Hidrológiai tájékoztató, 1963 június

TATABÁNYAI BÁNYAVÍZ ANKÉT - Dr. Gál István: A bányavíz elleni védekezés és a bányavíz hasznosítás gazdasági kérdései

Az a kérdés azonban, hogy egy aknaüzemet növekvő vízmennyiség miatt indokolt leállítani vagy nem, ritkán dönthető el kizárólag magának az aknának a gazdasági vizsgálata alapján. Egyrészt ugyanis az esetek nagy hányadában, amikor a szomszédos bányamezők egymáshoz csatlakoznak, ezek vízszintjének tartása érdekében akkor is folytatni kell a víz kiemelését, ha a bánya művelését abba is hagyják. Másrészt pedig egy-egy aiknta rendszerint közös szállító és osztályozó berendezéseken, valamint egyéb központilétesítményeken és ügyviteli szervezeten keresztül más aknákhoz csatlakozik és így részt vesz ezek közös költségeinek viselésében. Leállítása esetén emelkedik tehát- a többi csatlakozó üzem önköltsége.' Ez á két megállapítás azt jelenti, hogy olyan esetben amikor a víz kiemelését a csatlakozó bányaterületek miatt feltétlenül folytatni kell, közvetlen gazdasági szempontok nem indokolhatják a nagy vízemelés-igényű bányák művelésének felhagyását sem. Ha a bányaműveletek leállításával egyidejűleg a víz kiemelése is megszüntethető, akkor már a jövedelmezőségi szempontoknak van döntő szerepe abban a kerdésben, hogy egy aknát mekkora vízmennyiségig indokolt üzemeltetni. A határ attól függően allapithato meg hogy aiz ismert termelési értékű szenet bányászva a bánya ún. „állandó költségei" milyen mertékben szüntethetők meg, illetőleg csökkenthetők a műveletek leállítása esetén és milyen az osszefugges a vízmennyiség és a széntermelés között. Ha pl. a legnagyobb fajlagos vízhozamú Síkvölgyi akna helyzetének elvi vizsgálatánál feltételezzük, hogy annak leállítása, esetén a víz további kiemelésére nincs szükség, „állandó költségei" teljesen megszüntethető^:, (ehhez az szükséges, hogy minden munkást és alkalmazottat máshol hasznosan foglalkoztatni lehessen, az állóeszközök pedig vagy ugyancsak máshol munkálja állíthatók vagy pedig kiselejtezhetek), további művelés esetén pedig vízmennyisége a termelés mennyiségével nincs összefüggésben, a vízmennyiség változasa nem érinti a ter.relési lehetőségeket és a költségek vonalán is csupán a vízemelés ráfordításait növeli, a 4. ábrán bemutatott össz :üggésnek megfelelően, akkor arra a megállapításra jutunk, hogy a munkálatokat 416 m

