Hidrológiai Közlöny, 2018 (98. évfolyam)
2018 / 2. szám - SZAKCIKKEK - Somlyódy László: Vízminőség-szabályozás: Fejlődéstörténelem
Somlyódy László: Vízminőség-szabályozás: Fejlődéstörténelem 7 Dr. John Snow, a detektív Dr. John Snow (1813-1858) sebész és altatóorvos az 1831-es járvány idején egy Newcastle környéki bányában vesz részt növendékként a kezelésben, és a higiénia teljes hiányát tapasztalja. Kutatásokat végez az éter és a kloroform altatásra történő használatára - ez az eredeti szakterülete. Az ötvenes években már London egyik legj óbb „sztár” altatóorvosának tartják. Logikus és induktív gondolkodás jellemzi. A különböző tudományterületeket kiválóan ötvözi. Lakása egyúttal a laboratóriuma, ahol a legkülönbözőbb kísérleteket végzi. Snow detektívmunkája akkor kezdődik, amikor az 1848. évi járvány adatait hozzáférhetővé teszik. Az áldozatok száma meghaladta az 50 000-et. Ok-okozati összefüggés hiányában azonban a térj edés telj ességgel érthetetlen, a korábbi hipotézisek (lásd az előzőekben) nem adnak kielégítő magyarázatot. Snow az adatokat elemezve ellentmondó eseteket figyel meg: (i) előfordult, hogy a haldoklóval azonos légtérben tartózkodó személy sértetlenül távozott, (ii) másik esetben pedig ugyan semminemű fizikai kontaktus nem jött létre, az eredmény mégis végzetes volt. Snow tapasztalataira alapozva építi fel és adja közre hipotézisét. Úgy véli, a kolera kiváltója egyelőre nem definiált ágens, amelyet az áldozat lenyel, mégpedig más ürülékével való közvetlen kapcsolatot követően, vagy többnyire az elfertőzött ivóvíz révén. Snow hihetetlen kitartással, helyi ismereteit hasznosítva - a Soho az otthona - újabb és újabb eseteket, házakat és negyedeket vizsgál. Fontos mozzanat, amikor a víz útján történő terjedés elméletét kíséreli meg alátámasztani. Két, egymáshoz egészen közel eső (Thomas Street-i), hasonló épületblokkot talál, amelyek közül az egyikben élők egytől-egyig áldozatul estek a kolerának, a másikból pedig mindössze egy halálesetet jelentettek. A különbség: az ivóvíz két különböző helyről érkezett, közülük az egyik folyamatos szennyezést kapott egy csatornából. Behatóan vizsgálja egy-egy helyszínen a terjedés mintázatát és a higiéniás körülményeket. Ugyanakkor a városi statisztikára alapozva, madártávlatból is szemléli a történéseket. Sikerének egyik titka „interdiszciplináris” szemlélete: a különböző tudományterületek között hidakat építve, otthonosan mozog egyik tér-idő léptékről a másikra váltva, a baktérium mikrovilágától az emberen és a házakon át madártávlatig. Egyik feltevése, hogy a várostól délre lakók kitettebbek, hiszen sokkal nagyobb valószínűséggel fogyasztanak a városon áthaladó folyóból származó vizet. Az északon lakók különböző forrásokból kapják a vizet, ezzel szemben a déliek pontosan arról a Temze-szakaszról, ahova London csatornáinak nagy része ürít. A következtetés drámai: az 1848-1849. évi adatok elemzése délen nyolcszoros halálozási rátát mutatott északhoz viszonyítva. Elmélete alátámasztása érdekében különböző eseteket elemez. A Thomas Street-i nyomozását az ivóvíz-szolgáltatók felmérésével folytatja. 