Hidrológiai Közlöny, 2015 (95. évfolyam)
2015 / 4. szám - Balogh Edina: Elfogy a jövőnk? Az ökológiai lábnyom alkalmazásának lehetőségei
72 szakemberek számára ismerős, de az ökológiai lábnyom fogalmával a mindennapokban is gyakran találkozhatunk a médiában. Az ökológiai lábnyom fogalmát William Rees és Mathis Wackernagel kanadai ökológusok dolgozták ki az 1990-es évek első felében. Elméletüket 1996-ban publikálták “Our Ecological Footprint: Reducing Human Impact on the Earth” címen (Rees - Wackermagel, 1996). Az ökológiai lábnyom mint indikátor azt fejezi ki, hogy adott technológiai fejlettségi szinten az emberi társadalomnak milyen mennyiségű produktív földterületre van szüksége önmaga fenntartásához és a keletkező hulladék elnyeléséhez (Szigeti, 2013). Más szóval az ökológiai lábnyom megmutatja, hogy a Földön élő emberek fogyasztását mekkora földterület hozama fedezné károsodás nélkül, azaz fenntartható módon. Mértékegysége a globális hektár/fő (gha). Ez egy absztrakt, termelékenységgel súlyozott terület, mely egy olyan hektárnak felel meg, ahol a termelékenység egyenlő a Föld biológiailag produktiv összterületének átlagos termelékenységével. A globális hektár évről évre változhat a világ változó bioproduktivitásának megfelelően. Az ökológiai lábnyom értéke 0-nál mindig nagyobb, felső határa azonban nincsen. A kisebb értékek értelemszerűen kisebb környezetterhelést, kedvezőbb állapotot jelentenek. Míg az ökológiai lábnyom az emberiség természeti erőforrásokkal szemben támasztott igényét fejezi ki, a biokapacitás az ezen igények kiszolgálására rendelkezésre álló biológiailag produktív terület nagyságát méri, azaz a természeti erőforrások mértékét mutatja meg. A rendszer fenntarthatóságára vonatkozóan a két érték különbsége jelent igazán fontos információt: ha a kereslet (ökológiai lábnyom) meghaladja a kínálatot (biokapacitás), a rendszer az ökológiai túlfogyasztás állapotába kerül. Egy adott évben az e fordulópontot jelentő napot nevezzük a túlfogyasztás napjának (Earth Overshoot Day vagy Ecological Debt Day). A nemzetközi szakirodalom szerint az ökológiai lábnyom az alábbi 6 részterületből tevődik össze (lásd pl. Winkler - Galli, 2012): Az ökológiai lábnyom számításának módszerei Az ökológiai lábnyom számításának számos különböző módszere létezik. Az eredeti standard módszereket folyamatosan finomítják és frissítik, kihasználva a technológiai fejlődés eredményeit is. A Global Footprint Network (GFN) évente számítja az egész világra és az egyes országokra vonatkozó ökológiai lábnyom mutatót, ill. útmutatóval és tájékoztatóval segíti a lokális számítások végrehajtását. Partnereihez különböző együttműködési formákon keresztül eljuttatja az alapadatokat és a számítást tartalmazó táblázatot ( www.footprintnetwork.org ). A globális EF indikátor számításánál az összes fogyasztást az 1. ábrán bemutatott földhasználati kategóriánként veszik számba, majd az ekvivalencia-faktorok (E- quivalence Factor, EQF) segítségével váltják át világátlag termőképességű földterületbe, globális hektárban kifejezve. Az egyes ekvivalenciafaktorok évenként kis mértékben változnak, de nagyságrendjüket tekintve állandók. Az egyes földhasználatok produktivitása nagyon eltérő lehet, így a tényleges és a hipotetikus földhasználat szerkezete jelentősen eltér egymástól (Szigeti-Borzán, 2012). A fogyasztás meghatározásánál az alábbi tényezőket veszik figyelembe: élelmezés (élelmiszer előállítás), lakás (háztartások energia- és területigénye), termékek e- lőállítása (ipar), szállítás (személy- és áruforgalom), szolgáltatások (Budai, 2011). A fogyasztás és a keletkező hulladékok (elsősorban a szén-dioxid kibocsátás) területigényét statisztikai adatokból kiindulva a pillanatnyi átlagos technológia es az ökológiai rendszerek működésének mai ismerete alapján határozzák meg, majd kiegészítik a beépített területek nagyságával. Országos szintű EF mutató számításánál a termelést termékenként korrigálják az import és az export különbségével. További korrekciós tényező az adott országra jellemző ún. hozamfaktor is az ekvivalencia-faktor mellett (Borucke et ah, 2013). Lokális szintű EF mutató számítására számos módszert alkalmaznak, a különbségek elsősorban a beépített területekkel és az energiával kapcsolatos számítások eltéréséből adódnak. A módszerek 2 alapvető csoportját különböztetjük meg: alulról építkező (bottom up) és a nemzeti adatok lebontásával dolgozó (top down) módszerek (Borzán-Szigeti, 2012). Jelenlegi helyzet és jövőbeni kilátások Az ökológiai túlfogyasztás mértékének folyamatos növekedése számos tényezőre vezethető vissza, mint pl. a népességnövekedés, az urbanizáció (a városok ugyanis nem önfenntartó rendszerként működnek), a fosszilis tüzelőanyagok használata (mind az iparban, mind a háztartásokban), valamint a szállítási és utazási igények növekedése (pl. a légiközlekedés elterjedése, vagy az “egy- emberes autózás” térnyerése). A National Footprint Accounts 2010. évi kiadása (Global Footprint Network, 2010) szerint 2007-ben az EF globális értéke 2,7 gha/fő, míg a teljes biokapacitás értéke csak 1,8 gha/fő volt. Az egyes országok részesedése a globális ökológiai lábnyomból természetesen igen eltérő. A magas GDP-jű országok esetében az EF index értéke több mint kétszerese az átlagos értéknek (6,1 gha /fő), míg az alacsony GDP-vel rendelkező országok EF mutatója mindössze 1,2 gha/fő. Azon országok, melyek biokapacitása meghaladja ökológiai lábnyomuk nagyságát, ökológiai tartalékkal rendelkeznek, ellenkező esetben ökológiai deficitről beszélünk. Az országok előbbi csoportját “ökológiai hitelezök”-nek, míg utóbbiakat “ö- kológiai adósok”-nak is nevezik. Jelenleg az országok többsége ökológiai adósként működik és a Föld országai együttesen ökológiai adósságot termelnek. A National Footprint Accounts 2010. évi kiadásának globális idősorai (Global Footprint Network, www. foot- printnetwork.org) szerint az együttes ökológiai lábnyom folyamatos növekedése mellett a teljes biokapacitás rohamos csökkenése figyelhető meg (értéke 1961-2007 között 3,7-ről 1,8 gha/fő értékre csökkent). Az egyensúly javítására két lehetőség kínálkozik: vagy a biokapacitást növeljük (például nagyobb térH1DR0LÓGIAI KÖZLÖNY 2015. 95. ÉVF. 4. SZ.
