Hidrológiai Közlöny, 2017 (97. évfolyam)
2017 / 2. szám - SZAKMAI CIKKEK - Kerekesné Steindl Zsuzsanna: Vízminőség-védelmi politika és a vizek állapota Magyarországon
Kerekesné Steindl Zsuzsanna: Vízminőség-védelmi politika és a vizek állapota Magyarországon 71 mélyeket szennyvízbírság és szennyvíz bevezetési díj megfizetésére kötelezte. Az élővizekbe bevezetett káros anyag mennyiségét a hatóságok laboratóriumi mérésekkel ellenőrizték. Ennek a szabályozási elvnek a bevezetése abban az időben korszerűnek volt tekinthető, bár a szeny- nyezés növekedésének nem szabott határt, mivel a bevezetett anyagmennyiséggel arányos bírságok megfizetése esetén nem szabott korlátot a bevezethető terhelés mértékének. 1964-ben jelent meg a IV. számú „vízügyi” törvény, majd ennek felhatalmazása alapján az alacsonyabb szintű joganyagait is kiadták, melyek átértelmezték, korszerűsítették a szennyvízbírság fogalmát. Összesen kb. 30 szennyező és mérgező anyag került fel a bírságlistára, majd a progresszív bírságszorzó alkalmazhatóságát is bevezették a jogrendszerbe. Emissziós határértékeket határoztak meg, ennek hatására csökkent az élővizeket közvetlenül érintő többletszennyezés lehetőségének mértéke. 1970-től bevezették az ún. csatornabírság rendszerét is, az élővizeket közvetett módon, közcsatorna hálózaton keresztül szennyező üzemek bírságolására. Az 1960-70- es években megtett intézkedések - köztük a bírságolás - együttes hatásaként mérséklődött a vízszennyezés korábbi növekedési üteme, de újabb szabályozási intézkedések bevezetése vált szükségessé a vizek tisztaságának védelme érdekében. Az 1970-es évtized végén kijelölésre kerültek a szennyezésre leginkább érzékeny, ún. „kiemelt” vizminőség-védelmi területek, amelyek esetében szigorodtak a szennyvízbevezetéssel kapcsolatos határérték és bírságtétel előírások. Bevezetésre került a vízminőségvédelmi terv fogalma is, és ennek alapján a hatóságok a progresszív bírságtételek enyhítésével ösztönözték a vállalatokat a korszerű vízvédelmi beruházásokra, technológiai fejlesztésekre. A korábban bevezetett szabályozási elveket a hatékonyság növelése érdekében a szennyvízbírságról és csatomabirságról 1984-ben megjelent új jogszabályok (3/1984 és 4/1984-es OVH rendeletek) továbbfejlesztették. Bővült például a kiemelt vízvédelmi területek listája a felszín alatti vízkészletek védelme érdekében, lehetővé vált a rendkívüli felszín alatti vízszennyezések bírságolása is, szigorodtak a mérgező anyagok határértékei, bevezetésre került a különösen káros anyagok fogalma, a vízügyi hatóságok lehetőséget kaptak a terhelhetőségi viszonyok figyelembe vételével a szigorúbb egyedi határértékek engedélyben történő előírására, a rendkívüli víz- szennyezések szigorúbb szankcionálására. A felszín alatti vizek szennyezésekkel szembeni védelmére vonatkozó társadalmi elvárás már a 19. század második felében a hasznosítás irányából fogalmazódott meg Magyarországon. Ezért fontossá vált, hogy csak olyan kutakat létesítsenek, amelyeken keresztül, illetve amelyek mentén a felszíni szennyeződések nem tudnak lejutni a vízadó rétegekbe, és hogy az ivóvízellátást, ásvány- és gyógyvizek hasznosítását szolgáló források és kutak környezetében ne legyenek szennyezőforrások, ne végezzenek a vizeket szennyező tevékenységeket. Az 1952-ben újraszabályozott vízjogi eljárási rend keretében hatósági engedélyhez kötötték a közcélú ivóvízellátást, az ásvány- és gyógyvizek hasznosítását szolgáló kutak létesítését. A kutak építésére, üzemeltetésére külön műszaki szabályozások készültek, melyek a kitermelésre kerülő felszín alatti vízkészletek védelmét is szolgálták. 1960- ban előírták a vízföldtani szakvélemény és a vízföldtani napló készítésének, valamint a fúrt kutak kataszterezésé- nek kötelezettségét. Ebben az időben újraszabályozták a felszín alatti vizek védelmét szolgáló másik jogi eszközt is, nevezetesen a hasznosításra igénybe vett vízbázisok védelme érdekében a védőterületek kijelölésének kötelezettségét és a védőterületeken a különféle területhasználatok korlátozását. Ezeken túlmenően ugyanakkor ebben az időben a jogszabályok csak nagyon általánosan tartalmaztak előírásokat a felszín alatti vizek káros szennyezésének tiltására, valamint nem definiálták a „káros” szennyezés részleteit sem. Mind a vízgazdálkodás, mind a környezetvédelem területén új törvény lépett hatályba 1995-ben, és ennek eredményeképpen jelentős mértékben megújult a vizek védelmét szolgáló szabályozási rendszer is. A környezetvédelmi törvény (1995. évi 53. törvény) valamennyi környezeti elem vonatkozásában lefektette a környezeti célkitűzéseken alapuló, egységesen alkalmazandó szabályozási elemeket, pl. a szennyező fizet elvet, a szennyezés megelőzés és kárfelelősség elvét, a költségmegtérülés elvét, a védett területek különös szabályokkal való védettségének erősítését. Valamennyi környezeti elem vonatkozásában egységes elvi alapokra helyezte az engedélyezési, hatósági ellenőrzési tevékenységet, definiálta az emissziós és immissziós határértékrendszer fogalmi rendszerét, valamint a környezet állapotának megfigyelésével kapcsolatos felelősségi köröket. A vízgazdálkodási törvény (1995. évi 57. törvény) előírásai megalapozták a vízkészletek felhasználására, hasznosítására, a vizek kártételeinek mérséklésére vonatkozó szabályozásokat, és lefektették a vízjogi engedélyezési tevékenység, a szennyvizek összegyűjtésével és tisztításával, az ivóvízellátással, az ivóvízbázisok védelmével kapcsolatos szabályozási elveket. A törvény egy későbbi módosítása a vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés szabályainak megalkotására hatalmazta fel a kormányt. 1997-ben új kormányrendelet jelent meg (123/1997) az ivóvízbázisul szolgáló felszín alatti vízkészletek kiemelt védelméről, a védőterületek kijelöléséről. A védőterületeken kívüli - az ország területének kb. 95%-át kitevő - területek felszín alatti vizek szennyezésekkel szembeni védelmére vonatkozó jogi szabályozásának alapját a környezetvédelmi törvény teremtette meg. Erre alapozva nyílt lehetőség a felszin alatti vizek szennyezésekkel szembeni védelmére vonatkozó általános szabályok kormányrendeletben való kihirdetésére 2000-ben, és a részletszabályok miniszteri rendeletek formájában történő előírására. A szabályozás a talaj, mint környezeti elem védelmére is kiterjedt. A már elszennyeződött területek esetén bevezette a részletes kivizsgálás kötelezettségét annak érdekében, hogy a megfelelő kármentesítési intézkedések meghatározhatóak legyenek. Ezen túlmenően a 2000-es évek elejétől kezdve más jogszabályokba (pl. hulladékgazdálkodási, ipari, mezőgazdasági, bányászati) is bekerültek felszín alatti vízvédelmi követelmények. Ezáltal lehetővé vált, hogy az előírások fokozató-
