Hidrológiai Közlöny, 2017 (97. évfolyam)
2017 / 2. szám - SZAKMAI CIKKEK - Borics Gábor - Ács Éva - Boda Pál - Boros Emil - Erős Tibor - Grigorszky István - Kiss Keve Tihamér - Lengyel Szabolcs - Reskóné Nagy Mária - Somogyi Boglárka - Vörös Lajos: Magyarország fontosabb vizeit érintő problémák, beavatkozások és a jelenlegi állapot áttekintése
92 Hidrológiai Közlöny 2017. 97. évf. 2. sz. hogy a kiterjedt ártéri vizes élőhelyeket halászatra, páká- szatra, tojásgyűjtésre, növénygyűjtésre, nádaratásra és legeltetésre használták. A rendszeresen visszatérő áradások és a tájhasználat változatossága tette lehetővé, hogy a vizes élőhelyek mozaikos élőhelykomplexumai növények és állatok sokszínű közösségeinek adtak otthont, melyek egyúttal a helyi emberek egy részének is megélhetést nyújtottak. Manapság az alföldi vizes élőhelyek a Tisza-völgy egykor kiterjedt aktív ártereinek utolsó képviselői. Ezen vizes élőhelyek számos mocsári- és mocsárréti növényzet-típus és számos faj, különösen vízinövények és rovarok (pl. szitakötők), ritka halfajok (pl. lápi póc, Umbra krameri), globálisan veszélyeztetett kétéltűek (békák, gőték és varangyok) valamint vízimadarak (pl. kis lilik, Anser erythropus) sokaságának nyújtanak menedéket (Aradi és társai 2003) (17. ábra). A vizes élőhelyek sokféleségének fenntartása a vízpótlás mennyiségétől és dinamikájától, valamint a megfelelő természetvédelmi kezeléstől függ. Kezelés hiányában az állandó vízpótlás a növényzet homogenizációjához vezet és a nád (Phragmites communis) által dominált, kiterjedt, de fajszegény élőhelyek alakulnak ki. Az érintett nemzeti park igazgatóságok ezért a vízpótlás szabályozását a Tisza természetes vízhozam-dinamikájához igazítják - amennyire csak lehetséges - és természetvédelmi célú kezeléseket végeznek az élőhelyek és fajok sokféleségének fenntartásához elengedhetetlen valamikori bolygatások „utánozása” érdekében. 17. ábra. A hortobágyi Hagymás-lapos részlete Figure 17. Hagymás wetland in Hortobágy A mocsarak szarvasmarhával történő legeltetését, mely a mocsarak hasznosításának egyik hagyományos módja volt, több síkvidéki vizes élőhelyen is újrakezdték, pl. a Hortobágyi, a Kiskunsági és a Körös-Maros Nemzeti Parkban. A nádasok kezelésére alkalomszerűen ugyancsak alkalmazzák az égetést (kontrollált tűzgyújtás) a késő nyári periódusban, amikor a nádnövény virágzik és tápanyagtartalmának jelentős része a hajtásban és a virágzatban van. A kezelések hatásainak nyomon követésére végzett vizsgálatok eredményei szerint az égetésnek csak ideiglenes hatása van, mivel a nádas megújulásához vezet, ezért két- három évente meg kell ismételni, a természetvédelmi kezelés részeként. A szarvasmarhával történő legeltetés azonban, még ha alacsony denzitásban (alacsony számos- állat-crtéken) történik is, hosszabb távon is eredményes lehet, mivel a szarvasmarhák taposásuk és legelésük révén hatékonyan gátolják meg a nád növekedését és terjedését. Az égetés és a legeltetés kombinációja különösen hatékonynak bizonyult a mocsári élőhelyek sokféleségének növelésében, mely a kétéltűek egyedszámának és faj számának növekedéséhez vezetett (Mester és társai 2015). Az újonnan égetett, öreg nádtól mentes területeket elsősorban a vízimadarak kedvelték, a legelt területeket a mezőgazda- sági területekhez kötődő madárfajok részesítették előnyben, míg a nem égetett, nem legelt (kontroll), öreg nádban gazdag területeken a nádasokhoz kötődő énekesmadarak mutattak maximumot. Ezen eredmények jó példával szolgálnak arra az esetre, amikor a mozaikos elrendezésű természetvédelmi kezelés egyszerre több fajcsoport számára kedvez (Mérő és társai 2015). A vizes élőhelyek kezelése területén az elmúlt években az egyik legelőremutatóbb eredménynek tekinthető a legeltetés és a hagyományos természetvédelmi gyakorlat egymásra találása és közös ismeretanyagának fejlődése. Bányatavak A Kárpát-medence alluviális fejlődése során a folyók, völgyüket változatos folyóvízi üledékkel, kaviccsal, homokkal, iszappal és agyaggal töltötték fel. Az ipar egyre növekvő igénye ezen anyagok intenzív bányászati tevékenységét eredményezte a régióban. A nyílt bányászatnak köszönhetően bányatavak százai jöttek létre, melyek felszínének mérete <1-100 ha, mélységük <10-70 m-ig terjed és kialakulásuk 5-100 évvel ezelőttre tehető. Ezek a bányatavak a bányászati tevékenység következtében létrejött, a kitermelés leállása után hátra maradt képződmények és elsősorban rekreációs területekként szolgálnak (18. ábra). A bányatavakra speciális hidro-geológiai és limnológiai tulajdonságok jellemzők, melyek alapvetően meghatározzák az e vízterek vizminőségének helyreállítása érdekében használható eszközöket (Borics és társai 2015). Mivel a Magyarországon található folyóvízi üledékek kémiailag semleges anyagok, a bányatavak vízminőségét elsődlegesen a talajvíz minősége határozza meg, amely a vízforgalmuk legfontosabb része. A talajvíz áramlása nagyon intenzív a durva szemcséjű alluviális üledékekben, ami azt jelenti, hogy a vízgyűjtő területen kialakuló szennyezés gyorsan megjelenik a bányatavak vizében, és fordítva, a bányatavak szennyeződése közvetlenül fenyegeti a talajvíz minőségét is. Ez különösen jelentős, mivel az ivóvíz ellátás 90%-a Magyarországon elsődlegesen a talajvízen alapul. A bányatavakra nagy vízmélység és az ahhoz viszonyított kis felület jellemző, ami a vízoszlop stabil hőmérsékleti rétegzettségét eredményezi. A viszonylag nagy víztérfogat védelmet biztosít a rövid távú szennyezések negatív következményeivel szemben, a tavak rétegzettsége elrejti a mélyebb rétegekben zajló nem kívánatos folyamatokat, amelyeknek azonban súlyos következménye lehet az élővilágra nézve.
