Hidrológiai Közlöny, 2022 (102. évfolyam)
2022 / 1. szám
Oláh Zoltán: A Balaton megváltozott vízszintszabályozása, hatásmérséklő beavatkozások 49 1. ábra. Balaton vízgyűjtő területe (OVF 2022) A Balaton vízszintszabályozására egyetlen kiépített műszaki létesítmény, a Siófoki vízszintszabályozó zsilip épült, aminek nyitott állapota esetén a Sió-csatornába továbbítja a leeresztett vizet. A többlet vízkészletek levezetésére a Duna folyamig mintegy 122 km hosszú csatorna szolgál. A tó vízkészletének mesterséges növelésére, azaz vizpótlásra nincs lehetőség, ilyen műszaki megoldás nem épült. A VÍZSZINTSZABÁLYOZÁS TÖRTÉNETE A Balaton vízszintváltozásainak történeti áttekintésére Bendejy L. (1968) régészeti és okleveles adatok alapján 1965. évi VITUKI kutatás keretében történeti vízállás adatsort állított össze (2. ábra). Az adatokat a szerző a régészeti feltárásokhoz kapcsolható, a tó környezetében élő népcsoportok temetkezési szokásai alapján vette fel. A kutatásból származó megállapítások elve az volt, hogy a tó vízfelületét, illetve annak talajvízre gyakorolt hatását a temetkezések során figyelembe vették, így a tóparttól való temetkezési távolság voltaképpen visszavezethető a vízállás változására. Mint ahogy a 2. ábrán is látható, a Siófoki vízszintszabályozó zsilip 1863-ban készült el, így a ma ismert szabályozó tevékenységét ettől számítjuk. A korabeli feljegyzések alapján, a fából készült létesítmény vízeresztő képessége a 8-10 m3/s értékek között változott. A vízszintszabályozás elvei és fontossági sorrendje az idők során többször módosultak, amit leginkább társadalmi igények határoztak meg. A zsilipet az idők során többször átépítették, a fa elzárás helyét modernebb mérnöki megoldások vették át, így a szabályozási lehetőség 1891 -ben már falazott kivitelben, egészen 60 m3/s vízáteresztő képességre épült ki. A műtárgy mai arculatát és a hozzá tartozó -80 m3/s elméleti áteresztő képességet, a ma is használt zsilipkamra rendszer kialakítását 1976-ban érte el. Ezt követően a tó vízszintszabályozási tartományát a Siófoki vízmérce „0” -pontjához viszonyított +100 cm-es magasságban (felső szabályozási szint) határozták meg és bevezették az ún. alsó szabályozási szintet, ami +70 cm volt. A bevezetett szabályozás alsó és felső szabályozási határokat rögzített, azonban az alsó határérték befolyásolására vízpótló rendszer vagy létesítmény hiányában nem volt tényleges lehetőség. Az 1997 óta alkalmazott és 2003-ban bevezetett új vízszint szabályozási rend szerint a Balaton vízállását a Siófoki vízmérce „0”-pontjára vonatkoztatva éves időléptékben már a +70 - +110 cm közötti szabályozási sávban kellett a kezelőnek tartani, amit a H/6375-3/2002-12. számú vízjogi üzemeltetési engedély és a mellékletét képező üzemeltetési szabályzat írt elő. A korábbi szabályozáshoz képest ez a maximális vízszint növekmény mintegy 60 millió m3 többletvíz tározását tette lehetővé. Érdekessége a szabályozásnak, hogy bevezetésre került az ún. optimális vízállás is. Az 1997-től alkalmazott, hivatalosan 2003-tól életbe lépő szabályozás értékeit grafikusan a 3. ábra mutatja be. A B«Uloa rriHlftl u:«b«ho/*vl \u\/Iatlfl 3. ábra. A Balaton vízszintszabályozási tartománya 2003-tól (H/6375-3/2002-12. számú vízjogi üzemeltetési engedély és a mellékletét képező üzemeltetési szabályzat) A VÍZSZINTSZABÁLYOZÁS VÁLTOZÁSÁNAK OKAI A Balaton, mint a sekélyvízű tavak többsége kifejezetten érzékeny a környezeti hatásokra, így a vízmennyiségi és vízminőségi mutatói nagymértékben kitettek a hidromete-2. ábra. Balaton tartós vízállásainak görbéje (Bendefy 1968)
