Hidrológiai Közlöny, 2015 (95. évfolyam)
2015 / 2. szám - Simon Brigitta - Kucserka Tamás - Anda Angéla - Soós Gábor: Hínárral és üledékkel rendelkező víztest párolgásának mérése párolgásmérő "A" kádban
59 Hínárral és üledékkel rendelkező víztest párolgásának mérése párolgásmérő „A” kádban Simon Brigitta, Kucserka Tamás, Anda Angéla, Soós Gábor Pannon Egyetem Georgikon Kar, Meteorológia és Vízgazdálkodás Tanszék E-mail: Kivonat: Egy tó párolgási folyamatának megértése és pontos becslése nélkülözhetetlen a vízkörforgás modellezéséhez. Mérése a hidrológiai gyakorlatban széles körben alkalmazott a hagyományos „A” típusú evaporációs káddal történik. Vizsgálatunkban három kádat állítottunk fel: (1) egy kontroll kád mellé (2) egy üledékkel borított, illetve (3) egy makrovegetációval telepített kádat, melyekben napi szinten mértük a párolgást, illetve a terület meteorológia elmeit is meghatároztuk A mérések alapján megállapítást nyert, hogy a napi szinten rögzített párolgási értékek szignifikánsan nem különböztek az egyes kádak között Megállapíthatjuk, hogy a hőmérsékleten kívül még más környezeti tényezők, illetve ezeknek együttes hatása is nagymértékben befolyásolhatják a párolgást. Kulcsszavak: párolgás, párolgásmérö „A” kád, makrovegetáció, üledék Bevezetés és célkitűzések A párolgás a vízkörforgás egyik legjelentősebb kiadási tagja, így vízgazdálkodási szempontból kiemelkedően fontos annak vizsgálata. Egy tó vagy víztározó párolgásának pontos előrejelzése fontos a vízgazdálkodás területén, valamint a vízgyűjtő-gazdálkodás szempontjából. A víz elpárolgása energiaigényes folyamat, a folyamat ismerete fontos, segít megérteni, hogy a párolgás során fellépő vízveszteség egy tó vagy víztározó esetében milyen mértékben meghatározó. A szabad vízfelszín párolgása időben állandó folyamat. Intenzitása függ attól a hőmennyiségtől, amelyet a víztömeg a külső energiaforrástól kap, továbbá a vízfelszínnel érintkező levegő sajátosságaitól. A legfontosabb hőforrás a párolgás szempontjából a Nap sugárzási ener- gi-ája. A vízfelszínnel érintkező légréteg sajátosságai közül pedig a levegő párabefogadó képessége játszik fontos szerepet (Antal et. al.} 1977). A természetes szabad vízfelszínek párolgását közvetlenül nem tudjuk mérni, helyette ismert térfogatú zárt rendszer vízmennyiségének változását határozzuk meg (Dunay, 1965). A legegyszerűbben az „A” típusú kádakkal lehet meghatározni a vízfelület párolgásának mértékét egy adott területen. Mindemellett, ez a módszer a legelterjedtebb is, ami könnyebbé teszi méréseink mások eredményeivel való összehasonlítását. Számos olyan közlemény jelent meg az elmúlt években is, melyek a klasszikus párolgásmérő „A” kádak segítségével határozták meg a párolgást (Fernandez et al., 2010; Ghare et al., 2006; Grismer et al., 2002; Gundekar et al., 2008; Park et al., 2000; Rahi- mikhoob, 2009; Sabziparvar et al., 2010; Snyder et al., 2005; Trajkovic, 2009; Trajkovic et al., 2000; Trajkovic - Kolakovic, 2010). Az első párolgásszámítási modellek mérsékelt övi viszonyokra készültek (Mintz - Walker 1993; Posza - Stol- lár, 1983; Thornthwaite, 1944). Először a potenciális e- vapotranszspirációt számították ki, melyből aztán bizonyos faktorok segítségével a tényleges evapotranszspirá- ciót származtatták (Juhász, 2012). Később a tényleges e- vapotranszspiráció számításánál alapul vették a vízgőz szállítódását befolyásoló ellenállásokat. Elterjedtek a teljes tenyészterületet borító vegetációval számoló, felszíni ellenállás-modellek (Monteith, 1965). A párolgás mérése régóta áll a meteorológiával, illetve vízgazdálkodással foglalkozó kutatók érdeklődésének középpontjában, épp ezért hosszú múltra tekint vissza. Magyarországon az 1950-es évek végétől kezdtek „A” kádas párolgásos kísérleteket. Az előző időszakban a kádak nemzetenként eltérőek voltak, ezért a WMO javaslatára egységesen az A-kád került bevezetésre (amerikai szabvány) 1964-ben. A bevezetés idején Magyarországon már elterjedt volt az „U” kád (Ubell, 1958) és a GG1-3000 kád. Az „A” kád bevezetését követően széles körű kutatómunka vette kezdetét a káddal mért párolgás jellemzőinek, annak időjárás függésének és mérési pontosságának feltárására (Péczely 1965, Dunay 1966 a, 1966 b, 1966c, 1970). Megfigyelésünk célja a vízben lévő makrovegetáció párolgásra gyakorolt hatásának detektálása volt. Emellett a meteorológiai elemek közül a leggyakrabban elérhető hőmérséklettel való kapcsolat feltárása képezte elemzésünk tárgyát. A kísérlet során hagyományos párolgásmérő „A” kádba Balatonból származó hínárnövényt telepítettünk, mely a vizsgálat gyakorlati alkalmazhatóságának egy lehetséges megoldását körvonalazta. A természetes vizek nagy része tartalmaz számos egyéb szerves és szervetlen anyagot, melyek párolgásra gyakorolt hatását gyakran nem vesszük figyelembe. Ezen elhanyagolás jogosságát kívántuk közelebbről is megvizsgálni. Célunk volt olyan kutatást végezni, amely a jövőben erre a területre irányuló kísérletek alapjául szolgál, hozzájárul azok sikeréhez és összehasonlítási alapot képez. Mindezek mellett gyakorlati szemszögből is használható eredményeket szerettünk volna felmutatni. Ilyen jellegű kísérletek beállítását tervezzük a következő évben is. Anyag és módszer A kísérleteket a keszthelyi Pannon Egyetem Georgikon Karának Agrometeorológiai Kutatóállomásán végeztük (NY 17° 15’, É 46°47’, 143 m). A kutatás során a nyílt- és a hínárral borított vízfelszín párolgásában mutatkozó eltérést vizsgáltunk, mely elemzésnél a kontroll kezelést a standard „A” kád jelentette (1. ábra). Az alábbi kezelések beállítására került sor: 1. Üledékkel ellátott vízfelszínű „A” kád. 2. Hínárral és üledékkel ellátott „A” kád. 3. Kontroll (üresen hagyott) standard „A” kád. A mérési folyamat folyamat megegyezett a meteorológiai gyakorlatban alkalmazott eljárással, mely során a kádban elhelyezett mérőhenger furatát csavarral megnyitottuk, majd megvártuk, míg a hengerbeli vízszint megegyezik a kádban lévő szinttel. A vízszint kiegyenlítődését követően a furatot elzártuk, a hengert kiemeltük, majd 0,1 mm beosztású mérőhengerbe töltöttük, ezzel meghatároztuk a vízoszlop magasságát. A mérés befejez-
