Hidrológiai Közlöny, 2017 (97. évfolyam)

2017 / 2. szám - SZAKMAI CIKKEK - Papp Mária - Ritvayné Szomolányi Mária - Szalay Miklós - Nagy-Kovács Zsuzsanna Ágnes: Vízellátás Magyarországon

40 Hidrológiai Közlöny 2017. 97. évf. 2. sz. Csapadék 3. ábra. Magyarország vízmérlege [millió m5/y] (a 2001-2010-es adatok alapján) Figure 3. Water balance of Hungary [million m3/y] (based on data for 2001-2010) A fejlesztések eredményeképpen az egységes hatósági rendszer is kialakult a 19. század végén, és az országban elindulhatott a közműves vízellátás kiépítése. A Földmívelésügyi Minisztérium keretében létrehozták 1879-ben a Kultúrmérnöki Intézményt, ahol a kisebb víz­ellátási feladatok tervezését és építésének irányítását vé­gezték. 1891. január 1-vel létrejött, a Földmívelésügyi Mi­nisztérium keretén belül az Országos Vízépítészeti Hivatal, mely több átszervezés után 1899-től Országos Vizépítési Igazgatóság néven működött. Az Igazgatóság, többek között a nagyobb városok vízellátásával is foglalkozott, így épült meg ebben az időben a pécsi, miskolci, soproni és győri víz­művek. Az intézményes vízellátás Pesten 1868-ban kezdődött. A mai Kossuth téren állt az első szivattyúház, ezt azonban a Parlament építése miatt meg kellett szüntetni. Az új

Next

/
Thumbnails
Contents