Hidrológiai tájékoztató, 1962

3. szám, december - A FERTŐ TÓ KUTATÓ TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG TANULMÁNYAI - Szabó Ernő: A Fertő tó vizének kémiai tulajdonságai

76. Wendeiberger

, G.: Die Salzpflanzen des pannonischen Raumes. Arb. aus d. botan. Stat. in Hallstatt 1948. 84. (Rikli Festschrift), p. 6—13. 77. Wendeiberger, G.: Zur Entstehung der ungarischen Pussta. Wetter u. Leben, Zeitsch. f. prakt. Klimatologie. 1948. 1. p. 69—71. 78. Wendeiberger, G.: Zur Soziologie der kontinentalen Halophytenvegetation Mitteleuropas. Akad. Wiss. Naturwiss. Kl. 1950. 108. 79. Wendeiberger. G.: Die planzengeographische Stellung des Salzfluren des Neusiedlersees. Natur u. Land. 1948. 33—34. p. 287—291. 80. Wendeiberger, G.: Wald u. Steppe am Neusiedlersee. Burgenl. Heimatbl. 1948. 81. Wendeiberger, G.: Die Salzpflanzengesellschaften des Neusiedler Sees. Öst. Bot. Zeitsch. 1943. 92 p. 124—144. 82. Wendeiberger, G.: Die Restwälder auf der Parndorfer Platte im nördlichen Burgenland. Burgenländische Forschungen Nr. 29. 1955. Eisenstadt. 83. Wendeiberger, G.: Steppen, Trockenrasen u. Wälder des pannonischen Raumes. Angewandte Pflanzensoziologie. Aiohinger Festschrift. Bd. I. 1954. p. 573—633. 84. Wendeiberger, G.: Die Vegetation des Neusiedler Sees. In: Das Buch vom Neusiedlersee. Wollzeilenverlag, Wien. 1961. p. 228—230. 85. Wendeiberger, Ö.: Die naturwissenschafliche Schrifttum über das Gebiet des Neusiedler Sees. Burgenl. Heimatbl. 1949. 11. p. 122—134. 86. Wendeiberger, G.: Die Vegetation des Neusiedler See—Gebietes. Sitz. — Ber. d. öst. Akad. d. Wiss. math. — naturwiss. Kl. Abt. I. 1959. 168. p. 305— 314. Ref.: Csapody I.: Soproni Szemle. 1961. 1. sz. 87. Wendeiberger, G.—Wagner, H.: Exkursionsführer für die XI. Internat. Pflanzengeographische Exkursion durch die Ostalpen. Angewandte Pflanzen Soziologie. 1956. sep. 1—42. 88. Wendeiberger, G.—Janchen, E.: Kleine Flora von Wien, Niederösterreich und Burgenland. 89. Wierzbicki P.: Flora Mosoniensis. 1820. Manuscriptum. 91. Wimmer, Ch.: Pflanzengesellschaften. Burgehlandlersees. 1935. p. 157—227. 91. Wimmer, Ch.: Pflanzengeselschaf ten. Burgenlandatlas. 1941. p. 13—14. 92. Zólyomi B.: A kultúra hatása a vegetációra a Hanság medencéjében. (Die Einflüsse der Kultur auf die Vegetation des Moorgebietes „Hanság".) Tisza István Tud. Társ. Münk. 1931. 4. p. 120—128. 93. Zólyomi B.: A Hanság növényszövetkezetei. (Die Pfanzengesellschaften des Hanság). Vasi Szemle. 1934. 1934. 1. p. 146—174. A Fertő tó vizének kémiai tulajdonságai SZABÖ ERNŐ MTA Biológiai Kutatóintézete, Tihany A Fertő tó vizének kémiai tulajdonságait régebben, eltekintve a múlt század elején végzett és ma már elavult elemzésektől nem nagyon vizsgálták. 1902-ben a Fertő tó geológiai és mezőgazdasági viszonyainak tanulmányozására kiküldött bizottság mérte fel a körülményeket (11). A tó vizét annak északi, középső és déli részén egyidőben vett vízminták alapján elemezték. Az oldott sók mennyiségét tekintve feltűnően nagy különbségeket találtak. Feketevárosnál 3726,0 mg/-t, Illmitznél 9274,4 mg/l-t, Fertőrákosnál pedig 7022,0 mg/-t. 1903-ban Treitz (11) hét helyről gyűjtött vízben az alábbi összetevőket, illetve azok legkisebb és legnagyobb mennyiségét határozta meg (a sókká csoportosított adatokat átszámítva): Na' 540 — 2430 mg 'l Mg" 290 — 600 „ K7 — ~ " ~ ,, 290 „ Ca" 9 — 97 „ HCOs' 970 — 2470 „ S0

