Hidrológiai Közlöny, 2022 (102. évfolyam)

2022 / 1. szám

26

Hidrológiai Közlöny 2022. 102. évf. 1. szám

BEVEZETÉS

A Kárpát-medencében az éghajlatváltozás legjobban érzékelhető hatása a hőmérsékleti változások mellett a hidrológiai viszonyok módosulása (Pirkhoffer és társai 2009, Czigány és társai 2011). Gyakrabban érezzük az egyre szélsőségesebb hidrometeorológiai jelenségek hatásait, vízhiányos időszakokra, aszályra, vagy árvizekre kell felkészülnünk. Mindezen jelenségek rengeteg többlet feladatot jelentettek és fognak jelenteni az államigazgatásnak, amelynek közgazdasági vetületei is meg fognak jelenni a költségvetésben. Mindamellett az állami, egyéni és önkormányzati vagyon veszélyeztetésén túl, a lakosok hétköznapi életét, a vállalkozások stabil működését is veszélyeztetik ezek a szélsőségek, legfőképpen az árvizek (Wild 2008).

A vízkészletek mennyiségi és minőségi védelme és az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó kockázatok kezelése szempontjából a természetes megközelítések szerepe nem elhanyagolható. Az Európai Parlament és a Tanács a tagországokra vonatkozó 2007/60/EKszámú árvízkockázatok értékeléséről és kezeléséről szóló irányelvében (a továbbiakban: Árvízi Irányelv) (2007/60/EK 2007) fogalmazta meg a szükséges teendőket. Az Árvízi Irányelv célja, hogy a kidolgozott módszertan alapján meghatározható legyen az árvízkockázat. A szükséges beavatkozások okán pedig mérséklődjenek az árvizek lehetséges káros következményei. Továbbá az Árvízi Irányelv megköveteli, hogy a tervezés keretében ne csak a veszélyeztetettség és a kockázat kerüljön meghatározásra, hanem mindazon intézkedéssorozatok is, amelyek végrehajtásával az elöntés és a töltésszakadás kockázata csökken, illetve egy átszakadt védvonal mögötti területen a (vagyoni, természeti, kulturális) kár minimalizálható, szerkezeti, vagy nem szerkezeti módon.

Ha sérülékenységről beszélünk, akkor településeink a leginkább kitettek a klímaváltozás szélsőséges hatásainak. Az intenzív csapadékeseményeket követően kialakuló belterületi elöntések jelentős károkat okozhatnak az infrastrukturális javakban és jelentősen veszélyeztethetik az emberi életet. Az éghajlati változások az eltérő földrajzi, gazdasági és társadalmi adottságok okán különbözőképpen fejtik ki hatásukat. A potenciális hatásokat elsődlegesen a település elhelyezkedése alapján érdemes beazonosítani (Balatonyi 2015). Jelen dolgozat keretein belül a domb- és hegyvidéki települések kisvízfolyásainak hirtelen áradásai ellen való természetes lefolyáslassító megoldások kerülnek bemutatásra. A dombvidéki településekre vízgazdálkodási szempontból az időszakos kisvízfolyások jellemzőek, illetve a levonuló gyors árhullámok, villámáradások. Ezek olyan rövid ideig tartó, intenzív esőzések következtében kialakuló árhullámok, melyek a nagy folyók áradásaival ellentétben néhány óra alatt levonulnak, de hasonlóan nagy károkat okoznak a természeti és az épített környezetben (Somlyódy 2011).

