Hidrológiai Közlöny, 2022 (102. évfolyam)
2022 / 1. szám
Albert G., Farkas I.: A „több, mint kultúrmérnök”, Lászlófíy Woldemár 61 1929 és 1941 között a Földművelésügyi Minisztérium Vízrajzi Intézetében dolgozott, 1941 és 1942 között a kolozsvári Kultúrmérnöki Hivatal vezetője lett. A hazai tájakhoz, vizekhez való vonzódását jellemzi a következő vallomás: „ Tervezés közben döbbentem rá, hogy a vizek megismerése tulajdonképpen honismeret. Ez a felismerés tett hidrológussá. ” (Kása 1981). Az ötvenes években a VITUKI-ban vízgazdálkodási osztályvezetőként, majd főosztályvezetőként dolgozott, 1969-től nyugdíjazásáig a VIZDOK tudományos tanácsadójaként tevékenykedett. Az 1970-es években a bajai Vízgazdálkodási Főiskolán is oktatott. ,, Mérnöki elegancia, tartás, kedélyesség és kiegyensúlyozottság" - így jellemezte őt az egykori oktatótárs Halász Rudolf (szóbeli közlés). Tudományos munkássága (publikációi, szerkesztései, nemzetközi elismertsége, külföldi akadémiai tagsága), tudományszervező és oktató tevékenysége egyaránt kiemelkedő jelentőségű. 2. kép. Lászlójjy Woldemár (középen) Hartyányi Lászlóval és Ihrig Dénessel ül a Szarvasi arborétum padján, 1956. április 20-án (Forrás: Duna Múzeum 1956) Picture 2. Woldemár Lászlójjy (middle) sitting with László Hartyányi and Dénes Ihrig on the bench of the Szarvas Arboretum, April 20, 1956. (Source: Danube Museum 1956) NEMCSAK SZAKKÖNYVEKET OLVASOTT, KÖNYVTÁRAT RENDEZETT Az 1930-as évek elején Lászlófíy a Vízrajzi Intézet szétszórt, közel 4000 kötetből álló könyvállományát rendezte, a két világháború közötti vízügyi szolgálat jeles személyisége, kiemelkedő vezetője, Sajó Elemér támogatásával katalogizálta is azokat. A gyakorlat igényeit tartotta szem előtt. „Hiszen a rendezett, használható könyvtár, a tudás tárháza is a gyakorlatot szolgálja. ” - fogalmazott a vele készített interjúban (Kása 1981). Az öt jól ismerő mérnök társai - a könyvtár anyagában szerzett szakmai ismereteit értékelve, - tréfásan csak „vízügyi lexikonként” hívták ezekben az években. 1942-ben egy betegség hosszú időre ágyhoz kötötte, amit ő maga nem betegségként, hanem tanulmányi szabadságként élt meg. Ekkor olvasta el Dante Isteni Színjátékát is. Egy „kultúrában élő kultúrmérnök” képe bontakozik ki előttünk. A VÍZMESTERTANFOLYAM ELŐADÓJA Az 1870-es években a nagy vízszabályozási munkálatok első üteme véget ért, a figyelem a szabályozás nyomán jelentkező új problémák megoldására: a belvízvédelem megszervezésére, az ármentesített területek hasznosítására és az aszálykárok elkerülésére irányult. A feladatok állami irányítását a kultúrmérnöki hivatalok látták el, ahol a munka műegyetemi diplomával rendelkező kultúrmérnökök irányításával folyt. A kultúrmérnökök mellett szükség volt segédszemélyzetre, az ún. vízmesterekre, illetve azok képzésére is. A tervezői és vezetői feladatok a kultúrmérnökökre, a végrehajtás, a „terepmunka”, a helyi lecsapolási vagy más kisebb vízimunkák művezetése, elvégeztetése a vízmesterekre várt. A vízmesteri feladatok ellátása fegyelmezettséget és rendszeretetet igényelt. Ezért - amint arról a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár Szakoktatás-történeti Gyűjteményében őrzött 1899-es szervezeti szabályzat (1899) is tudósít - a képzésbe előszeretettel vették fel katonai műszaki alakulatok tartalékos altisztjeit is. A századelőn Kassán folyt ilyen jellegű képzés, a két háború közötti időszakban Budapesten (egy rövid ideig Miskolcon) indítottak vízmestertanfolyamokat (Dóka 1980; Gerencsér 2020; Tanai 2020). Az első bécsi döntést követően ismét Kassán, a Kassai Kultúrmérnöki Hivatal felügyelete alatt a Bethlen körúti épületben oktatták a vízmester növendékeket 1944-ig. Erről Georg J. Halasi-Kun, a Columbiai Egyetem tanszékvezető hidrológiai tanárának, a kassai vízmesteriskola egy