3/t, tehát a jelenleginél hatszorosan^ több vízmennyiségig — jövedelmezőségi szempontból — nem lenne indokolt leállítása. E számításnál azt tekintettük a jövedelmezőség határának, hogy a szén termelési értéke fedezze a bányaüzemnél felmerülő költségeket. Ha a költségszintnek, tehát a termelési érték és a termelési költség közötti aránynak a betartását telkiintjük jövedelmezőségi szempontból elérendő alsó határnak, akkor fentinél kisebb vízmennyiség lesz a határ, miután a vizsgált üzem költségszintje 1-nél kisebb. Más határértéket kapunk a jövedelmezőségi szempontból megengedett vízmennyiségre vonatkozóan, ha az akna állandó költségeinek egy részét nem tekintjük a termelés végleges leállításakor megszüntethetőnek. A vízmennyiségnek erre az esetre vonatkozó határértéke természetesen még nagyobb, mint az előző vátozatnál. Látjuk tehát, hogy adott aki^aüzem üzemeltetésének a kérdése a vízmennyiség növekedése esetén — kizárólag gazdaságossági szempontból, feltételezve, hogy műszaki, különösen pedig biztonsági követelmények a kérdést nem befolyásolják — igen nagy mértékben attól függ, hogy a kiemelt víz hasznosítása egyidejűleg megoldható-e? Ezt a kérdést azért kell erőteljesen hangsúlyozni, hogy a szénbányák jövedelmezősége iránti igényeknek és a vízmennyiségnek egyidejű növekedése miatt ne kerüljön isor — csak az egyik szempont figyelembe vétele miatt — olyan aknaüzemek bezárására, amelyek az emelt víz felhasználásának megoldása esetén népgazdasági szempontból igen kedvezőek és jelentős vízellátási beruházásokat tehetnek — a kérdés komplex vizsgálata esetén — feleslegessé. A felmerülő kérdések népgazdaságilag helyes elbírálása érdekében tehát a tárgyalt két szempontot — a bányák vízemclésének, valamint a vízellátásnak a szempontját — feltétlenül egyszerre és azonos súlylyal kell figyelembe venni. A bányavizek további hasznosítása és a kérdéskomplexum vizsgálata szempontjából az ivóvíz és az ipari víz ellátás mellett figyelmet érdemel még az öntözés, a haltenyésztés és az energiatermelés. Ezek közül elsőként — röviden — az energiatermelés kérdésével célszerű foglalkozni, miután itt inkább csak elvi lehetőségről van szó. A rendelkezésre álló víz mennyisége, különösen pedig a kihasználható esési magasság ugyanis gazdaságos megoldást alig tesz lehetővé. Elegendő talán arra rámutatni, hogy az iparág teljes vízmennyisége — pusztáin a számítás kedvéért 10 m-es átlagos kihasználható esésmagasságot tételezve fel — mintegy 200 kW áramteljesítmény fejlesztésére lenne elegendő. És ez is közel 200 akna között oszlana meg! Néhány ilyen szempontból kiugróan kedvező esetben természetesen többszöröse lenne elérhető az egyszerű átlagként adódó 1 kW körüli teljesítménynek, azok nagyságrendje azonban még ezeknél sem érné el azt a szintet, ami a kérdésnek ilyen szempontból akár csak helyi jelentőséget is adna. Miután Tatabányán sehol sincs mód a bányákból kiemelt víznek kiugróan kedvező energiaellátási felhasználására, ez a lehetőség a bányavizek hasznosítási kérdésének a vizsgálatánál figyelmen kívül hagyható. Nem látszik sok lehetőség arra sem, magán a bányaterületen belül, hogy a kiemelt vizet halastavak létesítésére használjuk fel. Itt ugyanis a földalatti műveletek általában nem engedik meg a halastavaknál szükséges állandó vízszín tartását. Tatabánya szempontjából külön kérdést jelentene még a bányavizek halastavi hasznosításánál az a körülmény, hogy a bányaterület erősen tagolt és így a szükséges egyenletes vízmagasság tartásához nagyon nagy mértékű terepegyengetésre lenne szükség. Ez a két körülmény együtt azt jelenti, hogy a bányákból kiemelt víz halastavi hasznosítása Tatabányán csupán a bányaterületen kívül oldható meg. Miután a többi szénmedencénél is kis eltérésekkel ugyanez a helyzet, szorosabb együttműködés tehát ezen a területen a bányák és a felhasználó ágazatok között csak kivételes esetben alakulhat ki. Legnagyobb figyelmet érdemel a tárgyalt felhasználási lehetőségek közül az öntözés kérdése. Az öntözött területek növekedésére vonatkozó határozatok mellett külön súlyt ad ennek a felhasználási lehetőségnek az elmúlt évek nagy csapadék hiánya. Az öntözés kiterjesztése révén a mezőgazdasági termelésnél lemérhető hozam-többlettel és az így várható gazdasági eredménnyel nem tartom szükségesnek külön foglalkozni. A bányavizek hasznosítása szempontjából elegendő azt megállapítani, hogy az öntözéses mezőgazdaság hozam-többlete messzemenően fedezi az ezzel kapcsolatos ráfordításokat, még akkor is, ha a szükséges vízmennyiség biztosítása érdekében külön berendezéseket és létesítményeket kell megvalósítani és üzemeltetni. Ebből a mi számunkra az a következtetés vonható le, hogy népgazdasági szempontból a bányavizek öntözési felhasználása figyelembe vehető a szénbányászat gazdaságosságának vizsgálatánál. A bányaterületek helyi adottságai, különösen pedig azoknak a művelés során kialakult állapota, hasznosan öszsekapcsolhatók az öntözés vízszükségletének erős idényszerű hullámzásával. A bányaterületeken vagy már a táj természetes alakulása folytán, vagy pedig a bányaműveletek eredményeként, rendszerint vannak olyan völgyek, mélyedések, külfejtési gödrök, amelyek a bányából folyamatosan kiemelt víz tározására felhasználhatók. Ezek kiválasztásánál természetesen a földalatti bányaműveletekre és azok még ezután várható területi elhelyezkedésére figyelemmel kell lenni. Tatabánya mindenesetre ma már rendelkezik olyan területekkel, amelyek alatt a bányaműveletelt befejeződtek vagy azokra csak annyival később kerül sor, hogy hosszú időn át felhasználhatók a bányákból kiemelt vizek tározására.