Hidrológiai tájékoztató, 1962

2. szám, augusztus - Dunaújvárosi ankét - Dr. Borsos József: Hozzászólás Jakab Árpád előadásához - Pap Sándor: A vízellátás és csatornázás a népgazdasági tervekben

teljesen elegendő mennyiségű vizet szolgáltatna. .Javaslataink alapján eddig is már több ipartelepen sikerült ilyen módon eredményeket elérni, ahol meghallgatták és végrehajtották javaslatainkat. A szerelvények gyártásának vonalán is még sok kívánnivalónk van. Igaz. hogy az utóbbi három évben az előző évekhez viszonyítva, javulás észlelhető. Azonban még mindig akadnak szervek, minisztériumok, akik nem akarják megérteni, hogy a népgazdaság szempontjából nem olcsó, amit ténylegesen olcsón lehet gyártani, pl. mint a házi főelzárócsapot vasból, hanem az, ami tartós is és a tartóssága révén nem kell gyakran cserélni. Jakab Árpád tagtársunk előadásában a karbantartás kérdésével is foglalkozott. Sajnos, erre vonatkozólag a fővárosban elég szomorú tapasztalataink vannak. A kerületi Házkezelési Igazgatóságok, valószínűleg egyéb elfoglaltságuk, .de szerelő szakember hiánya miatt is, a vízvezetéltek karbantartását igen vontatottan végzik. A vízelfolyások ellenőrzésével pedig nem foglalkoznak: Véleményem szerint helyes volna az az elgondolás, hogy a karbantartást a szolgáltató vállalat tartaná kézben. Például szabadjon megemlíteni a II. kerület 10. számú házkezelőséget a fővárosban. E házkezelőség kb. 4000 bérleményt kezel és csak 3 szerelője van a víz és csatornázási javító munkákra. Aki szakember, az könnyen meg tudja állapítani, hogy 3 fő szerelő 4000 bérleményre teljesen elégtelen. Végül pedig Jakab Árpád tagtársunk által ismertetett számadatokat a vízveszteségekkel kapcsolatban szeretném szóval alátámasztani. A Fővárosi Vízművek e téren több hónapon át adott segítséget az Építéstudományi Intézetnek. A számok jól érzékeltetik, hogy milyen nagy mennyiségű víz folyik el egyrészt méretlenül, másként mérve a népgazdaság kárára. A vízművek dolgozóit is meglepte a nagy vízpocsékolás és elhatározták, hogy széleskörű harcot indítanak a vízzel való takarékoskodás érdekében. Ezért javasolom, az ankét határozatilag mondja ki a vízzel való takarékoskodás szükségességét és annak propagandisztikus terjesztését írásban és szóban. Hozzászólás Jakab Árpád előadásához DR. BORSOS JÖZSEF Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Előadó véleményem szerint kissé egyoldalúan a közműtervező szemszögéből azt a javaslatot tette, hogy a közműhasználó iparüzemeket minél koncentráltabbat egy helyre telepítsék. Az ilyen megoldás a közművezetékek gazdaságossága szempontjából feltétlenül helyes. Általános településtudományi szemlélettel azonban meg kell állapítani, hogy az ilyen megoldás a helyi közlekedés terhelését növeli és kérdés, hogy a település egész városgazdaságának szintjén vizsgálva a hatékonyságot az ipartelepek milyen fokú centralizálásánál érjük el az optimum, tehát az összráfordítások minimumát. Az előadó azt is hangoztatta, hogy a vízműveknek nem közvetlen érdeke a vízzel való takarékosság, mert a vízmű jövedelmezőségét a vízpazarlás nem rontja, hiszen az órántúli vízveszteségeket a vízmű számlázza, azon ellenértéke tehát a vízműnek megtérül. Ezzel kapcsolatban két körülményre szeretnék rámutatni, amelyekből nyilvánvaló, hogy a vízműveknek közvetlen anyagi érdeke is megkívánja a vízpazarlás csökkentését, mert a fölöslegesen elhasznált víz amellett, hogy rendszerint rontja a lakosság ellátását, az ezáltal megnövekedett vízszolgáltatás az effektív önköltséget is növeli. Ez a két tényező a következő: a) Ha a vízmű kétfajta víztermeléssel dolgozik, melyek önköltsége is különböző, a teljes költség csökkentése érdekében nyilván azt az eljárást kell követni, hogy az olcsóbb üzemköltségű berendezést működtesse állandóan, a drágább üzemköltségűt pedig csak olyan mértékben, ahogy azt a periodikus csúcsfogyasztások indokolják. Az ilyen termelőtelepek tehát tulajdonképpen csúcstelepként kerülnek üzembe. Ezt a megoldást választotta a Fővárosi Vízművek is, mióta a nagy felszíni víztisztító mű üzemben van. A talajvízből termelt víz önköltsége ugyanis csak 35—36 fillér, a felszíni tisztítóművel termelt víz viszont többe; köbméterenként 43—44 fillérbe kerül. Ha a Duna vízállásai magasak és a talajvízkutak is fedezni tudják a főváros vízszükségletét, a felszíni tisztítómű üzeme szünetel. Vízhozamcsökkenés, illetve fogyasztásnövekedés esetén fokozatosan helyezik azután üzembe a felszíni víztisztító művet. Ha tehát a vízpazarlás következtében fölöslegesen nő meg a vízfogyasztás, ennek az a következménye, hogy a teljes önköltségben nagyobb hányaddal szerepel a nagyobb önköltségű felszíni víz, ami a teljes önköltséget is emeli. b) Köztudomású, hogy a csőellenállás a vízsebességgel négyzetes arányban növekszik. A csőellenállás növekedésével viszont arányosan nő a fajlagos áramfelhaszálás. A vízpazarlás nagyobb vízmennyiségek szállítását teszi szükségessé, agyobb vízmennyiséget pedig ugyanazon a cső keresztmetszeten csak nagyobb vízsebességgel, nagyobb ellenállás legyőzésével, tehát nagyobb áramköltséggel lehet csak keresztülhajtani. A vízpazarlás tehát ezáltal is növeli az önköltséget. A vízműnek tehát mindenképpen érdeke a vízpazarlások megszüntetése. • A vízellátás és csatornázás a népgazdasági tervekben P-AP SÁNDOR Országos Tervhivatal A népgazdasági tsrv gazdasági életünk egészére nézve, valamint az egyes ágazatokra vonatkozólag is külön-külön előírja a fejlesztés ütemét. A népgazdasági tervek kidolgozásakor meghatározzák az egyes népgazdasági ágak egymáshoz való arányát oly módon, hogy azok fejlődése — egymással kölcsönhatásban — a népgazdaság egészének egyenletes fejlődését biztosítsa. Eddigi eredményeink azt bizonyítják, hogy a népgazdasági tervben előírt arányok valóraváltása révén a megfelelő fejlesztési ütemet általában biztosítani tudtuk, az egyes népgazdasági ágak fejlettségi színvonala alapot biztosít a további fejlődéshez. Az arányos fejlődés szükségessége nemcsak a népgazdaság egésze tekintetében érvényes,, hanem az agyes