ZÖLD INFRASTRUKTÚRA ÉS SZÜRKE INFRASTRUKTÚRA

Az Európai Bizottság Környezetbarát Infrastruktúráról szóló Közleményének (COM/2013/0249 2013) meghatározása szerint a zöld infrastruktúra olyan természetes és félig természetes területek, valamint más zöldterületek hálózatát jelenti, amely az emberi jóllétet és életminőséget támogató ökoszisztéma-szolgáltatásokat nyújtja. Ugyanazon a területen több funkcióval is rendelkezhet, mint például az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, vagy a biológiai sokféleség megőrzése. A szürke infrastruktúra elsősorban a közlekedést és a közműellátottságot biztosítja. Tehát elsősorban az utak, vasutak, a víz- és szennyvízhálózat, az elektromos és egyéb távvezetékek, valamint a termékvezetékek tartoznak ebbe a fogalomkörbe. Az úgynevezett szürkeinfrastruktúra-beruházásokat hosszabb időre (20- 50, vagy akár 100 évre) tervezik, sokszor az üzemeltetésük és a fenntartásuk is költséges, ugyanakkor nagy hatásfokkal tudják kezelni az árvizeket. A zöld infrastruktúra egyik előnye a szürke infrastruktúrával szemben, hogy több probléma egyidejű kezelésére is lehetőséget nyújt. Lesz időszak, amikor a túl sok víz (árvíz, gyorslefolyású árvizek, villámárvíz és belvíz), máskor pedig a túl kevés víz (vízhiány és aszály) fenyeget majd, ezek kezelésére pedig az egyik lehetőség a vízben gazdagabb időszak alatti tározás, a vízhiányos időszakokban pedig az összegyűjtött víz felhasználása.

A hatékony védekezéshez az eddig megszokott klasszikus mérnöki megoldásokat ajánlott kiegészíteni új lehetőségekkel. Az új megoldások keresésében egyre több - vízügyi ágazaton kívüli - urbanisztikai és településüzemeltető szakember érdeklődése fordul az úgynevezett természetes vízmegtartó megoldások irányába (angolul: Natural Water Retention Measures - NWRM). Ezek olyan megoldások, melyek elsődleges célja a talajok és a vizes élőhelyek víztározó képességének növelése. Általában kis léptékűek és a felszínen elérhető vizeket, a folyók vagy vízfolyások vizét, vagy a csapadékok utáni lefolyást tartják vissza, hogy aztán azt lassan, szabályozottan engedjék vissza a környezetbe, ezzel kiegyenlítve a vízbő és vízhiányos időszakok közötti különbséget. Ezekkel a gyakorlatokkal a kistáj i vízkörforgás rehabilitációját érik el a vizek visszatartásával egyidőben, ezáltal végső soron a fenntartható vízgazdálkodáshoz járulhatnak hozzá. Fontos kiemelni, hogy a szürkeinfrastruktúra megoldásokkal szemben, az alapfunkcióikon kívül rengeteg más járulékos előnyt nyújtanak, ugyanakkor kisebb hatásfokkal rendelkeznek.

A tározás a hegy és dombvidéki területeken a leghatékonyabb, mivel az ott kialakuló természetes gátak képesek visszatartani a vízmennyiség jelentős részét. A tározás hatékonysága a befogadónál a legalacsonyabb, hiszen a jellemzően sík területeken a szivárgás és az elfolyás nagy veszteségeket okoz, a legjobb viszont a vízgyűjtő peremein. A vízvisszatartás szükségességét dombvidéken elsősorban a villámárvizek növekvő száma, míg síkvidéken a kialakuló belvizek visszatartása, a hasznosított területek elöntésének megelőzése indokolja. Hasznosítási szempontból a vízkárelhárítás figyelembevétele mellett a dombvidéki tározók lehetőséget teremtenek mezőgazdasági (öntözés, halastó), rekreációs, természetvédelmi és energetikai hasznosításra, tekintve, hogy ezeket a víztereket nagyobb vízmélység és nagyobb esésviszonyok jellemzik. Síkvidéki tározók esetében a hasznosítási lehetőségek korlátozottabbak, tekintve, hogy a kialakítható alacsony vízszintek, főleg a nyári meleg időszakban vízminőség romlással is járhatnak, amely a mezőgazdasági hasz-