Hidrológiai Közlöny, 2020 (100. évfolyam)
2020 / 1. szám
46 Hidrológiai Közlöny 2020. 100. évf. 1. sz. A TÁJSZEMLÉLETŰ VÍZGAZDÁLKODÁS KONCEPCIÓJA A TALAJTAN TUDOMÁNYA SZEMSZÖGÉBŐL A tájszemléletű vízgazdálkodás talajtani szempontjainak érvényesítése természetesen nem könnyű feladat. Az elérendő cél a talaj erőforrások leghatékonyabb kihasználása, miközben termőképessége nem romlik, de inkább javul, és képes a talaj társadalmi, környezeti természetiökológiai funkcióinak fenntartására. Ezek a célok már első ránézésre is számos konfliktust hordoznak magukban, még akkor is, ha jelen írásunkban megpróbálunk csak a talajok vízgazdálkodási aspektusaira koncentrálni. Természetesen a vízgazdálkodás erősen összefügg számos talajkémiai, vízkémiai, kolloidkémiai jellemzővel és közben hatással vannak a talajbiológiai jellemzőkre, folyamatokra is. A táj szemléletű vízgazdálkodás nem képzelhető el talajtani pillérek nélkül, hiszen a víz jelentős része rövidebb, hosszabb időt tölt a talajban, ott raktározódik, áramlik a felszínnel párhuzamosan, illetve az időjárás és tájhasználat függvényében fel-le a talaj szelvényben, és talán itt hasznosul a legnagyobb mennyiségben a szántóföldi növénytermesztés során. A teljesség kedvéért azt is meg említeni, hogy a talajban a víztestek nem tisztán, hanem talajoldat formájában vannak jelen, a környezeti tényezőknek megfelelően dinamikusan változó kémiai egyensúlyrendszerek formájában. Itt történik a tápanyagok oldódása és a növények felé való közvetítése, de ugyanitt zajlanak le a toxikus anyagok oldódási, megkötődési, jó esetben lebomlási folyamatai is. Jó példa erre a nitrátosodás folyamata, amit bár nem széles körű vízgazdálkodási stratégiába illesztve, de mégis hosszú ideje kezel a szakma és a hatósági szabályozás, mind hazai, mind EU-s szinten (59/2008. (IV. 29.) FVM rendelet vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméhez szükséges cselekvési program részletes szabályairól, valamint az adatszolgáltatás és nyilvántartás rendjéről). Jelentős változások érezhetők az ökológiai funkciók fenntartását és a talajminőség javulását célzó szabályozásban is „Az éghajlat és környezet szempontjából előnyös mezőgazdasági gyakorlatokra nyújtandó támogatás igénybevételének szabályairól, valamint a szántóterület, az állandó gyepterület és az állandó kultúrával fedett földterület növénytermesztésre vagy legeltetésre alkalmas állapotban tartásának feltételeiről” szóló 10/2015. (III. 13.) FM rendelet. A vizek kémiai jellemzőit meghatározó talajtani öszszefüggések mellett - melyre talán eddig is több figyelem összpontosult - a vízgazdálkodási koncepció irányából a vizek mennyiségi kérdései is előtérbe kerültek. Ennek oka a klímaváltozás, illetve a változó klimatikus feltételek között folytatott gazdálkodás alkalmazkodóképességénekjavítása. Nagy problémát jelent a jelenlegi tájhasználati és agrotechnikai módszertanban a víztöbblet - ár- és belvizek -, illetve a vízhiány, aszály kezelése. Sajnos a korábbi gyakorlat ezeket a problémákat nagyon mérnöki módon, egyenként próbálta kezelni, mely mára bebizonyosodott, hogy nem érte el a célját. A talaj aszály, a belvíz és árvizek probléma köre egyébként is szervesen összefügg. A belvízzel leginkább veszélyeztetett területek a hajdani árterek parti hát mögötti, lefolyástalan, mélyfekvésű területei. Az árvizek alkalmával kiöntő víz a meder mentén lelassul és lerakja hordalékának jelentős részét. Ez a folyamat egy durvább fizikai féleségű természetes gátat épít a folyók két oldalán - az úgynevezett folyóhátat, vagy parti gát, néhol part hát - mely felett a nagy áradások vize kifolyt a folyóhátak mögötti területre, ahol megrekedt és csak a fokokon keresztül tudott lassan visszafolyni a főmederbe. Ezalatt természetesen a még benne levő lebegő, agyagfrakció is kiülepedett és felhalmozódott a területen, agyagos, kötött talajokat eredményezve. Ezek a talajok erősen kötik a vizet, duzzadnak, rossz vízvezető képességgel rendelkeznek, így a hirtelen megjelenő többlet vizet nem tudják befogadni. Lefolyástalan, mélyfekvésü helyzetük miatt pedig magukra húzzák a vizet, ami ott megreked és belvizet okoz, A belvizek a talajokat tovább iszapolják, így szerkezetük leromlik, porozitásúk leesik, ami a kialakult helyzetet tovább rontja. Ilyen körülmények között a tavaszi többletvizek sem tudnak a talajba szivárogni, azokat a gazdák minden erővel megpróbálják levezetni, hogy a területet minél hamarabb művelhetővé tegyék. Ezek a vizek később nagyon hiányoznak a talajból, ami fokozza a talajaszály kialakulásának lehetőségét. Ezért is vitatkoznánk a jelenlegi szakmai vélekedéssel, mely a belvizekkel terhelt területeken nem javasol öntözést (Kemény és társai 2018). Szakmai szempontból ezek a területek igen is rászorulnak az aszályos években a többletvíz-ellátásra, öntözésre, elsősorban a pangóvizes területeken, ahol a belvíz a felszínen összegyülekező vizek eredménye. Magyarország mezőgazdasági területeinek jelentős része, különösen az alföldi területek erősen aszály érzékenyek. Ennek természetesen részben klimatikus okai vannak, amit a kontinentális, száraz nyarakkal jellemzett kárpát-medencei klíma magyaráz. A nyári szárazság és aszály veszélyével a magyar mezőgazdaságnak folyamatosan szembe kellett/kell néznie. Ezt a helyzetet csak tovább rontja a klímaváltozás hatására szélsőségesebbé váló időjárás. A klímaváltozási szimulációs vizsgálatok ugyan nem jelzik a csapadék éves összegének további jelentős csökkenését, de az éven belüli eloszlás a téli félév csapadék mennyiségének növekedését, illetve a nyári csapadékok csökkenését jelzi előre. Fontos további tényező a szélsőséges csapadékok, intenzív záporok valószínűségének növekedése, ami a magyarországi talajtani adottságok miatt tovább csökkenti a hasznosuló víz mennyiségét. A legfontosabb területeken található kötött talajok a hirtelen csapadékokat nem tudják befogadni, a víz jelentős része elfolyik a felszínen és nem hasznosul a mezőgazdasági termelésben. Ezt az állapotot jelentősen rontja a művelés hatására létrejövő szerkezeti leromlás, ami drasztikusan csökkenti a beszivárgást és a talajok víztározó képességét. A mezőgazdasági termelés szempontjából legfontosabb alföldi területek azonban nem csak helyi csapadékból
