Hidrológiai Közlöny, 2016 (96. évfolyam)

2016 / 4. szám - SZAKMAI CIKKEK - Szigyártó Zoltán: Tapasztalatok és javaslatok az árvízi szükségtározók tervezésével és vízszinttartó üzemének a bevezetésével kapcsolatban

27 Szigyártó Zoltán: Tapasztalatok és javaslatok az árvízi szükségtározók tervezésével és vízszinttartó üzemének a bevezetésével kapcsolatban a gondolata sem merült fel. Ugyanis a vízszinttartó üzem előírásainak a kidolgozására és szabadalmaztatására (Szigyártó 2005) csak nem sokkal azt megelőzően került sor, hogy az Országos Környezetvédelmi, Természetvé­delmi és Vízügyi Főigazgatóság (az OKTVF) megbízta dr. Váradi Józsefet, az Árvízvédelmi és Belvízvédelmi Központi Szervezet akkori vezetőjét, hogy megfelelő szakemberek bevonásával a Cigándi-Tiszakarádi tározó vízkivételi műtárgyának a tervezésével kapcsolatos ta­pasztalatokat gyűjtse össze, és elemezze. így lehetővé téve azt, hogy a vizsgálat eredményét az előirányzott többi tározó esetében már figyelembe lehessen venni. A terület szakértőiből létrehozott 11 tagú Munkabizottság dr. Váradi József vezetésével (az OKTVF által rendelke­zésre bocsátott anyagok alapján) ennek megfelelően állí­totta aztán össze azt a mintegy 150 oldalas anyagot, amelyben a vízszinttartó üzemeltetés a nyilvánosság számára először került ismertetésre (Váradi 2005). O N ■£ 8 B N 'O 3 >• -ö Tíszaroffi-tározó (97-106 m 3) Hanyi-Tiszasűiyi-tározó (247- ÍO6™3) Nagykusági-tárzó (99-106 m3) Cigándi-Tiszakarádi-tározó (94-106 m3) Beregi tározó {58-106 m3} Szamos-Kraszna-közi-tározó (126 -106 m3) III Ili Tp Zagyva Kiskörei iajó 'iszalöki luz. (raszna Szamos 1 1 III II Távolság a torkolattól fkm 300 400 500 600 700 800 Távolság a torkolattól fkm 1. ábra. A vízszinttartással üzemeltethető Tisza-menti árvízi szükségtározók fontosabb adatai Figure I. More important data of reservoirs controlled by flood level along the Tisza River Itt kell aztán elkerülhetetlenül szólni arról, hogy a Cigándi-Tiszakarádi tározót tervező VIZITREV CONSULT Kft. a munkabizottság által összeállított anyag véglegesítésére összehívott záró ülésén nem vett részt; annak ellenére, hogy az erre szóló meghívót és a megvita­tásra szánt anyagot időben kézhez kapta. Ráadásul pedig igen szokatlan modorban, a leghatározottabban visszauta­sította az anyag átnézését és véleményezését is. Bizonyá­ra ennek lett aztán egyenes következménye, hogy a to­vábbiak során a tervezők a munkabizottság írásba foglalt javaslatait nemigen vették figyelembe. így, bár erre akkor már lehetőség nyílt volna, ezt a vízszinttartó üzem sajá­tosságaira és a matematikai statisztikai eljárásokra tá­maszkodó méretezési eljárást a többi, általuk tervezett tározó kialakításánál sem alkalmazták, s a tározók vízki­vételének a méretezését ezt követően is valamiféle, számunka ismeretlen ökölszabályra támaszkodva végez­ték el. Előidézve azt, hogy így a vízkivétel kis vízszállító

Next

/
Thumbnails
Contents