Hidrológiai Közlöny, 2019 (99. évfolyam)
2019 / 1. szám
34 Hidrológiai Közlöny 2019. 99. évf. 1. sz. A pusztaszeri parlagkútban a talajvízszint átlagos mélysége 1,2 m volt. A kontrollként kijelölt gyepterület talajvízszintje a szabad területi csapadék ciklikusságához igazodik. A vegetációs időszakban a talajvízszint periodikus csökkenése figyelhető meg, később a nyugalmi időszakban annak folyamatos emelkedése tapasztalható (6. ábra). A talajvízszint ingadozásának maximum értéke 1,1 m, az aszályos időszakok ellenére. A pusztaszeri akácos faállomány (Pusztaszer 6 A) alatt húzódó talajvízszint a nyugalmi időben mintegy 20 cm-rel maradt alatta a kontrollterület alatt mérthez képest. Májusban ez az eltérés pár nap alatt közel fél méterrel növekedett, majd a későbbiekben jelentős változás nem volt észlelhető, még a nagy csapadékok idején sem. Ez a jelenség - a vegetációs időszak elmúltát követő kiegyenlítődési folyamatok hiánya miatt - nem vezethető vissza egyértelműen a növényi vízfogyasztásra, ugyanakkor az órás felbontású talajvízszint észlelésen alapuló White-módszerrel ki lehet mutatni a talajvízből történő közvetlen vízfelvételt. Ennek értékét a 2014-es vegetációs időszakban 0,9 mm/napra (136 mm/vegetációs időszak) becsültem (Bolla 2017, Bolla és társai 2018). Talajnedvesség és evapotranszspiráció A talajnedvesség mennyiségére, illetve annak időbeli változására a vízháztartás csaknem valamennyi eleme kihat. Ennek megfelelően a talaj nedvességtartalmának ismerete legtöbbször nélkülözhetetlen a vízforgalmi számításoknál. A bócsai mintaterületek felső 80 cm-ének átlagos talajnedvességét a 7. ábra mutatja meg. A görbék mindegyike vegetációs időszakbeli száradást és nyugalmi időszaki nedvesedést mutat. A parlagterület nedvességtartalma mutatja a legdinamikusabb képet; ez a terület reagál leginkább a csapadékra (Bolla 2017, Bolla és társai 2018). Az erdei mintaterületek nedvességgörbéi kisebb amplitúdóval, viszont jól követik a kontrollterület görbéjét. A két bócsai erdőterület talajának nedvességtartalma hasonló, s átlagban csak 2%-kal alacsonyabb a parlagterületénél (Bolla 2017, Bolla és társai 2018). A talaj nedvességkészletének csökkenéséből számított evapotranszspiráció (Szász-Tökei vízháztartási egyenlet) átlagos napi értéke a parlagterületen 0,5-0,8 mm, az erdeifenyőben 0,3-0,5 mm, a szürke nyárasban pedig 0,4-0,5 mm értéknek adódott attól függően, hogy az egyes csapadékmentes időszakokból nyert adatok mediánját, vagy napok számával súlyozott átlagát vettem (Bolla 2017, Bolla és társai 2018). 7. ábra. A talaj felső 80 cm-es rétegének nedvességtartalom-változása a bócsai mintaterületen Figure 7. Fluctuation of the soil moisture in Bocsa PT-I (upper 80 cm soil layer) Fenti megállapítások jellemzően igazak a pusztaszeri méréseket illetően (8. ábra), azzal az eltéréssel, hogy az akácos (Pusztaszer 6 A) alatt átlagosan 4%-kal alacsonyabb a talaj nedvességtartalma a kontrollterülethez képest. Az evapotranszspiráció a parlagterületen 0,3-0,5 mm/nap, az akácosban 0,3 mm/nap. A metodikai részben leírtak szerint a fenti evapotranszspirációs értékek csak a felső 80 cm-es talajrétegre vonatkoznak, nem tartalmazzák a szürke nyaras 1,5 mm/napra és az akácos 0,9 mm/napra becsült közvetlen talajvíz-felvételét (Bolla 2017. Bolla és társai 2018). A kísérleti területek vízforgalma Hagyományos módszerek Az erdei vízforgalom fentebb ismertetett komponenseinek egyszerűsített vízháztartási egyenletbe rendezése után kapott vízforgalmat a 4. táblázat mutatja be. Mivel a mélybeszivárgás (80 cm alá) értéke maradéktagként adódott (a talajnedvesség mérésének korlátái miatt), ez a komponens magán viseli az összes többi vízforgalmi elem számítási hibáját. A hibaterjedés korlátozott, mivel csak a magas mélybeszivárgás értékek hordozzák magukban a számítás összes bizonytalanságát. Az adatok tendenciájából kiolvasható, hogy a talaj felső 80 cm-ére számított evapotranszspirációs értékek nem különböznek jelentősen
