Hidrológiai Közlöny, 2020 (100. évfolyam)
2020 / 1. szám
Juhász Endre: Visszatekintés a szennyvízelvezetés fejlődésére 37 gazdálkodást, ugyanakkor növelte a szolgáltatási biztonságot is. Az egységesítés általánosnak nevezhető hátrányos tulajdonsága viszont, hogy egy-egy időszakra gúzsba köti a fejlődést. Az uniformizált technológiák alkalmazása meghatározott kapacitás intervallumon belül kötelező volt, ami egyben kedvezően hatott az engedélyező szervek munkájára. A Vízügyi Szabványosítási Központ (VSZK) égisze alatt akár az ivóvízellátás, akár a szennyvíztisztítás méretsor szerinti technológiai elemei és berendezései csaknem teljes spektrumban minta-, ill. típusterv szinten kidolgozásra kerültek, és bárki számára hozzáférhetővé váltak. Az egységesítést nem csak a tervezők és a gyártók, hanem építés kivitelezők is szívesen fogadták. Számukra egy-egy műtárgy többszöri építésével, rutin szerelésével javult a minőség, másrészt főleg a hiánycikként szerepelt dúcolási és zsaluzó anyag felhasználása vonatkozásában gazdaságosságuk kedvezőbben alakult. Természetes, hogy a technológiai műtárgyak egységesített terveinél a kivitelezésben is érvényre jutottak az elmaradhatatlan fejlesztési tendenciák (pl. táblás zsaluzás, beton technológia stb.). A Vízépítő Tröszt - a panelházas építési program példájára - a mélyépítési műtárgyak építésének felgyorsítására acélbeton előre gyártott elemekből való megvalósítását szorgalmazta. Bár műszakilag mind a nedves, mind a műanyag kötéses kivitelezési módszer stabilitás szempontjából sikeresnek bizonyult, az elemek gyártásának „felszerszámozása”, a szállítás stb., az igényelt éves alacsony darabszám miatt nem volt gazdaságos, ezért az elképzelés a sikeres prototípusok megépítése ellenére elvetésre került. Az eleveniszapos biológiai tisztítás egyik legfontosabb eleme a biomassza kellő mennyiségű oxigénnel való ellátásához szükséges berendezés biztosítása. Különösen fontos azok energia felhasználása, melynek jóságát a kgC>2 /kWh mutatóval fejezik ki. Egyrészt a kutatás, másrészt az ezzel foglalkozó gyártó ipar nagy energiát fektetett abba, hogy könnyen szerelhető, tartós és főleg energiafelhasználás szempontjából minél kedvezőbb berendezés tudjon produkálni. A vízszintes és függőleges tengelyű mechanikus berendezésektől kezdve a különböző „légbefúvásos” megoldásokig folyt az útkeresés, melyhez az MHT Szennyvíz Szakosztály a gyakorlatban és elméletileg felkészült tagjai igen komoly hátteret biztosítottak. Hosszas licencválogatás után a mély légbefúvásos svéd membrántányéros „saniter” gyártmány (II. ábra) bizonyult hosszú távú, mai napig is használt megoldásnak. A 11. világháború és az 1990-es rendszerváltás éve között eltelt évtizedek alatt a hazai szennyvízelvezetés szellemi felkészültsége nagyot fejlődött, igyekezett felzárkózni a fejlett technikájú és lényegesen gazdagabb országok közelébe. Ehhez az is hozzájárult, hogy építéstechnológiai, gépi berendezésekre, komposztálási megoldásokra itthon „pénzdíjas” pályázatokat írtak ki, mely egyrészt rendre új és kedvező megoldásokat hozott, másrészt egészséges verseny alakult ki az alkotó főleg tervezői műhelyek között. Különösen jelentősek voltak a nagyobb városok szennyvíztisztítására kiirt pályázatok, melyek a minőség szempontjából újabb és újabb technológiai megoldásokat eredményeztek. Feltétlen meg kell említeni ezek közül az Észak-Budapesti szennyvíztelepre és a Balaton körüli csatornázásra kiirt pályázatot, melyet a szaktárca kiemelten sikeresnek minősített. Valamennyi ilyen jellegű országos pályázat az MHT Szennyvíz Szakosztályának égisze alatt zajlott s egyformán felkeltette az érdeklődést, valamint a szakmai elismerést. Csakhamar ez a szakosztály 350 fős taglétszámával lett az MHT legnagyobb és legsikeresebben működő területe. II. ábra. Saniter típusú mélylevegőztető Figure II. Saniter type deep aerator Az 1980-as évek közepén beindult nagyvárosaink szennyvíztisztító telepeinek megvalósítási programja. Központi támogatásból nyolc város kapott lehetőséget. Tekintettel arra, hogy Győr város korábban a kapott támogatást először színház építésére, majd stadionra költötte. Ezek után az OVH úgy döntött, hogy saját hatáskörében látja el a beruházási feladatokat. A városok között megindult a tülekedés. Valójában mind azonnal és elsőként akarta a megvalósítást. A program bár beindult, de csak részben haladt előre, ui. a politika a Vízügyi szaktárca szerepét 1990-ben felülírta, ennek következtében a megkezdett fejlesztés sajnos csak évek múltán tudott folytatódni. Az 1990-es évek után felgyorsult a csatornázás fejlesztése A háború és a rendszerváltás közötti 45 év nem mondható a csatornázási szakterület jelentős előrelépésének. Mindössze 375 település rendelkezett (benne valamennyi város) egységes rendszerű csatornahálózattal, ám ez nem jelentette azt, hogy a településeken belül mindenütt lett volna vezeték vagy, hogy mindegyike rendelkezett volna szennyvíztisztítóval. A meglévő 325 különböző fokozatú tisztító mű összes hidraulikai kapacitása 1,45 millió m3/dt, a gyűjtő hálózathossza pedig 12,5 ezer km-t tett ki. A telepek mintegy kétharmada kapacitáselégtelenség miatt mérsékelt hatékonysággal tudta csak feladatát betölteni. Amint az I. táblázatból is kitűnik, a KSH 2004. január 1-re vonatkozó adatai szerint a lakásállomány 42,5 %-a volt hálózatra kötve, mely ~ 4,5 millió fő kiszolgálásét jelentette, ami ebben az időben a közepesen fejlett országok besorolásának felelt meg.
