Hidrológiai Közlöny, 2014 (94. évfolyam)
2014 / 4. szám - Bezdán Mária: Földárja és szikesedés a Duna-Tisza közén
Bezdán M.; Földárja és szikesedés a Duna-Tisza közén 63 lőtt alkalma a Duna-Tisza-köze legnagyobb részén a szikes tavak területeinek bejárására. 7. ábra: A Duna-Tisza közén megvizsgált szikes tavak (in.: Kiss, 1976) A Duna-Tisza-közén karbonátos típusú, meszes-lúgos vagy meszes erősen lúgos szikes talajok találhatók. A Duna melletti területek kötöttek. Nátriumban való gazdagságuk a mélyedésekben gyűlendő víz besűrüsödésé- nek lehet a következménye. Mészben gazdagok, s szikességük dél felé fokozódik. A Tisza melletti mélyebb sáv a Tisza hatása alatt keletkezett, ezért mészben szegény, s inkább a Tiszántúl szikeseinek jellegét viseli. A két folyóvölgyi síkság között terül el a homokos hátság, a Kiskunság területe, amelynek szikes tavai a nagyjából ÉNy-DK-i csapásirányú homokhátak mélyedéseiben, az ún. semlyékesekben képződtek. Több volt a tó a D-i területrészen, mint E-on, és lúgosabbak is voltak az E-i tavaknál. A Duna-Tisza-közén igen sok volt a szikes tó. Közülük 1976-ig összesen 73-at vizsgáltak meg, amelyek az /. táblázat 64-136. sorszámai alatt találhatók (7. ábra). Ezek a tavak összesen több mint 5 700 ha területet borítottak. Állandó jelleggel kb. 1 600 ha területen volt szikes tó. A Duna-Tisza közi homokhát anyaga 250 m vastagságban kavics és homok és a rétegsornak alig 10-15 %-a agyagos természetű. A homokhát továbbá 30 m-rel emelkedik a Duna-völgy síkja és 40 m-rel a Tiszáé fölé, és mégis magasan van benne a rétegvíz nyomásszintje (föld árja) még ősszel is, ami a mélyből fölfelé törekvő gázok emelő erejének tulajdonítható. Egyébként a homokvidékeken, ahol a hidrosztatikus nyomás és a talaj szerkezete szabályozza a rétegvíz nyomásszintjét (föld árja), ott a víz a homokhát mellett lévő síkság szintjéig süllyed le. Pl. a Duna-Tisza közi homokhát DNy-i szélén, ahol nincs gázexhaláció, a föld árja a Duna-völgy síkja körül mozog, azaz a felszín alatt 20-25 m mélységben. Ezen a vidéken sehol sem áll meg a víz a felszínen. (Treitz, 1921). A gázok többfélék lehetnek: szénsavgáz, kénsav, kénhidrogén, nitrogén és metán. Már Szabó József is említést tett az 1900-as évek elején erről a körülményről. Az Alföldön a talajvíz kémiai jellege igen változatos. Szomszédos területeken igen különböző töménységű és egymástól eltérő oldató vizek találhatók, amely állapot csak úgy jöhetett létre és maradhatott fenn, ha nincs jelentős oldalirányú szivárgás. A leggyakoribb só a talajvízben a sziksó, nátrium-hidrogén-karbonát. Ezt követően a keserűsós, nátrium-szulfátos és magnézium-szulfá- tos vizek és csak kevés helyen, szigetszerűen jelenik meg konyhasó, nátriumklorid a talajvízben. A jó, iható vizek vegyi jellege kalcium-magnézium-hidrogénkarbo- nátos. Az Alföld talajvizeinek változatos sóösszetétele és az oldott sók mennyisége csak a felső rétegekben mutatkozik. 50-100 m mélységben már megszűnik a tarkaság, és mindössze kétféle víztípust találunk 1500-2000 m mélységig: a kalcium-magnézium-hidrogén-karbonátos és a nátrium-hidrogén-karbonátos vizet (Rónai, 1985). A peremvidékeken és a homokhátságokon, azaz a beszivárgó területek környezetében az első víztípust találjuk, és a sótartalom a mélység felé enyhén nő (Rónai, 1965, 1967; Schmidt & munkatársai, 1962b). Hazánk hévizeinek vegyi összetétele a magas nátrium és a magas hidrokarbo- nát tartalmáról ismert (Szebellédy, 1961). A gázexhaláci- ók teszik sóssá a talajt, és ezzel együtt a vizeket is (Treitz, 1931). A gázos kutak területi eloszlása alapján Erdélyi (1964) kimutatta, hogy a tiszakécskei geotermikus anomália a nagy töréses sáv mentén a mélyből felszálló hévíztől származik. A gázfeltörés közben a gázok elbontják a homok ásványszemeit. Azt, hogy milyen az ásványok elbontásának a talajban maradó terméke, a klíma minősége szerint változik:- Humidus klíma zónájában kevés bázis marad meg, és vas- és alumíniumsók maradnak főként a talajban, az alumíniumszulfát kivirágzik a tó szélén.- Arid klíma zónában viszont sok a bázis a talajban, ennél fogva a sók (konyhasó, glaubersó, gipsz és sziksó). (Az év első részében több a csapadék, mint az elpárolgás, az év második felében kétszer-há- romszor több víz párolog el, mint a csapadék meny- nyisége.) A szikesek kialakulásának szükséges feltételei: a száraz éghajlat, a vízzáró altalaj és a terület időszakos víz a- lá jutása. Az oldott sótartalom a felszín közeli talajvízben magas, a mélyebb szintekben kisebb, mint 1000 mg/1. Az eltérés a kapilláris zónában fellépő, sűrűn ismétlődő folyamatokkal magyarázható (Erdélyi, 1967a, 1967b). A sók felhalmozódása erőteljesebb azokon a helyeken, ahol a talajvíz szintje magasabban van (Mados, 1939). Amennyiben a száraz éghajlatban fekvő vízzáró altalajjal rendelkező terület időszakonként túlbő nedvesség alá kerül, bekövetkezik a vízzáró anyagból a múltban visszatartott sók kioldódása, ami a száraz időszakban a kapillaritás útján a felső szintekbe kerül (Sigmond, 1923).
