Hidrológiai Közlöny, 2017 (97. évfolyam)
2017 / Különszám - SZAKCIKKEK - Szalma Elemér, Karancsi Zoltán, Oláh Ferenc és Korom Annamária: Nymphaea dominanciájú disztróf élőhelyek populációdinamikájának hosszú távú vizsgálata
34 Hidrológiai Közlöny 2017. 97. évf. különszám Négy élőhely-típus (funkcionális csoportok) definiálása, továbbá fajai és társulásai körének meghatározása (Szalma és társai 2011a és b, Szalma 2003, 2005, Mester- házy és társai 2011a és b) 3. Figyelembe vett környezeti elemek: Víz mozgása (lenitikus, lotikus) és tápanyag-ellátottsága 0Szalma és társai 2002). Élőhelyek felszíni és/vagy felszíni alatti vízutánpótlása, Hidrogeológiai rezsim jellege (Tóth 1962, 1963, Almási 2001, Tóth és Almási 2001, Kiss és Szalma 2007). 4. Geofizikai vizsgálatok (földtani szerkezet): Bouguer-anomália térkép segítségével (Kiss 2006a és b, Kiss 2007, Kiss és Szalma 2007), Gravitációs anomália lineamens térkép (Kiss 2006a és b, Kiss és Szalma 2007, Szalma és Kiss 2009) 5. Adatfeldolgozás: Térinformatikai modell ArcView GIS, Többváltozós statisztikai módszerek segítségével: Főkoordináta-analízis (PcoA) (Podani 2001). EREDMÉNYEK ÉS AZOK ÉRTÉKELÉSE Az általunk összeállított életforma rendszer lehetőséget biztosított a vízinövények élőhely szerinti csoportosításához is. Tereptapasztalataink alapján meggyőződhettünk arról, hogy a hydro-therophyta életformájú fajok kizárólag nyugodtvizű (lenitikus) élőhelyeken fordultak elő, míg a hydro-hemikryptophyta fajok mindig olyan élőhelyeket részesítettek előnyben, ahol vagy a víz áramlása vagy a hullámzások következtében intenzív, állandó vagy időszakos vízmozgás volt megfigyelhető (Szalma 1998a és b„ Szalma 2003). Ezeket a megfigyeléseket, többek között Losee és Wetzel (1998), Madsen és társai (2001) és Janauer (2001) tanulmányai is alátámasztják. Janauer (2001) külön rámutat arra, hogy a vízinövények esetében a víz mozgási viszonyait, mint elsődleges ökológiai ható tényezőt kell figyelembe venni. A hydro-kryptophyta fajok esetében rögtön szembe tűnik, hogy morfológiai és élettani sajátságuk alapján is lényegesen eltérnek az előző csoportoktól (Szalma 1998a és b, Szalma 2003). Ebbe a csoportba tartozó fajok elviselik a víztest oxigén-szegénységét (hypoxiát), a teljes oxigénhiányt (anaerobiózist) (is) és ennek következményét, a nagy mennyiségben jelenlévő oldható növényi toxinok hatását (Dacey és Klug 1979). A hidrobotanikai vizsgálataink során négy jellemző élőhely-típust (funkcionális csoportot) tudtunk elkülöníteni. A lotikus vízmozgással jellemezhető élőhelyeket „áramló vizeié'-nek neveztük el. A lenitikus állóvízi élőhelyeket, faj összetételük, vízutánpótlás milyensége (felszíni vagy felszín alatti), a tápanyag ellátottsága és halobitás foka alapján, „eutróf állóvizek"-re, „disztróf állóvizek'-re és szikes vagy szikesedő állóvizek"-re osztottuk fel (7. ábra). A Tisza 76, öt hektárnál nagyobb holtmedre közül, a vízi-növényzete alapján, csak 18 láptó (disztróf) jellegű, a többi eutróf állóvizü vagy szikesedő. A Körösök 45 holtmedre közül csak kettő hordozza magán a láptavi jelleget. A Dráva 46 baranyai holtága közül 12 láptavi. A fent említett lápi jellegű holt meder