Hidrológiai Közlöny, 2016 (96. évfolyam)
2016 / 4. szám - SZAKMAI CIKKEK - Kovács Sándor - Lovas Attila - Gombás Károly: Magyarország árvízvédelme az integrált vízgazdálkodásban a Tisza folyó példáján
Kovács S., Lovas A. és Gombás K: Magyarország árvízvédelme az integrált vízgazdálkodásban a Tisza folyó példáján 9 amelynek árteréből ekkora részt elhódított volna az ember. Nincs még egy folyó, amelynek szabályozása során ennyi átvágást végeztek volna, ennyi mesterséges folyószakaszt hoztak volna létre. A mederszabályozás elsősorban a folyó pályájának megrövidülését jelentette (2. ábra). A nagy vízjáték kivédése miatt megépített árvízvédelmi töltések hossza a Tiszán és mellékfolyóin messze meghaladja Európa bármely folyója mentén létesített gátak hosszát. A töltések megépítésével a folyó ősi árterületének csaknem 90%-át rekesztette ki az árvíztározásból, a víz és a hordalék levezetéséből (3. ábra), (Károlyi és Nemes 1975). A folyó szabályozásának elvitathatatlan érdeme, hogy biztosította a Tisza-völgy síkvidéki területeinek gazdasági fejlődését. Az árvízvédelmi és további vízkár-elhárítási létesítmények megépítése és üzemeltetése tette lehetővé 1860-1915 között hazánk történetében eddigi legnagyobb vidékfejlesztési programjának megvalósulását az Alföldön (Nagy 2013). A töltések közé szorított Tisza és mellékfolyói a mai napig folyamatosan alakítják medrüket, e miatt az embernek korrigálnia kell saját döntéseit, egyre gyakrabban figyelembe kell vennie a folyó változásait. A 2003-ban elfogadott árvíz-védekezési program (VTT - Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése) a legkritikusabb tiszai szakaszok helyzetét hivatott javítani, előírva egy komplex program kidolgozását (Nagy 2012). Tisza történelmi árhullámairól röviden 1886. május 1-én Péch József vezetésével megkezdte működését a folyószabályozások és árvízmentesítések ügyéért felelős Közmunka- és Közlekedési Minisztérium szervezetén belül a Vízrajzi Osztály. Ezzel Európában az elsők között jött létre a vizek megfigyelésére, a mérési adatok kutatására és feldolgozására egy központi szervezet (Fejér 2001). A Vízrajzi Osztály 1876-tól minden évben kiadta a Vízrajzi Adatgyűjteményt, amelyben részletesen ismertették az adott év hidrometeorológia jellemzőit. Az alábbiakban röviden bemutatjuk a történelmi árhullámok sajátosságait. Az 1998. évei megelőző jelentősebb Tisza-völgyi árvizek és az árvízvédelemre gyakorolt hatásaik A történelmi árhullámok ismertetését a régi vizrajzi évkönyvek mellékletei, valamint Tellyesniczky (1923) cikke alapján állítottuk össze. • Az 1853. évi és különösen az 1855. évi árvíz - amely a Tisza-völgy ősi árterületét csaknem teljes egészében elborította - minden tekintetben jelentős állomása volt a Tisza-völgyi árvizek és ármentesítések történetében. Az 1885. évit tekinthetjük a szabályozások előtti utolsó árvíznek, amelyet követően az árvízszintek a tölté- sezés, ill. hullámtér-csökkenés miatt nagy arányban emelkedtek. • • Az 1876. évi tavaszi tiszai árvizet főként a Bodrog, a Körös és Maros befolyásolták kedvezőtlenül. Tiszafüredig az árvíz baj nélkül vonult le, attól lefelé azonban a védgátak 13 helyen szakadtak ki, víz alá került 68.000 kát. hold mentesitett terület. Szeged városa ez alkalommal csak úgy menekült meg az elöntéstől, hogy Fegyvemeknél kiszakadt a gát. • 1879-ben a Tiszán és Körösön több magas árhullám vonult le, úgy hogy a középső és az alsó szakaszon januártól - júniusig állandóan magas volt a vízállás. Az 1879. évi szegedi árvíz végzetes gátszakadása 1879. március 5-én Petresnél következett be. A Szeged felett 25 km-re kitörő víztömeg viztározóként töltötte fel az árteret, egyre inkább megközelítette a várost, és március 12-én hajnalban rátört Szegedre. A város 6.350 házából mindössze 417 maradt épen, 151 ember vízbefúlt, 100.000 ember vált hajléktalanná. A katasztrófa híre külföldön is nagy részvétet keltett. A szegedi árvízkatasztrófa mérföldkő volt a magyar árvíz-védelem és vízügyi szolgálat történetében. • Az 1881. évi április, május és június havi kiadós esők folytán keletkezett újabb árhullámok a folyó középső és alsóbb szakaszain összegződtek úgy, hogy az 5 métert meghaladó vízállás a Csongrád és Szeged közötti Tisza-szakaszon 3 és fél hónapig tartott. • Az 1888. évi tiszai árvizet nagy téli csapadék és márciusban a Szamos, Bodrog és Sajó vízgyűjtőjén hullott nagy esőzések okozták. Ez az árvíz a maga méreteivel sokakat megdöbbentett. A Záhony és Tiszakeszi közötti hosszú folyó-szakasz legnagyobb részén egészen 1919-ig (Tiszabercclen 2000-ig, Záhonyban 2001-ig) az 1888. évi LNV-k voltak érvényben, sőt Dombrádon még mindig az 1888. évi LNV érvényes. Az árvíz a Tokaj és Szolnok közötti magas parti átömlések és gátszakadások folytán rendkívüli kiöntések mellett vonult le, elárasztva több mint 300.000 kát. hold területet. • Az 1895. évi tiszai árvizet főként a téli hó okozta, amelyhez tavaszi esők is járultak. Csaknem fél évszázad ármentesítő, vízszabályozó munkáját követően ebben az évben vonult le a Tiszán az első olyan nagy árvíz, amelynél a károk a korábbiakhoz képest már mérsékeltek voltak. 1895-öt követően - a hatalmas munkálatok eredményeinek köszönhetően - a kiépített tiszai töltéseken számottevő gátszakadás már nem fordult elő. • Az 1919. évi eseményeket a hóolvadással egy időben megkezdődött tartós esőzések okozták. A telt mederre érkező árhullámok tetőzése a Tiszafüred és Szolnok közti szakaszon, valamint a Hármas-Körösön meghaladta a korábbi maximumokat. • Az 1931-32-es évben a tél eleje hideg és száraz volt, jelentősebb hótakaró csak február közepére alakult ki. Az árvizet a március elején megindult olvadás, valamint a március 15-18-án beköszöntött esős időszak váltotta ki. Jelentős árhullámok sorozata keletkezett - sorrendben - a Körösökön, a Maroson és a Szamoson, valamint a Bodrogon. A Tisza árhullámának tetőző vízállásai Tokajtól Szegedig mindenütt néhány cm-re megközelítették a korábbi, az 1888., illetve 1919. évi maximumokat. Az 1932. évi árvizet követően kezdték meg a „Borsodi” nyílt ártéren a gátak kiépítését, az utolsó olyan ármentesítési beavatkozást, amely lényegesen csökkentette a folyó hazai nyílt árterületét. Ez az ármentesítési munka 1937- ben fejeződött be.
