Hidrológiai Közlöny, 2021 (101. évfolyam)
2021 / Különszám
58 Hidrológiai Közlöny 2021. 101. évf. különszám egyáltalán öntözni. A rendszer kiépítése ugyanis nem lett olcsóbb, ezért a kis gazdaságok számára sok esetben megfmanszírozhatatlan. Magyarország ugyan sok tekintetben a vizek országa, de mégsem alakítható ki bárhol öntözőrendszer. Az öntözhető területek 73 százaléka az Alföldön, 23 százaléka a Dunántúlon, és 4 százaléka más országrészekben található. A folyókhoz közeli térségekben valóban van víz, de azoktól távolodva már egyre kevesebb a hasznosítható készlet. Ráadásul a talajok vízmegtartó, víztározó képessége is igen eltérő. Léteznek olyan földek is, ahol a területhasználatot nem öntözéses gazdálkodással kell biztosítani, azaz a művelési ágat, a földhasználatot a táji adottságokhoz kell igazítani. E térségekben különös jelentősége van a támogatási rendszerek újragondolásának, a gazdálkodók megélhetése és a területek megtartó képessége érdekében. Az állam manapság nem igazán tud beleszólni abba, hogy adott területen mit termel a gazda, a fordítottja viszont annál gyakoribb: a termelők eldöntik, számukra mi volna a leginkább kifizetődő, és ahhoz várják az állami segítséget, a feltételek megteremtését, még ha ez sok esetben teljesíthetetlen és gazdaságtalan is. Mindaddig, amíg a termelői vízszolgáltatás teljes költsége nem a termelés része, a társadalomnak kell eldöntenie, milyen mértékben és milyen módon támogatja a mezőgazdasági termelést, mint gazdasági tevékenységet. A hazai termőterület 98 %-án csapadékgazdálkodás folyik és bár a szántóterületek 3,0-3,7%-a potenciálisan öntözhető, az évjárattól függően csupán 2 %-án történik vízpótló öntözés. A gyümölcsösök esetében az öntözhető terület aránya 11,5-12,8%, és ebből a tényleges megöntözött terület aránya 1,9-7,7%. Az öntözésre berendezett terület hazánkban (2,7-3,2%) jóval az uniós átlag (8,7%) alatt van. A ténylegesen megöntözött területre kijuttatott vízmennyiség az öntözés intenzitásától függően hazánkban 0,8-2,3 ezer m3/ha között változik. Mivel öntözzünk? Minden jel arra mutat, hogy akár a víz hiányának, akár többletének kezelésére összpontosítunk, fokoznunk kell a víz megtartására irányuló beavatkozásokat (ideértve a legnagyobb tározó tér, a talaj tározó kapacitásának kihasználását is), ha lehet olyan módon, hogy a műszaki beavatkozások alkalmasak legyenek az ellentétes kockázatok (sok víz, kevés víz) kezelésére. Természetes és mesterséges vízvisszatartó intézkedések szükségesek, a vízfolyásokhoz, vizes élőhelyekhez, természetes tavakhoz kapcsolódóan, kölcsönösen előnyös intézkedések megvalósításával. A természetes vízvisszatartás a nagyobb lejtésű domb- és hegyvidéki területeken az érdesség növelésével (növényzet telepítés, erdősítések stb.) megvalósítható, ami növeli az összegyülekezési időt, elnyújtja az árhullámot, ezáltal alacsonyabb vízszintet és így csökkenő kockázatot jelent. A síkvidéki vízgyűjtők esetében a lefolyás késleltetése és a morfológiai adottságokhoz igazodóan megvalósított megtartása csökkenti az alsó vízgyűjtők terhelését, a belvízzel való elöntésük kockázatát. Ahhoz, hogy a leghatékonyabban kerüljenek meghatározásra az ilyen típusú intézkedések, a vízrendszer komplex felülvizsgálatára van szükség a jelenlegi és a prognosztizált területhasználatok és a klímaváltozás várható területi hatásainak figyelembevételével. A vizek visszatartására irányuló műszaki beavatkozásokat (így például a vízjárta terek kijelölését, tározóterek kialakítását, csatornák üzemvízszintjének felülvizsgálatát) nem lehet megoldani a mezőgazdaság támogatása, például a művelési ág megváltoztatásának, vízvisszatartó agrotechnika, a talaj lazítás, a szintvonallal párhuzamos művelés, a melioráció széleskörű alkalmazásának, és a Natura 2000 területek használatának felülvizsgálata nélkül. Mérlegelni szükséges a különböző célok teljesítésének nemzetgazdasági következményeit is. A vizek visszatartása a táblán belül a leghatékonyabb, ezért agrotechnikai eszközökkel és az ott használható műszaki eszközök igénybevételével (mélylazítás, szántásirány, árokrendszer megléte, erdősáv), valamint területhasználat-váltással kell, hogy kezdődjék. A helyes mezőgazdasági-gyakorlat kötelező elemei közé kell beemelni az alapvető vízgazdálkodási követelményeket. Igen fontos kérdés a táblaméretek optimalizálása, a tulajdonviszonyok rendezése (sík és dombvidéken egyaránt), ami elősegítené a tározást. Ugyanakkor a megvalósításról a tározás üzemköltségének és össztársadalmi hasznosságának együttes mérlegelése alapján kell dönteni. A vizek tározásának nem pusztán vízkészlet-gazdálkodást, terület és vidékfejlesztést (turizmus) javító következményei, hanem üzemeltetési (ideértve a védekezést is) és fenntartási költség megtakarító következményei is lehetnek. A Kormány kiemelt célja az öntözhető területek növelése, az öntözéses-gadálkodási feltételek biztosítása. Egyrészt azon régiókra kell elsősorban koncentrálni, ahol a termőterület adottságai lehetővé teszik az öntözést, de jelenleg nem áll rendelkezésre megfelelő vízkészlet, másrészt, ahol a gazdák együttműködési szándéka, akarata tetten érhető. A fejlesztési lehetőségeket komplexen (teljes öntözési rendszerre kiterjedően: átvezetés, tározás, szétosztás) és vízgyűjtő-szemlélettel kell kezelni. ÖNTÖZÉSES-GAZDÁLKODÁS ÉS TERMÉSZETVÉDELEM A túl sok és a túl kevés víz problémája a Kárpát-medencében régóta ismert és ez nemcsak a mezőgazdaságot, de a társadalom minden rétegét, életünk mindennapjait is egyre súlyosabban érinti. A klímaváltozást jellemző szélsőséges időjárási helyzetek azonban nem a vízháztartás felborulását, pusztán egy új egyensúlyi helyzetet megelőző, egyre csökkenő amplitúdójú szélsőségek sorozatát jelentik! Sajnos azonban a hazai szabályozások rendkívül ellentmondásosak. A vízügyi szektor már régóta és rendkívül komolyan veszi a környezet védelmét, bár korábban még minden vízzel kapcsolatos állami feladat egy kézben összpontosult, tehát nem parciális, hanem integrált megoldások születtek. Ha valaki ismeri a vízügyi szakpolitikákat, vagy olvasta a Nemzeti Vízstratégiát, a Kvassay Jenő tervet (az interneten elérhető) világosan láthatja, hogy a hivatásszerűen vízzel foglalkozók mindig is fontosnak tartották a vizekkel való ésszerű gazdálkodást, a vízvisszatartást, de a