kivétel nélkül felszin alatti vizek feláramlási, csapolási területein találhatók. Megfigyelhető, hogy az élőhelyeken belüli oxigén-rétegzettség kialakulásáért a periodikusan kiáramló, oxigénben szegény vagy oxigénmentes felszín alatti vizek tehetők felelősé (Bárdosi és társai 2000, Szalma és társai 2002, Szalma 2003). A kiáramló felszín alatti vizek egyes fajok megjelenésében vagy a társulások mintázatának alakulásában jelentős szerepet tölthet be (Lammerts és társai 2001). Ezt támasztják alá Bornette és Amoros (1991), Bornett és Large (1995), Bornette és társai (1996), Bornette és Arens (2002) és Klijn és Witte (1999) megfigyelései is, melyekben félsós vizű élőhelyekre jellemző Chara hispida, C. major, C. vulgaris, és a lápi (disztróf) Hottonia palustris és Caltha palustris fajokat, mint kiáramló felszín alatti vizeket indikáló fajokként jellemezték. Megfigyeléseikkel teljesen egybevágnak Jansen és társai (1996, 2000) és Beltman és társai (2001) publikációi, melyekben a lápi sorozathoz tartozó lápréti Cirsio-Molinietum társulás elterjedését szintén kiáramló felszín alatti vizekkel hozták szoros kapcsolatba. A Nymphaea dominanciájú disztróf állóvizi élőhelyek kialakulásában és makromintázatában, mint az fentebb látható volt, döntő szerepet játszanak a hidrológiai és a hidrogeológiai folyamatok. A környezeti hatásokkal szemben általában a vízinövény populációk szelektíven viselkednek, fennmaradásuk érdekében rezisztenciával vagy rezilienciával válaszolhatnak azokra. A fentieknek nem mond ellent, hogy bizonyos környezeti hatások (exogén faktorok) (pl. hidrológiai és hidrogeológiai folyamatok, szalinitás stb.) ellenben szelektíven befolyásolják egy adott élőhely fajkészletét vagy azok eloszlásának dinamizmusát. Ennek megfelelően megfigyelhető, hogy az eltérő élőhelyek különböző (só-, hidrológiai- és hidrogeológiai) gradiensek mentén különíthetők el. Yabe és Onimaru (1997) a hidrológiai tényezőknek tulajdonítanak fontos szerepet a tőzeges területek, lápok kialakulásában. Kutatási eredményeik alapján a lápok növényzetének differenciálódásában az átlagos talajvízszint, a vízszint fluktuációja, a felületi áramlás mértéke, valamint az elektromos vezetőképesség és az oldott oxigéntartalom kulcsfontosságúak, ellenben a pH alárendelt jelentőségűnek bizonyult Szinte mindegyik Nymphaea dominanciájú disztróf élőhelyekre igaz, hogy vízforgalma eu-, szemi- vagy asztatikus lehet. Az élőhely jellegét meghatározóan, vízutánpótlása kettős, melyet egyrészt az állandó vagy időszakosan (periodikusan) feláramló, mező- vagy/inkább oligotróf felszín alatti vizek -, -ezért vizük gyakran (periodikusan) oxigén-rétegzett, a fenéken gyakori az oxigénhiány (anaeróbia)-, másrészt felszíni vizek biztosítják. Vegetációja a lápi sorozat részét képezi. Az élőhelyeken a vízutánpótlás milyenségétől és mértékétől függően, a jellemző növényállományok gyakran komplexeket alkothatnak az eutróf állóvízi-, ritkábban áramló vizű élőhelyeket indikáló vízinövényfajokkal. Az élőhely-típushoz tartozó főbb növekedési formák a következők: Nymphoid*, Stratiotid*, Herbid*, Magnopotamoid, Parvopotamoid, Myriophylloid, Elodeo'id, Batrachioid, Utricularoid,
