Hidrológiai tájékoztató, 1962

1. szám, április - Dr. Aujeszky László: Rendkívüli hidrometeorológai események 1962. február hónapban

építésekor szulfátos talajvíz jelentkezett: amint levegő jutott a megnyitott üregbe, megindult az oxidáció. Amíg a mű elkészült, a víz szulfát-tartalma erősen megnőtt. A bujtató elkészülte után a vastag beton-falazat elzárta a levegőt az agyagrétegektől. A munka befezése után az S0

4 mennyisége néhány hét alatt annyira csökkent magától, mint amennyi a normális talajvízben szokott lenni. A csökkenés az első hetekben igen gyors volt, később lassú. Itt ugyanis az építkezés befejezése után — mivel levegő nem juthatott az agyaghoz — a pirit oxidációja megszűnt. A meglévő szulfátos talajvíz pedig lassanként a rétegek dőlésének irányában továbbszivárgott. Arra lehetne gondolni, hogy a szulfát-képződés azért szűnt meg, mert valamennyi piritszemcse már oxidálódott. Ez azonban nem történt meg. Egyébként a lágymányosi keserűvizes kutak állandó megfigyeléseiből kitűnt, hogy a kút körzetében lévő piritszemcsék oxidálódásához átlag 15-20 év (és nem néhány hét) szükséges. Előfordul, hogy utólagos mérnöki beavatkozás következtében indul meg a szulfát nagymértékű képződése és a beépített beton erős megrongálódása. Ilven esetet vázol a 2. ábra. Eredetileg az egész területet, tehát az ábra bal oldalát is, agyag borította; a homokközbetelepülések nem bújtak ki a felszínre. Elkészült a beton behelyezése. A munka közben — levegő jutván az agyagban lévő vízhez — megkezdődött a szulfát-ion képződése. A munka befejezése után újabb oxidáció nem mehetett végbe, mert az agyag gyakorlatilag meggátolta a levegő bejutását. A meglévő kevés szulfát kissé korrodálta a betont, s evvel mennyisége 1 hét alatt gyakorlatilag teljesen lecsökkent. 2. ábra. 1 = agyag; 2 = homokos kavics; 3 = betontest. Ha azonban utólag a területen (az ábra bal oldalán) bevágás készül, az ott lévő agyag is* eltávolítódik. Így a homokos-kavicsos közbetelepülések érintkezésbe kerülnek a levegővel és megkezdődik a szulfát képződése. Lassanként a betonépítmény erősen megrongálódik mindaddig, amíg a bevágás oldalát mintegy 50-60 cm vastag kövér agyaggal be nem fedik. Az agyagra legcélszerűbben gyeptéglák kerülnek; így ismét megszűnik a szulfát képződése. Rendkívüli hidrometeoro!ógiai események 1962. február hónapban DR. AUJESZKY LÁSZLÓ Országos Meteorológiai Intézet Az idei év február hónapjának időjárása két olyan rendkívüli jellegű hidrometeorológiai eseményt hozott magával, mely arányaiban és egyéb kivételes vonásaiban messze túl emelkedik azokon az időjárási kilengéseken, amelyek az esztendőnek éppen ebben a részében meglehetősen gyakran szoktak előfordulni. Ezek közül az egyik Magyarországon, a másik, sokkal nagyobb arányú kivételes időjárási esemény Nyugat-Németország partvidékein következett be. A két jelenség azonban egy közös szinoptikai folyamatból származott, amely Európa egész légterében rendellenes állapotokat hozott létre. Magyarország keleti felében, a Tiszántúlon, február 14-én egy kivételes arányú hóvihar lépett fel, amely a közlekedést teljesen megbénította, a telefonvezetékeket és az energiaátviteli vezetékeket letépte, és egy halálos áldozata is volt, aki Nyiracsád és Fülöp nevű községek között egy dűlőúton kocsijával haladva a hóviharban eltévedt és megfagyott. Ennek a hóviharnak a különleges hevességén kívül figyelemreméltó vonása a következő. Magyarországon az idei tél havazásokban szegény volt. Hófúvásokból származó közlekedési akadályok még az országnak azokon a részein is csak egy-két alkalommal léptek fel, amelyeken normális téli időjárás mellett a hófúvások különösen január hónap folyamán igen gyakoriak (ilyen hófúvás szempontjából veszélyeztetett területek a Dunántúl nyugati szegélye, valamint a Bakonyhegység vidéke). Figyelembevéve azt az éghajlattani tényt, hogy Magyarországon a tél főidőszakának átlagos tartama december 15-től február 15-ig terjed, megállapíthatjuk, hogy az idei, hófúvási szempontból igen kedvező lefolyású télnek éppen a végén lépett fel ez a kivételes hevességű hóvihar. Az európai légköri állapotból folyó általános áramlási kép ezúttal úgy alakult, hogy a szélvihar legerősebb részét és ezzel egyidőben húlló nagyobb hómenynyiségeket az ország keleti megyéi, elsősorban Szabolcs és Hajdú-Bihar megyék területe kapták meg. A szabad szél járásra és a hófúvások keletkezésére fokozottan hajlamos éghajlatú Nyírségben a hóvihar különleges hevességgel tombolt. A tiszántúli hófúvásnak hosszú időre kiható hidrometeorológiai következméryei vannak, mert általános tapasztalat, hogy a méteres magasságra feltorlódó hóakadályok tavaszi olvadása nehezen és vontatottan játszódik le. Kivált a szélsajtolás jelensége játszik közre abban, hogy ilyen jellegű hóviharokban nagy sűrűségű, tömör és nagy keménységű, hódeszkaszerű képződmények jönnek létre, amelyek az olvasztó behatásoknak sokáig ellenállnak. Ezek a mozzanatok a lefolyási viszonyok alakulása szempontjából is igen lényegesek. Az 1. ábrán feltüntettük a tiszántúli hóviharral kapcsolatos budapesti barogramot. A február 13-16 közötti napokban a légnyomás egy kivételes arányú hullámszerű változást mutat, amelynek nem kevesebb, mint 26 milliméter volt az amplitúdója. A légnyomási hullám mélypontja idején, február 14-én délelőtt tört ki a tiszántúli hóvihar. Természetesen a légnyomás óriási arányú hullámszerű változása nem az oka, hanem csak egyik kísérő tünete volt annak a nagyszabású légköri-átalakulásnak, amely a tiszántúli nagy hófúvást létrehozta. Ez az átalakulás egész Európán végig vonult nagyjában nyugatkeleti irányban. Előnyomulását különösen a Brit szigetek felett és az Északi tenger partvidékein kivételes arányú szélvihar és vihardagály kísérte. Már a tiszán-. túli vihar előtti napokban sok olyan káreset történt, amelyekről a napisajtó is megemlékezett. A szélvihar pusztításai legnagyobbak voltak Sheffieldben, ahol a 8