Hidrológiai Közlöny, 2020 (100. évfolyam)
2020 / 3. szám
5 Vízgazdálkodás a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság működési területén Schubert József, Sindler Csaba, Pinczehelyi-Tátrai Tímea, Gaál Erzsébet, Kovács Gábor, Sághiné Juhász Ildikó, Szalóky Mira, Horváth Zoltán, Horváth Gábor, Pál Irina, Jakab Róbert, Mosonyi Zoltán Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, 7623 Pécs, Köztársaság tér 7. (E-mail: titkarsag@ddvizig.hu) Kivonat A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (DDVÍZIG) egyike a működési területükkel az ország teljes területét lefedő 12 vízügyi igazgatóságnak. Bár az egységes vízügyi szervezet 1953. évi felállása óta az Igazgatóság feladatköre, dolgozóinak létszáma többször is jelentősen változott, azonban a vizekkel kapcsolatos államigazgatási feladatok ellátása mindig is változatlan maradt. E feladatkörön belül rendkívül széles körű tevékenységet folytat a vízügyi igazgatóság. A Duna és a Dráva érintettségéből adódóan (többek között) foglalkozik árvízvédelemmel, a mélyfekvésű területein pedig belvízi védekezéssel. Mivel a DD VÍZIG területén rendkívül sűrű a vízfolyáshálózat, mely vízfolyásokon sokszor rendkívül szélsőséges vízhozamváltozások fordulnak elő, ellátja a vízfolyások vízlevezető képességének fenntartását biztosító rendezését, és részt vesz a helyi vízkárelhárításban. Teljesíti az Európai Unió Víz Keretirányelvének követelményeit, mely szerint gondoskodik a felszíni és a felszín alatti vizek úgynevezett ,jó állapof’-ának eléréséről. Ennek érdekében folyamatos monitoring tevékenységet végez, melynek segítségével - mint az állami tulajdonban lévő vizek, vízkészletek vagyonkezelője - folyamatosan nyomon követi a vizek minőségi és mennyiségi állapotát. A feladatok sorát sokáig lehetne még sorolni, de ami a lényeg, és amiért mindezt a tevékenységet végzi az Igazgatóság az az, hogy egyidejűleg biztosítsa a társadalom víz iránti igényének kielégítését, illetve a víz káros hiányával vagy többletével szembeni védelmét, egyúttal a vizek állapotának mind minőségi, mind mennyiségi szempontú megóvását. Kulcsszavak Vízgazdálkodás, folyószabályozás, hajózás, árvízvédelem, belvízvédelem, vízrendezés, helyi vízkárelhárítás, vízrajz, vízminőség, monitoring^______________________________________________________________________________________________ Water management on the operational area of the South-Transdanubian Water Management Directorate Abstract The South-Transdanubian Water Management Directorate (STDWMD) is one of the twelve water management directorates, which altogether cover the whole territory of Hungary. The number of its employees and the responsibilities of the South-Transdanubian Water Management Directorate have changed significantly and several times since the establishment of the United Water Management Organization in the country in 1953, though the performance of water management related state administration tasks always remained the same. STDWMD is engaged in a very wide range of activities. Due to the involvement of the Danube and Drava Rivers, the Directorate deals (among other things) with flood protection, and on the low-lying areas with drainage control and flood damage protection. Due to the extremely dense network of watercourses in the STDWMD area, where watercourses often experience extremely high changes in water flow, STDWMD provides management of water courses, ensuring the maintenance of their drainage capacity, and participate in local water damage prevention. STDWMD meets the requirements of the EU Water Framework Directive, which provides the principles of achieving the “good status” of surface and groundwater bodies. For this purpose, STDWMD - as the property manager of state-owned water bodies and water resources - continuously and effortlessly monitors the quality and quantity of waters. This line could, of course, be continued for a long time, but what is essential and why it does all this is to simultaneously ensure that society's demand for water is met and it is protected from harmful water shortages or surpluses, while improving water quality, in order to ensure the balanced and long-term sustainable management of waters. Keywords Water management, river regulation, shipping, flood protection, inland water protection, water management, local water damage prevention, hydrography, water quality, monitoring. A DÉL-DUNÁNTÚLI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG ÁLTALÁNOS BEMUTATÁSA Történeti áttekintés A vízgazdálkodásnak - kezdetben elsősorban a vízszabályozásnak - az országos helyzethez hasonlóan térségünkbe is évszázados hagyományai vannak. A máig kiható jelentősebb vízszabályozások a reformkorra nyúlnak viszsza, majd a XIX. század végi gazdasági fellendülés idején végzett vízimunkák nyomán alakultak ki főbb elemeiben a felszíni mederhálózatok és párhuzamosan az árvízvédelmi művek, illetve rendszerek. Önálló vízügyi államigazgatás azonban nem létezett. A vízügyi feladatok 1948 előtt - a vízügyi szervezetek államosítását közvetlenül megelőzően - több szerv között oszlottak meg. A feladatok egy részét állami vízügyi hivatalok - folyammérnöki és kultúrmérnöki hivatalok - más részét a megyei törvényhatóságok, valamint a vízitársulatok látták el. A folyammérnöki hivatal feladatkörébe tartoztak az állami kezelés alatt álló, hajózható folyókon felmerülő műszaki teendők; a meder folyamatos nyilvántartása; a hajózási akadályok felkutatása, megjelölése és eltávolítása; a hajóút kitűzése; közreműködés kompok, révek, hidak vízjogi engedélyezésénél; részvétel a vontató utak kijelölésében, a szabad kikötés meghatározásának és a hajómalmok helyének megállapításának ügyeiben. Ide tartozott a hivatal hatáskörébe rendelt folyószakasz mellett lévő vízitársulatok elsőfokú felügyelete, amely feladatot a hivatal vezetője miniszteri megbízottként látott el.