszapolt anyag mennyisége alapján legyen elszámolva. Ez ösztönzőleg fog hatni a kivitelező vállalatra is, mert érdeke lesz a nagyobb zagysűrűség és teljesítmény elérése, tehát a gazdaságosabb munka biztosítása. A kísérletet véleményünk szerint tovább kell folytatni más anyaggal is és a kapott eredmények alapján fel kell mérni az egész ország területén végezhető hidromechanizációs töltéserősítés és építés munkamennyiségét, a szóba jöhető zátonyok és mederkotrás lehetőségeket, a szállítási távolságok figyelembevételével. A szállítási távolság ugyanis határt szab a zagyszállításnak, de ennél a kérdésnél meg kell még vizsgálni, hogy bizonyos esetekben átléphető-e ez a határ anélkül, hogy a gazdaságosságot veszélyeztetnénk. A kotróberendezés által megszabott határt kétféleképpen léphetjük át: először nyomásfokozó zagyszivattyú berendezéssel, másodszor uszályszállítással, azaz hidroelevátoros kirakodással. A FOKA már elkészített egy hordozható zagytovábbító berendezést, mellyel ezeket a határátlépési kísérleteket is végre lehetne hajtani. A kísérleti munka gazdaságosságát és a költségek alakulását Stimm Miklós főmérnök előadása tartalmazza. Az előadottak alapján bárki jogosan kérdezheti, hogy tulajdonképpen hidromechanizációs munkát már eddig is végeztek, a kísérleti munka sem próbált ki egy teljesen újszerű technológiát, nem találtunk ki semmiféle korszakalkotó megoldást, tehát érdemes volt-e ezért ennyi pénzt felhasználni. Mégis megállapítható, hogy a kísérleti munka elvégzése hasznos volt, mert a hidromechanizációs munkának háttöltés építésére való alkalmazása kétségtelenül új technológia. A munka végrehajtása és a kísérlet során szerzett értékes tapasztalatok igen sok kérdésre adtak választ. Ha csak azt vesszük, hogy a leszűrt eredmény a maga objektív megállapításaival eloszlat minden túlzó véleményt, azt is, amelyik a hidromechanizációs töltéserősítési munkát eleve gazdaságtalannak tartja és ezért elvetendőnek [téli, de azt is, amely túlzott eredményt és rendkívüli olcsóságot tulajdonít neki, már akkor is elérte célját. Ezen túlmenően azonban megállapítható, hogy ez a módszer igenis érdemes arra, hogy további kutatásokat, kísérleteket és vele töltéserősítési építési munkát végezzünk. A szerzett tapasztalatok és azok rendszerbe foglalása feltétlen segítséget nyújt hasonló munkák tervezéséhez és kivitelezéséhez. Ha a jól megkezdett kísérleti munkánk folytatásához a szükséges anyagi előfeltételek továbbra is előirányozhatok, akkor biztosak lehetünk, hogy a kérdést irányító és a munkát mozgató kisszámú, de lelkes fiatal mérnök-gárda ezt az eredményes munkát sikerrel folytatja és be is fogja fejezni. 73