Hidrológiai Közlöny, 2016 (96. évfolyam)
2016 / 4. szám - NEKROLÓG - Bakonyi Péter: Dr. Stelczer Károly
70 Hidrológiai Közlöny 2016. 96. évf. 4. sz. Nekrológ Dr. Stelczer Károly, a műszaki tudományok kandidátusa, a VITUKI nyugalmazott igazgatója, feladatokban és sikerekben gazdag életének 95. esztendejében, 2016. november 29- én elhunyt. Stelczer Károly 1922. május 10-én született, Győrött. Érettségit a győri Révai Miklós reáliskolában szerzett, 1940-ben. Ugyanebben az évben kezdte meg egyetemi tanulmányait a Magyar királyi József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mérnöki és Építészmérnöki Karán. Bár tanulmányai kezdetén még hídépítő (statikus) mérnök akart lenni, de a végső döntés előtt meg akarata ismemi a többi mérnöki feladatokat is. így az első év végén a MÁV osztálymérnökségén, a másodév végén a Győr-Sopron között épülő betonút építésén és a harmadév végén a győri folyam- mérnöki hivatalnál végezte a nyári gyakorlatot. 1944 decemberében, a front közeledtével, az egyetemmel kitelepült Németországba, ahonnan 1945. júliusában tért haza. Néhány nappal később, 1945. augusztus 1-től, már, mint napidíjas mérnök dolgozott a győri fo- lyammémöki hivatalban. A mérnöki oklevelét 1948-ban szerezte meg. Mivel a hivatalban ő volt az egyetlen beosztott mérnök, ezért egyedül kellett a háború alatt elhanyagolt fenntartási munkák miatt tönkrement folyószabályozási művek helyreállítását és újak építését megoldania. Ez természetesen nagy felelősséggel járt, nagyfokú önállóságot követelt, de egyben kivételes szakmai fejlődést is biztosított. Az építési feladatok mellett, az árvizek elleni védekezés jelentette számára a legnagyobb kihívást. Az első árvizvédekezési - méghozzá jeges ár elleni - feladata 1947. márciusában volt, az Oroszvár-Dunacsuny-Rajka védvonalon. 1952-ben és 1953-ban már a Lajtán védekezett a töltést több helyen meghágó árvíz ellen. A fiatal mérnököt hamar bevetették a nemzetközi tárgyalások keretei között is. 1947-ben, Prágában, tagja volt annak a magyar vízügyi delegációnak, mely aláírta a második világháború utáni új Magyar-Csehszlovák Közös Műszaki Bizottsági Egyezményt. E bizottság munkájában 1956-ig részt vett. A Lajtán levonuló árhullámok után Nickelsdorfban tárgyalt az osztrák vízügyi szervekkel, az árvíz idején, a Lajta főmedrében magas vízszintet okozó, az árapasztó csatornán levő, nickelsdorfi beeresztőzsilip helyreállításáról. Ezzel megtörtént a második világháború utáni első kapcsolatfelvétel az osztrák vízügyi szervekkel. A Lajtán levonuló árvizek és a nemzetközi tárgyalások nem vonhatták el figyelmét a Duna helyzetéről. Az 1954. évi dunai árvíz során a Rajka-Dunaremete közötti szakaszon védekezett, ahol két nehéz helyzetet is sikerült, gátszakadás nélkül, megoldania. Az egyik a Rajkai-zsilip alatt pár száz méterre volt, ahol a védvonal egy régi holtágat keresztezett. A védvonal mögött, a Mosoni-Duna medrében buzgárok törtek fel, fekete iszapot hozva a felszínre. Itt a szakadás veszélyét másnapra sikerült elhárítani. A másik a Dunaremete-Kisbodak közötti szakaszon volt, ahol az árvíz szintje mintegy 60 cm-rel magasabb volt, mint a töltés koronaszintje. A két szakadási veszély elhárítása után a szigetközi szakadások elzárásához vezényelték, mely feladatot 5 nap alatt oldott meg. Igen nehéz körülmények között kellett az ideiglenes kőelzárásokat megépíteni. Az évszázad jeges árvize 1956 márciusában vonult le. Útját Pozsonytól a Jugoszláv határig követte. Pozsonyban kezdte, mint a két állam közötti árvízi összekötő, majd a Margittá sziget (Mohács) árvízvédelmi vonalon irányította a védekezést. Végül, a jeges árvíz levonulása után a szakadások elzárására, ill. a helyreállítási munkák vezetésére kapott megbízást. A Felső-Duna szabályozásához a mederben mozgó nagymennyiségű görgetett hordalék mozgásmechanizmusát, kopását is meg kellett ismerni. A vizsgálatokat éppen csak elkezdte, amikor 1956. július 1-vel megbízták a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetésével, ahol igen nagy és szép feladatok és jó, baráti légkör várta. Ez utóbbira pozitív példaként emlékezett, amikor 1956 novemberében az árvédelmi töltésszakadásoknál dolgozó kordélyos vállalat emberei nem dolgoztak, a VÍZIG területén dolgozó összes gátőr, csatomaőr és szivattyútelepi gépész megjelent a szakadásoknál és folytatta a gát építését. így a tél beállta előtt sikerült befejezni a helyreállítást. 1958. június 1-vel, az Országos Vízügyi Főigazgatóság - igazgatóként - a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet (VITUKI) élére helyezte. Ez egy látszólag teljesen új terület: az elmélet, a kutatás, a tudomány világa volt. Stelczer Károly elég hamar felismerte, hogy a gyakorlatban szerzett tudását igen jól lehet hasznosítani a kutatóintézet feladatainak sikeres megoldásában. Elsődleges célja volt a VÍZIG-ek és a VITUKI közötti kapcsolat kiépítése. Már jóval nyugdíjazása után is megmeglátogatta a VITUKI aktuális vezetőjét és nyomatékosan hangsúlyozta a VÍZIG-ekkel való jó kapcsolat fontosságát. A VITUKI vezetése mellett sem feledkezett meg a korábban megkezdett, görgetett hordalékkal kapcsolatos vizsgálatairól. Az eredményei alapján, 1967-ben, egyetemi doktori és kandidátusi címet kapott a „Görgetett hordalék kopása” c. értekezéséért. A hasonló témával foglalkozó könyvét az USA-ban, angol nyelve is kiadták (Bed load transport, Littleton, Colorado, 1981).
