Hidrológiai tájékoztató, 1963 június

Bélteky Lajos: Beszámoló a falusi lakosság és a mezőgazdaság vízellátási kérdéseivel kapcsolatban Bialystokban tartott konferenciáról

pontok és üzemegységek telepítését úgy irányítsák, hogy az azoknál feltétlenül szükséges központi vízellátást a falu területére, illetve a falu lakosságára is kiterjesszék. Ha vízvezetékről történik a vízellátás, a víz minőségi kezelése is könnyen, s aránylag kevés költséggel megoldható. A mezőgazdasági vízellátó vállalat erre a munkára rendezkedett be, amikor nemcsak kutakat készít, hanem komplett vízellátó berendezéseket kivitelez -is ad át a fogyasztó üzemek részére. A bialystO'ki konferenciának tulajdonképpen az volt az egyik fő célja, hogy a központi vízellátás és a víz minőségi kezelésének fontosságára, ?zükségességére és gazdasági előnyeire rávilágítson és a falu, s vele együtt a mezőgazdasági települések távlati vízellátásának irányt szabjon,- utat mutasson. v A magyar falu ivóvízellátása mennyiségileg és minőségileg is jobb, mint a lengyelországi. A falusi lakosság korszerű, távlati vízellátására tíz évvel ezelőtt már kialakult a törpe vízmű fogalma, s ez azóta kormányzati programmá lett. Eddig évenként 20—30 törpe vízművet létesítettek, a falu villamosításának befejeztével azonban feltételezhető, hogy a törpe vízművek építése még nagyobb lendülettel folytatódik. Nem ilyen kedvező azonban a helyzet a szocialista mezőgazdasági települések ivóvízellátásának biztosítása terén. Nálunk a nagyüzemi gazdálkodásra való áttérés gyors fejlődés eredménye" volt, melyre a szocialista kútfúróipar nem volt felkészülve. Nem volt elegendő kapacitása a hirtelen megnövekedett kútfúrási igény kielégítésére. Ennek tulajdonítható, hogy számos állami gazdaság, mezőgazdasági termelőszövetkezet, általános és egyéb kisipari szövetkezet berendezkedett kútfúrásra, s nemcsak a saját szükségletére készít kutakat, hanem iparszerűen vállal kútfúrást. Elősegítette ezt az a törekvés is, hogy a tsz-ek építkezéseit lehetőleg helyi és sajáterőből kell lebonyolítani, azonkívül a csőkutas öntözés rohamos elterjedése is, mert kismélységü öntözőkutak építésére a legjobban érdekelt tsz és ág.-ok már amúgy is berendezkedtek. A helyzet ma már az, hogy a tsz-eknek, áll. gazdaságoknak és különböző kisipari termelőszövetkezeteknek jelenleg 47, tehát több fúróberendezése van, mint az OVIFUV-nak, s ugyanennyi berendezéssel dolgoznak a megyei vízműépítő és kútfúró vállalaton is, ezenkívül 54 berendezéssel a különböző tárcák, ÉM), HM, KPM felügyelete alá tartozó más főprofilú vállalatok kútfúró részlegei, továbbá néhány város, község víz és csatorna művei. Ez az állapot nemcsak a kútfúrási iparágra, hanem a népgazdaságra is káros, még pedig azért, mert ezeknek a kútfúró részlegeknek nagyobb része a felügyeleti hatáság, vagy a vállalatuk részéről aligha kap szakmai irányítást, felügyeletet, azonkívül — főleg a kisipari és mezőgazdasági termelőszövetkezeti, állami gazdasági és gépállomási fúróbrigádofcban — a fúrómesterként szereplő brigádvezetőket is beleértve, alig akad olyan dolgozó, aki valamilyen szakmai képesítéssel, vagy nagyobb gyakorlattal rendelkeznék a kútfúrás terén. Így azután nem lehet csodálkozni azon, hogy a magyar kútfúróiparnak, mely méltán hivatkozhatik az utóbbi 10 évben elért haladásával és eredményeivei, éppen a legutóbbi években s éppen a szocialista mezőgazdaság ivóvízellátásának területén kialakult egy olyan szektora is, amely visszatért a 40—50 év előtti technológiához, műszaki eszközökhöz, színvonalhoz, a belógós kutakhoz, az 1,5—2"-os béléscsövek alkalmazásához. Ennek a szektornak a számára — sajnos — nem érdekes sem a régi, sem az új kútszabvány, mivel egy részének talán tudomása sincs kútszabvány létezéséről, látszólagosan olcsóbb áraik pedig mentességet biztosítanak a kontárkodásnak minősíthető fúrási tevékenységüknek, s elnézést a kútszabvány és a vízjogi rendeletek be nem tartása felett. Nálunk csak a falusi vízellátás vonalán dolgoznak a lengyelországihoz hasonló profilú kivitelezők, a megyei vízmű és kútépítő vállalatok, a mezőgazdaság vízellátása azonban az előbbiekben jellemzett kivitelezői szektorra van bízva, ami a többek között már azért sem helyes, mert megnehezíti a falusi és a mezőgazdasági települések vízszükségletének közös vízművel való ellátását, amelynek főleg a kedvezőtlen vízföldtani adottságokkal rendelkező területeken, tájegységeken van gazdasági és vízgazdálkodási szempontból nagy jelentősége. A helyzet ugyanis ma egészen más, mint 40—50 évvel ezelőtt. Akkor az egyéni és kis gazdaságok, kisebb ipartelepek, továbbá a közkutas vízellátás részére készült a kutak túlnyomó része, amelyeket kielégítette a régi technológiával nyert kevés vízhozam is. Ma azonban jórészt nagyobb lakótelepeket, mezőgazdasági központokat, üzemegységeket kell vízzel ellátni, ennélfogva sokszorta nagyobb a vízigény is. Ma már nagy gazdasági kihatása van a korszerű technológiával és kiképzéssel készült nagyvízhozamú kutaknak. Egy-egy nem helyesen kiképzett kút azonkívül, mely a különböző nyomású rétegeket összekapcsolja, nemcsak a' kút közvetlen környékének, hanem a', egész települési terület vízföldtani viszonyait is károsan befolyásolhatja. A mezőgazdasági vízellátás terén tehát van mit tanulnunk a lengyelektől, ők tervszerűbben, előrelátóbbain dolgoznak, jóllehet, a rendelkezésükre álló felszín alatti vízkészlet megközelítően sincs annyira igénybe véve, mint a magyarországi. Nálunk elsősorban is megfelelő szakmai irányítással és korszerű technológiával dolgozó kútfúró kapacitást kell biztosítani a szocialista mezőgazdasági kútszükséglet kielégítésére, mert ennek hiánya — vagyis a jelenlegi helyzet — váltja ki azt a helytelen törekvést, hogy kifejezetten mezőgazdasági termelőegységek ipari tevékenységet folytassanak. 142