Hidrológiai Közlöny, 2019 (99. évfolyam)
2019 / 1. szám
56 Hidrológiai Közlöny 2019. 99. évf. 1. sz. 1885-ben már jelentkeztek suvadások, amit a geológusok végtelenül izgalmasnak, a mérnökök pedig egy lidércnyomásnak tartottak. A lesuvadt anyag eltávolítása tovább növelte a kitermelendő földmennyiséget. A földmunkák előrehaladásával a suvadások egyre veszélyesebbé váltak. A korabeli leírás alapján a munkaterületet bugyborékoló források borították, a talaj olyan agyagból állt, amely, ha ráragadt az ember lapátjára, képtelenség volt levakarni róla. Már ekkor megfigyelték, hogy a suvadások esőzéskor keletkeztek. A dombon, mintegy 100-150 m-re a csatornától 60-70 cm széles repedés keletkezett a suvadás előtt. A 14 km hosszú kontinentális vízválasztó, a culebrai terület, részben üledékes, részben vulkanikus eredetű geológiai képződmények kusza keveréke. Az utólagos vizsgálatok szerint egy oligocén korú kék agyagréteg tehető felelőssé a suvadások kialakulásáért. Az agyag ellenállása kisebb volt, mint a nagyon meredek hajlású rézsű súlya. 1885 márciusában újabb 24 millió USD kölcsön felvétele vált szükségessé. így 1885 júniusában visszatértek az eredeti 240 millió USD költségvetéshez. A pazarló hazai gazdálkodás mellett csökkent a kivitelezésre szánt összeg, felvetődött, hogy a jövőben finanszírozási problémák alakulhatnak ki. 1887 szeptemberében Ferdinand de Lesseps feladta elképzelését a tengerszinti csatornáról, elfogadta, hogy zsilipes csatornát kell építeni. A csatorna vízszintjét 49 méteres magasságban határozták meg. Hiába cselekedett Lesseps azonnal, a döntés későn született meg. Csőddel fenyegetett a Panama-csatorna építése. 1887 októberben Gustav Eiffel megbízást kapott a zsilipek tervezésére és építésére 24 millió USD összegben. 1887. A földmunka bevágása 23 méteres fenékszélességgel épül keresztül a dzsungelén. A legnagyobb erőfeszítések 1887-1888-ra estek, amikor 18 000 munkás (az átlagbér 1 dollár/nap) évente mintegy 15 millió köbméter földet távolított el. Naponta 120 vasúti szerelvény kitermelt föld hagyta el a bevágást. 1888. június 5. A sorsjegy kibocsájtást a francia szenátus több mint felének anyagi meggyőzése után megszavazták. (A későbbi bírósági ítéletek részben fényt derítettek az elkövetőkre, de valójában csak egy embert zárnak börtönbe. A szenátus megvesztegetését nevezték el panamázásnak, amit a magyar köznyelv is átvett a XIX. század végi hasonló magyar esetek rövid jellemzésére.) A pénzügyi csőd hatására 1889. február 4-én a polgári törvényszék felszámolót jelölt ki a csatorna társasághoz. 1889. Ferdinand de Lesseps felhagyott a Panama-csatorna projekttel. Több mint 5 000 francia, valamint több mint 25 000 más nemzetiségű halt meg az építkezés 8 éve alatt, főként maláriában és sárgalázban. 1889. május 5-én a felszámoló is leállíttatta az építkezést. Még ugyanebben az évben Philippe Bunau-Varilla megszerezte a csatorna koncessziót, majd felvásárolta a részvények nagy részét. Kiderült, hogy a csatorna társaság 2 575 napilapot fizetett le a kedvező hírek szolgáltatásáért! 1893-ban első fokon két év börtönre és 4 000 dollár pénzbüntetésre ítélték Gustav Eiffelt, de másodfokon a bíróság megállapítása szerint nem követett el bűnt, csak tisztességtelen haszonnal dolgozott. Eiffel a lelki megrázkódtatás hatására felhagyott minden műszaki projekttel és a művészetek felé fordult. 1902. január 4. A francia tulajdonosok felajánlották a Panama-csatorna jogainak, valamint az elvégzett munkának az eladását az Egyesült Államok részére 109 millió USD-ért. 1902. június 19-én megszületett a Kongresszusi döntés 42:34 arányban Panamának Nicaraguával szemben. Az Egyesült Államok 40 millió USD-t ajánlott az addigi építkezésért, amibe a franciák Philippe Bunau-Varilla javaslatára belemennek. 1903. Az Egyesült Államok 10 millió dollárt akart fizetni Kolumbiának a csatorna jogokért, de keveselték a pénzt és 1903. március 14-én elutasították az ajánlatot. Az Egyesült Államok szenátusa ratifikálta, hogy az USA jogot formál a Panama-csatorna megépítésére és a 10 km széles csatorna övezetre. 1903. október 10. Philippe Bunau-Varilla találkozott Roosevelt elnökkel Washingtonban, majd tájékoztatta, hogy a panamaiak egy csoportja forradalomra készül. Megkérdezte, hogy az Egyesült Államok meg tudja-e előzni azt, hogy a kolumbiai csapatok szétverjék a forradalmat. Utána többször egyeztetett a külügyminiszterrel. Később Philip Bunau-Varilla, mint közvetítő tárgyalt Dr. Manuel Amador panamai orvossal, a későbbi első panamai elnökkel az Egyesült Államokban a Kolumbiától történő elszakadásról. 1903. szeptember 17. Az Egyesült Államok csapatokat küldött Panamába, hogy biztosítsák a vasútvonalat, ha esetleg támadás érné. 1903. november 2-án több mint 200 kolumbiai katona érkezett Cartagena-ból egy hadihajón Colonba, és befutott a Dixie csatahajó is az USA (vasúti) érdekeinek védelmére. A vasút vezetője „elrejtette” a személyszállító kocsikat, így csak a kolumbiai tiszteket szállították el a túlparti Panama-városba, ahol fogságba estek. 57 évvel a vasúti egyezmény megkötése után az Egyesült Államok Kolumbia ellen fordította azt. 1903. november 3. Választások az Egyesült Államokban, ezen a napon kell a függetlenséget kikiáltani Panamában. A függetlenség kikiáltása után 80 perccel az Egyesült Államok már elismerte Panamát. 3-án és 4-én további hét csatahajó érkezett mindkét partra, hogy biztosítsa az ország függetlenségét. Panama megalakulásának kiadásait a Brandon bankház finanszírozta, mert az USA az évi költségvetetésében nem volt költségvetési sor más országban puccs támogatására. 1903. A Panama-csatorna, Roosevelt elnök agresszív külpolitikájának sarkköve, 11 év múlva készült el. AZ AMERIKAI ÉPÍTKEZÉS 1903. november 18. Bunau-Varilla (3. kép), aki a forradalom napján felhatalmazást kapott, hogy mint panamai külügyminiszter Washingtonban tárgyaljon a csatornáról. Egy nappal a panamai delegáció megérkezte előtt aláírta a szerződést, mely az Egyesült Államoknak egy földsávot biztosít a panamai földszoroson keresztül, valamint a jogot a Panama-csatorna építésére.