4" 1044 — 7933 „ Cl' 670 — 2000 „ SiOj 10 — 60 „ 3540 —15950 mg'l' Tehát az össz-ionok mennyisége az egyes gyűjtőhelyeken még szélsőségesebben változott, mint egy évvel előtte, az elemzések adatai szerint tehát a Fertő tó, kimondottan sóstó (11). Majd negyedszázados szünet után Varga (11) közöl adatokat a Fertő tó fizikai és kémiai viszonyainak évi változásairól. Megméri a tó vizének igen ingadozó hőmérsékletét, pH-ját és vezetőképeségét. Ezen utóbbi adatokkal kissé részletesebben- kell foglalkoznunk. Varga mintavételi helyei a Fürdőházi tócsa— Balf határában, tehát a tó déli felén levő nádassal körülzárt vízfelület, és a nyílt Fertő-víz voltak. 1927. és 1931. között a pH és a vezetőképesség is nagy ingadozásdkat mutat, — általában nyári maximumokkal és téli minimumokkal. A két mintavételi helyen, azonos nagyságrendű és értelmű változásokat talál: a pH a Fürdőházi tócsában 6,24 és 8,89, a nyílt vízben pedig 6,24—8,98 között ingadozott. Az elektromos vezetőképesség (10° x x i °), az előbb-i gyűjtőhelyen 1022—3482 (átlag 2429), míg a nyílt vízben 1002—4454 (átlag 2329) között változott. Varga vizsgálataival kimutatta, hogy „a Fertő tó úgy helyileg, mint időben a nap, de főleg az év folyamán igen nagy fizikai és kémiai ingadozásnak van alávetve". A Fertő tó tudományos kutatására az 50-es években fordult ismét figyelem. Knie (3) 1958-ban Podersdorfnál havonként vett vízminták alapján elemzi a tó vizét, a pH most 8,85 és 8,97 között ingadozik, az elektromos vezetőképesség téli (2128) és későnyári maximumot (2041) és tavaszi minimumot (1411) mutat. A tó vizének össz-iontartalmát 1000 és 2000 mg/l érték között találta. Uralkodó kation a nátrium, magnézium dominál a kalcium felett. Az anionok között sok a hidrogénkarbonát és szulfát, továbbá klorid, kevés azonban a karbonát. Vizsgálataink kezdetekor a felsorolt adatokat tekintettük át, melyek mind nyíltvízi elemzések. Munkánk ökológiai célkitűzésű volt — a vizet a nádas környezeti tényezőjeként tekintettük — megkíséreltük, hogy a balatoni viszonyokhoz hasonlóan a nyütvíz és a szárazföld között egyirányú kémiai változást rögzítsünk. Ezirányú kutatásainkat tanulmányunkban (9) 1960 nyarán végzett vízvizsgálataink alapján rögzítettük, megállapítva, hogy a tó sekély és szeszélyesen ingadozó vízében határozott kémiai zónáció alig alakulhat ki. Adatainkat I960 decemberében és 1961 májusában újabb elemzésekkel egészítettük ki, az alább következő 146