Hidrológiai tájékoztató, 1963 június

TATABÁNYAI BÁNYAVÍZ ANKÉT - Dr. Kessler Hubert: A bányavíz távlati hasznosítása az ivó- és ipari vízellátásban

A BÁNYAVÍZ TÁVLATI HASZNOSÍTÁSA AZ IVÓ- ÉS IPARI VÍZELLÁTÁSBAN DR. KESSLER HUBERT Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet A bányászat és a vízgazdálkodás sokszor látszólagos, de sokszor tényleges érdekellentéte nem újkeletű és nem ismeretlen a szakkörök előtt. E két fontos népgazdasági ágazat szakemberei és hivatott vezetői az utóbbi évek során egyre fokozottabb mértékben felismerik ezt a tényt, de a megfelelő következtetések levonása egyre késett, és ez szinte felmérhetetlen károkat okozott. Nem először ülünk most együtt, hogy ennek az egyre égetőbb kérdésnek megoldási lehetőségeit megtárgyaljuk. Hat évvel ezelőtt kíséreltük meg utoljára, hogy társadalmi vonalon indult kezdeményezésünk a hivatalos szerveknél realizálást nyerjen. Az azóta eltelt idő kézzel foghatóan bizonyította, hogy milyen nagymértékben befolyásolja az egyre fokozódó bányavíztermelés a vízellátási létesítményéket, de az időközben végzett kutatások a kapcsolatok törvényszerűségét és ezzel a megoldás lehetőségét is megvilágították. Nem érdektelen, sőt a következtetések szempontjából nagyon is hasznos a tíz évvel ezelőtti szemléletet idéznünk. Tatabánya vízellátásának biztosítását egy akkor készült terv nagyrészt a kiemelt bányavizekre kívánta alapítani. Az igényelt vízmennyiség akkor — távlati igényéket is figyelembe véve — 18,5 m

3/p volt, amit az akkor kitermelt bányavíz bőven fedezett volna. A vízfelhasználók azonban ellenezték ezt a tervet, mert a Nehézipari Minisztérium a bánya cementálási tervére hivatkozva, a bányavíznek 1957-ben 14 m

3 p-re való csökkenését helyezte kilátásba. Valójában kitűnt az azóta eltelt évek során, hogy a cementálások egyáltalán nem csökkentették az összesen kitermelt vízmennyiséget. Az előirányzott 14 m

3/p helyett 1957ben 41 m

3/p, 1962-ben pedig kb 93 m

3/p bányavizet emeltek Tatabányán. Ez is bizonyítja, hogy a kitermelt bányavíz a cementálási tervektől függetlenül állandónak, sőt növekvő mennyiségűnek tekinthető, és — mennyiségi szempontból — vízellátási tervekbe beépíthető. A legutóbbi években azonban egy olyan jelenségről is meg kellett győződnünk, ami a vízellátás szempontjából kevéssé kedvező. A jelenség ugyan előrelátható volt, de kézzel fogható bizonyítékok hiányában szemet hunytunk félette. Ez a bányavíztermelés okozta depresszió, amely az utóbbi években számos, hatalmas költséggel épített vízellátási létesítményt érintett és katasztrofális helyzetbe hozta, vagy a közel jövőben hozza az érintett területek vízellátását. Az első ilyen vészjel Iszkaszentgyörgy környékéről hallatszott, de az összefüggéseket akkor még nem látták eléggé bizonyítottnak, és az ellentétes érdekék miatt az érintett felek még a bíróságot is nehéz helyzetbe hozták. A legújabb és talán legsúlyosabb ilyen jelenség színhelyén éppen most vagyunk, de szolgáljon némi vigasztalásul, hogy éppen itt voltak meg a lehetőségeik, amelyekkel a bányavíztermelés okozta depressziók kihatásának még világviszonylatban is alig ismert kérdését jelentős mértékben tisztázhattuk és ezzel is hozzájárulhattunk további károk és kellemetlen meglepetések elhárításához. A VITUKI 1954-ben végzett országos karsztvízkészlet-becslésével kapcsolatban a tatabányai bányavíz vízgyűjtőterületének kiterjedését — feltehetően i Vértes karsztos felszíne — kb 69 km

2-nek állapította meg, ami a sokéves átlagban tartósan, tehát a földalatti vízháztartási egyensúly megbontása nélkül kitermelhető 25,6 m

