Hidrológiai Közlöny, 2018 (98. évfolyam)
2018 / 1. szám - SZAKCIKKEK - Szigyártó Zoltán: Javaslat a vízszinttartással működő árvízi szükségtározó-rendszer üzemeltetésére
20 Hidrológiai Közlöny 2018. 98. évf. 1. sz. szükségtározó sem tudja megakadályozni azt, hogy valahol a folyó mentén olyan magas vízállás álljon elő, amely veszélyezteti az árvédelmi gát állékonyságát, vagy előidézheti azt, hogy a magas víz a gátat rövid időn belül meghágja. Vagyis amikor a veszélyt vagy a veszélyeztetett hely fölötti szükségtárók, illetve ott a folyóba torkoló többi folyó szükségtározóinak a lehető legnagyobb megnyitásával, vagy a szokásos, gáton folyó védekezéssel vagy pedig e három lehetőség valamilyen variációjának az alkalmazásával lehet csak elhárítani. • A rendkívüli üzem bevezetésére a szükséges információk beszerzését követően a vízügyi igazgatóság vezetője az OMIT illetékesének ad javaslatot, s a rendkívüli üzemet az OMIT rendeli el. • A rendkívüli üzem során szükséges intézkedésekre (az OMIT-e 1 szükség szerint egyeztetve) a vízügyi igazgatóság vezetője rendeli el. A TISZÁN LÉTESÍTETT SZÜKSÉGTÁROZÓRENDSZEREK ÜZEMELTETÉSE A tározórendszerek kialakítása Rátérve a Tisza menti szükségtározók üzemeltetésére azzal kell kezdenünk, hogy a Tisza ezen a szakaszán, mint Mindez azt jelenti, hogy a szóban forgó szükségtározók üzemeltetésével foglalkozva célszerű külön vizsgálni a Kiskörei-tározó feletti és az az alatti Tisza-szakaszon levő szükségtározó-rendszert. Ezt teszi indokolttá különben az is, hogy a Tiszán, a Kiskörei-tározó alatti három szükségtározó üzembe állítását a Sajón és a Hernádon levonuló nagy árhullámok is szükségessé tehetik; még abban az esetben is, ha a Bodrog torkolata feletti szükségtározórendszer üzemeltetésére nincs szükség, mivel a Tiszán és a Szamoson levonuló árhullám tetőzésének magassága alatta marad az ott tartandó vízszinteknek. tudjuk (a Szamoson a torkolatához közel létesült, s így a Tiszán levonuló árhullámokra is számottevő hatást gyakorló tározót is beleszámítva), hat szükségtározó van (I. ábra). Ezek közül a Tisza felső szakaszán lefelé, a Szamos torkolatáig van egy, van egy másik a Szamos torkolata és a Hemád torkolata között, és van még három, egymás közelében a Kiskörei-tározó alatt. Továbbá, mint említettük, van még egy szükségtározó a Szamoson is, annak a tiszai torkolatához közel. Ilyen körülmények között a Tisza Tokaj feletti és a Szamos torkolata feletti, összesen három szükségtározó közvetlen feladata a Tisza mentett területének védelme az országhatártól a Hemád torkolatáig. A Kiskörei-tározó alatti három, a Nagykunsági, a Hanyi-Ti- szasülyi, és a Tiszaroffi szükségtározó pedig mindenekelőtt Szolnok védelmét szolgálja. Amiből kitűnik, hogy a Kiskörei-tározó feletti szükségtározók feladata nem csak a Tokaj feletti közvetlen környezetük védelme, hanem ezekre még jelentős feladat vár a Tokaj és a Kiskörei-tározó közötti Tisza szakaszhoz tartozó mentett területek védelme során is. Vagyis ezekre a szükségtározókra hárul nem csak az északi országhatártól nagyjából Tokajig, hanem Tisza országhatár alatti teljes 340 km-nyi szakaszán az árvédekezés biztonságának a fokozása. A Tisza Bodrog torkolata feletti szakaszán levő szükségtározó-rendszerüzemeltetése rendes üzem esetén Az előzőek szerint e tározórendszerhez tartozik a Tiszán, az 707,0 fkm-es szelvényben levő Beregi-, és az 598 fkm-es szelvényben létesített Cigándi-Tiszakarádi, tovább a Szamos 19,8 fkm-es szelvényében levő Szamos- Kraszna-közi tározó, s ezek közül a Beregi-tározó az északi országhatárhoz kereken 38 fkm-re, és ettől számítva a Cigándi-Tiszakarádi tározó 109 fkm-re van. A Szamoson pedig a helyzet úgy alakul, hogy a Szamos-Kraszna-közi tározó az országhatártól 32 fkm-re, a Cigándi-Tiszakarádi Távolság a torkolattól fkm I. ábra. Árvízi szükségtározók a Tisza Szolnok feletti szakaszán és a Szamoson Figure 1. Flood distress reservoirs along stretch of river Tisza above town Szolnok and along river Samos