Hidrológiai Közlöny, 2015 (95. évfolyam)
2015 / 4. szám - Balogh Edina: Elfogy a jövőnk? Az ökológiai lábnyom alkalmazásának lehetőségei
BALOGH E.: Elfogy a jövőnk? 73 ményhozamokkal), vagy az ökológiai lábnyomot csökkentjük (pl. hatékonyabb energiafelhasználással és hulladékgazdálkodással). Az egyes országok mutatói közötti különbségek miatt azonban differenciált célok kitűzésére van szükség. Az ökológiai lábnyom csökkentésére az e- gyén szintjén is számos lehetőség kínálkozik, mint pl. az energiatakarékosság (pl. a lakások hőszigetelése), a közlekedési szokások megváltoztatása (pl. közösségi közlekedés igénybe vétele), a helyben gyártott termékek e- lőnyben részesítése, a felesleges fogyasztás elhagyása. Az ökológiai lábnyom mint indikátor értékelése Az ökológiai lábnyom indikátorként való alkalmazásával kapcsolatban számos érv és ellenérv merül fel. Mellette szól, hogy könnyen érthető és széles skálán alkalmazható. Értelmezhető az egyén, egy közösség vagy területi egység (pl. földrész, ország, régió, város) szintjén, de számítható akár egy tevékenységre vagy termékre vonatkozóan is. A biokapacitással való összehasonlíthatósága alkalmassá teszi továbbá egy adott rendszer fenntarthatóságának megítélésére. Az ökológiai lábnyom mint indikátor azonban sok hibalehetőséget is rejt magában. Mivel számítása egyszerűsítéseken alapul, több tényezőt nem tud figyelembe venni, illetve torzítja a bemenő információt (például nem tudja kezelni a többcélú területeket, a fajlagosítás miatt a nagy családokat a valóságosnál kedvezőbb hatással veszi figyelembe... stb.). További problémát jelent a standard módszerek hiánya, valamint az adatgyűjtés számos hiányossága. Az utóbbi kiküszöbölésére korrigált számítási módszerek születtek, amik tovább rontják a pontosságot. További negatívum, hogy - mivel a Föld eltartóképessége és biodiverzitása élesen szembenálló fogalmak - az ö- kológiai lábnyommal való mérés a biodiverzitást csökkentő területhasználatokat ösztönözhet (Budai, 2011). Az országos szintű EF mutató esetében felmerül a kérdés, hogy értelmezhető-e egyáltalán egy ország saját fenntarthatósága? Az országhatárok ugyanis összekapcsolódó ökoszisztémákat választanak el, igy az egyes országok önálló rendszerként nehezen értelmezhetőek. Másrészről viszont az adatgyűjtés és a döntéshozatal nagyrészt az államok szintjén valósul meg, ami indokolttá teszi a nemzeti szintű számítást. Szubnacionális szinten alapvető problémaként merül fel az adathiány, valamint az egységes módszer hiánya. Bár a szubnacionális szintű ökológiai lábnyom számítások száma örvendetesen nő (már 2006-ból több mint 100 regionális, ill. lokális szintű kalkulációról van tudomásunk - Wackemagel et al., 2006), az eltérő módszertan a- lapján azonos területre számolt EF értékek között akár 3-400 % -os eltérés is lehet (Borzán - Szigeti, 2012). A vázolt problémák ellenére az ökológiai lábnyom mint mutató alkalmazására számos kezdeményezést és pozitív példát ismerünk. A Global Footprint Network által 2005-ben indított Ten-in-Ten kezdeményezés célja, hogy 2015-re az ökológiai lábnyomot legalább 10 országban a GDP-hez hasonlóan általánosan használt jelzőszámként alkalmazzák ( www.footprintnetwork.org ). Az ökológiai lábnyom több európai országban (Svájc, Németország és Finnország) már hivatalosan elfogadott fenntarthatósági mutató (Szigeti - Borzán, 2010). Az Európai Bizottság (EC) álláspontja szerint az ökológiai lábnyom és a karbon lábnyom olyan környezetvédelmi mutatók, melyek jó eséllyel tölthetnék be egy átfogó környezeti mutatószám szerepét, alkalmazási köre a- zonban egyelőre korlátozott (Szigeti, 2013). Jósé Manuel Barroso, az Európai Bizottság korábbi elnöke szerint az embereknek világos információkra van szükségük azzal kapcsolatban, hogy milyen lehetőségei vannak a mostaninál fenntarthatóbb termelés, fogyasztás és fejlődés elérésének (WWF, 2005). Az ökológiai lábnyom megfelelő eszköze lehet ezen információk közvetítésének. Az Európai Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatósága (DG Environment) és a Közös Kutatóközpont (Joint Research Center - JRC) az ökológiai lábnyom egységes számítási módszerének kifejlesztése érdekében kutatási projektet kezdeményezett az ún. Product Environmental Footprint (PET) és az Organisation Environmental Footprint (OE- F) kidolgozása céljával. A módszertervezetet 2011-2012 során mintaterületeken tesztelték. Összességében az ökológiai lábnyomot globális szinten a fenntarthatóság (illetve a fenntarthatatlanság) legjobb mutatójának tartják, területi alkalmazása kevésbé elfogadott (Szigeti-Borzán, 2012). Napjainkban az ökológiai lábnyom mintájára megalkotott víz- és karbon lábnyom mutatók (melyek a szükségletek fedezésére szolgáló vízmennyiséget, ill. a kibocsátott üvegházhatású gáz mennyiségét mérik) szintén kezdenek teret hódítani. Jelenlegi helyzet és jövőbeni kilátások Magyarországon Magyarország a világátlag feletti ökológiai tőkével rendelkezik. A túlhasználat azonban - a világszinten észlelt trendnek megfelelően - a jelenlegi jelentős mértékhez képest is folyamatosan nő. A Global Footprint Network által készített Ökológiai Lábnyom Atlasz szerint 2010-ben Magyarországon az ökológiai lábnyom értéke fejenként 2,99 gha volt (Global Footprint Network, 2010). Más források szerint ez az érték 3,59 gha/fő (Csutora, 2011; WWF, 2012). Az ország környezetvédelmi céljainak megfogalmazása az Európa 2020 stratégiával összhangban történt, így annak központi eleme az erőforrás-hatékonyság és takarékosság, ezen keresztül pedig az ökológiai lábnyom csökkentése is. Kérdés, hogy az ökológai lábnyom helyet kap-e a magyar környezetvédelmi politikában ösztönző/ korlátozó mutatószámként, vagy a fenntarthatóság értékelésére szolgáló indikátorként? Magyarországon intézményi szinten a Nemzeti Környezetügyi Intézet (NeKI) feladata az ökológiai lábnyom nemzetközi standard-ek alapján történő bevezetésének koordinálása. A környezet állapotát leíró mutatószám, az öko-lábnyom bevezetésével Magyarország egy hatékony monitoring eszközhöz jutna, amivel kulcsfontosságú erőforrásait és azok használatát tarthatná számon (NEKI, 2013). A környezetvédelmi politikában való megjelenés egyik első példája, hogy a 2008. évi Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiában már szerepelt az ökológiai lábnyom fogalma, bár nem állami ösztönző-korlátozó eszközként, hanem a társadalmi-gazdasági szereplők önkéntes vállalásának mérőszámaként (NÉS, 2008).