3/p karsztvizet biztosít. A tatai forrásokkal együtt a szóbajöhető vízgyűjtőterület kb 145 km

2, ez összesen 55,5 m

3/p tartós utánpótlódást jelent. Ezt az értéket maga a bánya víztermelés 1960-ban már meghaladta (57,4 m

3/p.) és ezért a fonások vízutánpótlódása részben megszűnt. Közvetlen következménye a nyugalmi karsztvízszín süllyedése, végül a tatai forrásoknak 1961-ben történt elapadása volt, ami Tata vízellátását katasztrofális helyzetbe hozta. Az első időben olyan hihetetlennek tűnt, hogy a tatabányai szénbányászat, illetve víztermelés még 12 km-es távolságban is érezteti hatását, hogy a város vízellátásával kapcsolatos tárgyalásokon még szakemberek egy része is kétségbe vonta ezt a lehetőséget. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság megbízásából Tatabányától 6,5 km-nyire Vértesszöllősön és 12 km-re-nyire Tatán karsztvízszínészlelő fúrásókat létesítettünk és azoknál 1962. év eleje óta rendszeres, részben automatizált mérések történtek. Ezeik a vizsgálatok kétségtelenné tették a tatabányai víztermelés és a tatai források hidrológiai öszszefüggését és igen értékes adatokat szolgáltattak a bányászat által a jövőben létesítendő depressziók élőrejelzéséhez, ami a tervezendő vízellátási létesítmények és általában a helyes vízgazdálkodási tervezés szempontjából nélkülözhetetlen követelmény. A Tatabánya körül kialakult depresszió megismeréséhez ugyancsak nagymértékben hozzájárult az Óbarok közelében még 3 évvel ezelőtt létesített karsztvízészlelő kutunk (Tatabányától DK-re) és a Zámolyi forrásnál sajnos csak az év augusztusában mélyített észlelőakna. A sűrű észleléseikkel módunkban volt nemcsak magát a depressziót, illetve annak pontját megállapítani, hanem a depresszió várható további kiterjedésének jellemzőit is meg léhetett határozni. A vízháztartási egyensúly megbomlása esetében ugyanis nem állandósul a depresszió, hanem egyre tovább terjed, és a terjedés térbeli és időbeli mértékéhez kell a vízellátási tervezésben alkalmazkodnunk. A vizsgálatok szempontjából nagyon kedvező volt az idei rendkívüli szárazság, mert a mesterségesen kialakított depresszió értékelését a csapadékviszonyok jelentős mértékben nem befolyásolták. A depressziós tölcsér növekedésének mértékét a legjobban a vértesszöllősi észlelőfúrás adataiból állapíthattuk meg, amelynek közvetlen közelében mesterséges karsztvíztermelés nem volt, és ezért csak a tatabányai bányavíztermelés hatása alatt állt. A vízszín itt az észlelések kezdete, 1962. január 25 óta állandóan süllyedt. Számunkra a süllyedéseknek az időhö< viszonyított mértéke volt a fontos, a fajlagos vízszínsüllyedés, vagyis a 24 óra alatt történt süllyedésnek centiméterekben kifejezett értéke. A fajlagos vízszínsüllyedés Vértesszöllősön jan. 25 és fetar. 25 között 0,44 cm/nap volt, mely érték lineárisan emelkedett és ókt. 25.—nov. 25 között elérte a 0.95 cm/napot (1. ábra). Igen tanulságos a tatai észlelőfúrásunknál végzett megfigyelés. Ez íközel kétszeres távolságban van' Tatabányától, ezért a fajlagos süllyedés csak 0,27 cm/nappal kezdődött. Az itteni — bár viszonylag csekélymérvű — ivóvíztermeiés miatt azonban a fajlagos vízszínsüllyedés az utánpótlódás hiányában okt. 25 és nov. 25 között — ugyancsak lineárisan — itt is 0,95 cm/nap-ra emelkedett! Ezek a számok mindennél világosabban bizonyítják, hogy a depresszió egyre fokozódó mértékben terjed, alakját, illetve a távolabbi víztermelőhelyekre gyakorolt hatását szinte napra pontosan előre meg lehet állapítani. Ezek a mérési eredmények olyan kérlelhetetlen figyelmeztetést adnak nekünk, amit tudomásul kell venni, és aminek következménye elől semmiféle, eset120