Hidrológiai Közlöny, 2019 (99. évfolyam)
2019 / 1. szám
20 Hidrológiai Közlöny 2019. 99. évf. 1. sz. mívelt ország vizeire nézve, nehogy azok regulatiojában ideoda dolgoztatván: azaz minden tekintet nélkül az egészre, később egyik munka a másiknak akadályává legyen.” A vízgyűjtő-szemlélet szemléletes megfogalmazását közli művében: „Midőn gömbölyeg földünknek színéből ollyan darabot vizsgálat alá veszünk, mellyből a hó-, eső-, és forrásvizek mindenfelől öszvejőnek egy nagy elfogadó folyóba, ennek eredetétől elfogadójáig (recipiens) vagyis a vízfőtől a víztőig, akkor vizsgálat alá vettük azon folyót nemző vidéket (area generans fluvii) ” (Beszédes 1831). Amennyiben a vízgyűjtők társadalmi igények szerinti megváltoztatását tekintjük a vízgyűjtő-gazdálkodás leghangsúlyosabb részének, akkor a hazai vízszabályozásokkal kell kezdeni a tevékenység történetiségének áttekintését. A magyarországi vízgazdálkodás történetében az 1840-es években megkezdődött szabályozási munkák tervezése kezdi meg az első regionális szintű tervezési folyamatot, mely a társadalom által megfogalmazott gazdasági igény kielégítését valósította meg. Az ekkor Európában fennálló gabona kereslet kielégítésére fogalmazódott meg a társadalmi/gazdasági elvárás, hogy az alföldi folyók szabályozásával növeljék meg a mezőgazdasági termelésbe fogható területet (7. ábra). 1. ábra. A XIX. század elejének viszonyait mutató vízrajzi térkép a mai Magyarország területére (Forrás: OVF1964) Figure 1. Hydrographic map of the current territory’ of Hungary at the beginning of the XIX. century (Source: OVF 1964) Az elkészült tervek széleskörű szakmai és a kor viszonyaihoz képest széleskörű társadalmi véleményeztetést követően kerültek megvalósításra. Habár kidolgozásukkor és főleg azt követően akár több mint 100 év múlva is számos kritika fogalmazódott meg a tervekkel kapcsolatban, azt mindenféleképpen fontos megállapítani, hogy a Vásárhely Pál (2. ábra) irányításával kidolgozott terv az akkor megfogalmazott társadalmi elvárást kielégítette, növelte a termőterületek nagyságát, a gabonatermelésbe vonható területeket, ezáltal az érintett területek gazdasági potenciálja megnövekedett. A VILÁGHÁBORÚK KÖZÖTT A vízgyűjtők regionális szintű fejlesztésének igénye és használatuk szükségességének felismerése a mérnökök részéről vezetett oda, a társadalmi fejlődéssel együtt, hogy a vízgazdálkodással kapcsolatos tervezési feladatok súlyponti kérdéssé váltak. A vízgazdálkodás regionális szinten történő tervezését Magyarországon Sajó Elemér (3. ábra) Emlékirat vizeink fokozottabb kihasználása és újabb vízügyi politikánk megállapítása tárgyában című munkájában foglalja össze (Sajó 1931). Sajó Elemér munkájában, mintegy 100 évre visszatekintve, részletesen áttekintette a gróf Széchenyi István kezdeményezésére megindult vizszabályozási munkák eredményeit, és azok alapján határozta meg a jövőbeni fejlesztési irányokat. Sajó idején a fejlődés gazdasági szükségessége mellett meg kellett határozni a megváltoztatott államhatárok miatt szükséges vízgazdálkodási intézkedéseket is. A tervkészítés során az elsődleges szempontként a felgyorsult gazdasági fejlődéshez, kellően rugalmasan idomuló tervezés fontosságára hívta fel a figyelmet. Kiemelte, hogy a terv keretjellegére kell a hangsúlyt helyezni, és csak annyit kell tartalommal megtölteni, amennyi „a várható legkisebb igényeknek” megfelel. Ezen tervezési metódussal biztosítható a külső körülményekhez igazodó kellő rugalmasság. A kidolgozott terveknek igazodniuk kell a gazdasági és pénzügyi környezet jövőbeni megváltozásaihoz, hogy a tervezett beavatkozásokat - a pénzügyi keretek függvényében - tervezetten lehessen csökkenteni. De azon esetekre amikor többlet források nyílnak meg, is rendelkezzünk tervekkel a jövőbeni beavatkozásokra. A MAGYARORSZÁG VÍZÜGYI VISZONYAI A XIX.SZ. ELEJÉN
