Hidrológiai Közlöny, 2021 (101. évfolyam)
2021 / 1. szám
Hidrológiai Közlöny 2021. 101. évf. 1. szám munka, amely kapcsán jelentős vita keletkezett a beruházás hasznosságáról és hatásairól, amely a magyar vízépítést a mai napig kíséri. Ez a vita a jelenkor számára is tanulságot hordoz. Többek között Hunfalvy János, a XIX. századi földrajztudós már az 1860-as évektől bírálta a Tisza-völgyi munkálatokat, állítva, hogy azok hatása a kiszáradás folyamatát erősíti. 1888-ban úgy fogalmaz, hogy „ha az eddig követett rendszert tovább folytatjuk, az árvíz magassága évtizedről évtizedre mindinkább emelkedni fog, a töltéseket folyvást magasbítani és erősbíteni fog kelleni, mégis a töltésszakadások nem lesznek elháríthatok. ” így folytatja: „Sokkal messzibre terjed most mind a töltés-szakadás esetében a kiömlő árvíz, mind a föld alatt szivárgó víz. Most oly vidékeken is kiüti magát a víz, melyek azelőtt soha fakadó vadvizet nem láttak volt. Az úgynevezett ártérfejlesztést az egyes években tapasztalt legmagasabb vízálláshoz képest foganatosítják, tehát most olyan területeket is belevonnak az ártérbe, a melyek azelőtt teljesen vízmentesek voltaié’ (Hunfalvy 1888). Idézhető lenne itt az idős Kossuth kései levelezése is, amely ugyancsak bírálatokat fogalmaz meg a Tisza-völgy árvízvédelmének alakulásával kapcsolatosan {Hunfalvy 1888, Andor 2019). A szakma álláspontját jelenítette meg Hieronimi Károly (Hieronimi 1888), aki a töltésezést mint egyedül lehetséges gazdaságos megoldást védi, szemben a tározással, és szemben egyéb, a valóságtól elrugaszkodott javaslatokkal. A vita során felvetett kérdések továbbra is aktuálisak a klímaváltozással együtt várható szárazodás és a Tisza árvizeinek már megtapasztalt jelentős emelkedése miatt. A beavatkozásokkal kapcsolatban a szakma is megfogalmaz bizonyos önkritikát. A Tisza szabályozásáról írott Verítékes honfoglalás című monográfia előszava is tükrözi ezt: ,yl nyugalmi helyzetéből másfél évszázada kibillentett természeti ingát századunk mérnökeinek most már az új helyzethez igazodva kell nyugalomban tartaniuk. Prózaibb módon kifejezve: ha egy vízfolyás életébe egyszer beleavatkozunk, akkor ettől kezdve nem lehet magára hagyni, mert különben állapota rosszabb lesz, mint korábban volt. Tehát a Tiszaszabályozással kialakított vízviszonyok fenntartása az árvíz- és belvízvédelmi rendszer folyamatos működtetését igényli. Szűkös erőforrásainkat ma a működőképesség biztosítására kell fordítanunk” (Dunka 1996). A Duna-völgyében is a XIX. században kezdődtek meg a nagyobb volumenű ármentesítési és szabályozási munkálatok, elsősorban a jeges árvizek kivédése érdekében. A korábbi védműépítési munkák után a Duna 1838-as árvizét követően indult meg Pest-Buda árvízvédelmének kialakítása, amely új elvek, egységes magassági kialakítás alapján volt hivatott a város, később a főváros védelmét biztosítani. A munkálatok az 1850-es években indultak meg, és az eredményük néhány évtizeden belül látványossá vált. Az 1876-os jeges árvíz kivédésével a rendszer igazolta megfelelő voltát. A folyó szabályozása az 1875-ös törvény alapján indult meg, amikor a jégmegállásra hajlamos mederszakaszok átformálása és a jég levonulásának biztosítására alkalmas mederszabályozó művek építése megkezdődött. A Duna és a Tisza szabályozásán kívül a XIX. században számos egyéb vízfolyást rendeztek pl. a Berettyót, a Sebes Köröst, Kettős- és Hármas-Köröst. Az 1863-as és az utána következő aszályos esztendők hatására a mezőgazdasági vízgazdálkodás (lecsapolások, belvízrendezés, öntözés stb.) is szükségszerű fejlődésen ment keresztül. A kultúrmérnöki intézmény megszervezése a halászat és a tógazdálkodás fejlődésére nagy hatással volt. A vízépítés klasszikus korszaka jelentős munkálatokkal telt, és a magyarországi vízmémöki tevékenység jelentős fellendülését hozta. A termelési mód és a táj átalakításának időszaka ez, nem véletlenül nevezik verítékes honfoglalásnak is. A természet átalakítása viszont számos olyan negatív következménnyel járt, amely napjainkig hat, sőt a szárazodás tekintetében épp napjainkban tűnik egyre komolyabb problémának. A MODERN VÍZÉPÍTÉS KORSZAKA MAGYARORSZÁGON A reformkor utóélete. Az Osztrák-Magyar Monarchia vízépítési eredményei A modem vízépítés korának kezdete a bevezetőben adott definíció szerint az anyaghasználat változásában és a tudományosan megalapozott vízmémökség megjelenésében ragadható meg. Az egyik kulcs-alapanyag a beton, illetve a vasbeton. A ma tömegméretekben használt beton a XVIII. század végétől jelenik meg, és a XIX. század elején már felhasználására is sor kerül angol és francia területeken. A magyarországi vízépítési alkalmazására Mihalik János tervei alapján 1856-ban, a bezdáni zsilipnél kerül sor. A hajózás fejlődő igényeinek megfelelően a XX. század elejének legnagyobb vízépítési feladata a Ferenc-csatorna korszerűsítése és fejlesztése volt. A Ferenc-csatornát a Türr István kezdeményezésére létrejött társulat jelentős állami támogatással építette újjá és fejlesztette a bajabezdáni tápcsatorna létrehozásával, valamint a 68 km hosszú Ferenc József-csatorna megépítésével. Budapesten megépült a belvárosi Duna part támfalrendszere, amely azóta is alapjaiban határozza meg a fővárosi árvízvédelmet és a városképet. A Tisza szabályozása miatt kellett foglalkozni műtárgyak építésével, átemelőtelepekkel. A korszakot kiugró technológiai fejlődéssel és a gyakorlati tapasztalatok alapján egyre tökéletesebb építési technológiával lehet jellemezni. Ez az az időszak, amikor az ármentesítés után a - sajnálatos, hogy nem egyszerre - az öntözés és belvízrendezés kérdése hatványozottan került napirendre. A XIX. század végén olyan jelentős vízépítési létesítmények épültek, mint pl. a Gyulai duzzasztómű (1895- 1896) vagy a Hortobágyi árvízkapu (1898-1899). Ebben az időben új, mesterséges víziút létesült a Hármas-Körös csatornázásával, illetve a Bökényi vízlépcső építésével (1904—1907). A vízerőhasznosítás területén jelentős fejlődés indult meg, megjelentek a Francis turbinás vízimalmok, amelyek már gyár hatását keltették az épületeik tömege és a vízenergia hatékony felhasználásával. E vízimalmok - jórészt igen lepusztult állapotban - még megtalálhatók és némelyikük az utóbbi időkig működött, akár törpe vízerőműként is. Az elektromos energia iránti igény kielégítésére hamar megjelent az első vízerőmű is, amely a Rábán épült fel