1850-ben Londonban tizenhárom nagyobb vállalat szolgáltatott ivóvizet. A Temzétől délre két cég, a Southwark and Vauxhall (S&V), valamint a Lambeth tartotta kézben a területet. Mindkét vízkivételt a Temze-torkolatba telepítették, azaz szennyezett vizet szolgáltattak. Ezt felismerve, 1850 elején a parlament szabályozta a vízkivétel elhelyezését. A Lambeth jogkövető magatartásával szemben azonban az S&V halogatta a döntés végrehajtását. A felmérés rávilágított arra, hogy néhány kerület - mint Dél-London is - két szolgáltatótól kap vizet, ebben az esetben egy szennyezettet és egy viszonylag tisztát. Most már másra nem is volt szükség, mint a halálozási adatok kisebb, a vízművek területeire történő felbontása révén annak megállapítására, hogy az S&V, illetve a Lambeth területeihez hány haláleset tartozott. Az eredmények igazolták Snow feltevését: amíg az S&V-terüle- ten 1:100 volt az arány, addig a másikon 15 000-ből egyet sem regisztráltak. A kísérlet azzal a területtel folytatódott, amelyen mindkét vállalat szolgáltatott vizet. A halálesetek helyéhez tartozó szolgáltató beazonosítása érdekében az interjúkészítéstől kezdve számos módszerrel próbálkoztak, siker nélkül. Itt mutatkozott meg ismételten Snow zsenialitása. Házi laboratóriumában végzett kísérletei alapján ugyanis kimutatta, hogy az S&V-víz mintegy négyszer több sót tartalmazott, mint a Lambeth-é. Erre a megfigyelésre (nyomjelzőre) alapozva, mintákat véve és analizálva könnyen kijelölhető volt a „bűnös” vízmű. Erőfeszítéseit - bizonyítandó hipotézisét - később híressé vált térképsorozat készítésével folytatta. Utcatérképen feltüntette a tizenhárom szolgáltatót, majd - házanként és házszámonként, az utcákra merőlegesen - fekete hasábok formájában a haláleseteket. Az eredmény drámai volt: a fekete hasáboka Broad Street-i kút környékén sokkal erősebben koncentrálódtak, mint más kút környékén. Ezután a Broad Street-i kút köré azzal a feltevéssel rajzolt egyenesek által lehatárolt Thiessen-poligont, hogy: (i) a görbén belüli pontok közelebb esnek az elszennyezett kúthoz, mint bármelyik más forráshoz; (ii) a kívül lakók pedig bármelyik másik forrást választhatták a tizenhárom közül, ami közelebb volt, mint nevezetes kutunk. így a halálesetek 60%-át sikerült azonosítani. A szerkesztés geometriailag a kutaktól mért távolság alapján történt, azaz a „falakon keresztül” is történhetett terjedés. Ezzel szemben Snow rájött, hogy hipotézise alapján ezt a távolságot az utcák menti gyalogosidővel kell helyettesíteni. Ezért utolsó lépésként végrehajtotta ezt a transzformációt, és most már zárt görbével definiálta a kút körüli cellát. A kapott szabálytalan, piskóta jellegű görbe szinte egybeesett a kolera kitörési határával, újabb bizonyítékot szolgáltatva. A művelet elvégzéséhez komoly terepmunkára volt szükség: a címek begyűjtése, meglátogatása és az elérési idő meghatározása. Snow eredményei szerint a cellához mérten „külső” áldozatok mind kapcsolatban voltak a nevezetes kúttal, a belsők mintegy 90%-a valóban a legközelebbi kúthoz járt, utóbbi 90%-a pedig notórius Broad Street-i vízfogyasztó volt. Feltevése további megerősítését szolgálta egy 500 fős műhely és egy sörfőzde: mindkettő független kúttal rendelkezett, és áldozat nélkül úszta meg a járványt. Ezzel szemben egy másik sörfőzdében igen magas volt a halálozási ráta: mint kiderült, Broad Street-i vízzel dolgoztak. Snow most már biztos volt igazában, és 1854. szeptember 7-én a kormányzótanács szükségállapot-ülésén meghallgatást kért. Vázolta elméletét. Javasolta a Broad Street-i kút lengőkarának eltávolítását: tette ezt oly módon, hogy a hipotézis nem volt kételyek nélkül bizonyítottnak tekinthető, hiszen a szennyezés és a kolera között csak
